2015. május 5-én Antonio Álvarez-Ossorio Alvariño, a madridi Universidad de Autónoma rektorhelyettese Megőrzés és öröklés között: a Spanyol Monarchia Európában (1665–1715) címmel tartott előadást intézetünkben. Az előadót Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy intézetünkben először üdvözölhetünk spanyol vendéget. Ez főként Martí Tibor tudományos munkatárs tevékenységének köszönhető, aki a 16–17. századi spanyol monarchiával foglalkozik, és spanyolországi kutatásai és tanulmányai révén került kapcsolatba a professzorral és tanítványaival.


Álvarez-Ossorio professzor tanítványai kollégánkkal együttműködve 2015 márciusában pályázatot adtak be a Spanyol Oktatási Minisztérium „Hispanex 2015” c. pályázatára abból a célból, hogy spanyol és magyar történészek közös konferenciát tarthassanak. E közös konferencia tárgya Az uralkodói és hatalmi reprezentáció a Magyar Királyságban és a Spanyol Monarchiában a 16–17. században. (A pályázat benyújtásához szükséges, magyar felet terhelő önrész biztosítását Pálffy Géza ajánlotta fel a Lendület-projekt terhére.) Fodor Pál bemutatta az előadó főként a kora újkori spanyol történelemmel foglalkozó munkásságát. Álvarez-Ossorio a madridi Universidad de Autónoma rektorhelyettese, és levelező tagja a Spanyol Királyi Történeti Akadémiának. Kutatásai főleg a (spanyol és itáliai-spanyol) udvari társadalom történetére, az udvari élet módozataira és különösen Itália spanyol fennhatóság alatt álló területének kormányzattörténetére fókuszálnak. Több mint 80 tanulmányt és könyvfejezetet publikált. Legutóbb Bernardo García és Virginia León spanyol történészekkel együtt szerkesztette és adta ki 2007-ben az Európa elvesztése. A spanyol örökösödési háború (A. Álvarez-Ossorio, B. García y V. León eds., La pérdida de Europa. La Guerra de Sucesión por la monarquía de España. Madrid, 2007) című kötetet, amely a korszakkal foglalkozó újabb historiográfia egyik legfigyelemreméltóbb eredménye.
Az előadás központi kérdése az volt, milyen hatást gyakorolt az örökösödési küzdelem a monarchia európai területeinek kormányzatára? Álvarez-Ossorio leszögezte, hogy az 1700. év cezúrát jelent a Spanyol Monarchia újkori kormányzatának tanulmányozásában. A Bourbonok [V. Fülöp spanyol király, 1700–1746] trónra lépése, az adminisztratív (központi igazgatási) szféra végrehajtó profiljának hangsúlyossá válása, az aragóniai korona szabadság- és alkotmányos jogainak elnyomása jelezte az új kormányzási stílust, mely különbözött az előző, a területi kiváltságok és az udvari arisztokrácia fölényével jellemezhető uralom gyakorlatától. II. Károly politikai végrendeletében még az arisztokrácia politikai szerepét hangsúlyozta. A végrendelet a főbb tisztségeket a királyság hierarchiájának élén álló főnemesség részére tartotta fenn. A királyi ház három vezető tisztsége adta a kegyencség alapját, ezek tették lehetővé Spanyolország grandjai számára, hogy a király személyével való mindennapos kapcsolat révén biztosítsák maguknak a kegyeket. II. Károly uralmának alapvető jellegzetessége az arisztokrácia, a királyi ház és a tanácsok kombinációja volt a kormányzásában, azonban figyelembe kell venni néhány másik tényezőt is, mint például a királyi titkárság hivatalának megerősödését és a királyi testőrség megjelenését. A XVI–XVII. században a spanyol Habsburgok udvarában a kormányzati irányításért küzdelem folyt a főnemesség, a jogászok és a titkárok között. A kard, a tóga és a toll különböző területekről származnak és egymáshoz viszonyított helyzetük a palota erőinek egyensúlyában meghatározta a monarchia irányításának változó stílusát.
V. Fülöp és III. Károly miniszterei számára II. Károly kormányzása nem volt követendő példa. V. Fülöp uralkodása alatt és az évszázad hátralévő részében a titkárságok váltak a kormányzati irányítás tengelyévé. Az írnokok a hidalgók és a középnemesek soraiból elhomályosították az arisztokráciát és a nagy családokat, melyek korábban a politikai hatalmat és az előjogokat birtokolták az előző században. A spanyol grandok háttérbe szorulása az udvari kormányzat tekintetében egybeesett a tanácsok rendszerének hanyatlásával. Az állami és hivatali titkárságok jelentőségének megnövekedése a királyi hatalom kifejeződését jelentette a monarchia politikai hivatalrendszerében. Az udvari kormányzat végrehajtó jellege konszolidálódott a királyi testőrség megalakulásával, mely helyettesítette a régi, ceremoniális testőrséget. V. Fülöp uralkodásának első éveiben a királyságok kormányzati stílusa folytonosságot tartott fenn az előző periódussal, fenntartva a miniszteri és magisztratúrai állások megvásárolhatóságának folyamatát. Az intendánsok növekvő szerepének szintén volt előzménye II. Károly uralkodásának utolsó éveiben.
1711-ben, amint VI. Károly megkapta a császári méltóságot, megszervezte a Spanyol Monarchia európai provinciáinak a kormányzását – ezt a folytonosság szempontjából tartotta fenn magának. A Habsburg-pártot követő grandok és főnemesség magas pozíciókat kapott jutalmul a királyi udvartartásban. Az itáliai tartományokban a miniszteri és magisztratúrai tisztségek megvásárolhatósága VI. Károly idején fennmaradt és tovább növekedett. A kereskedelem elősegítése a császári kormányzás jellegzetességévé vált Németalföld és Itália tekintetében. A spanyol örökösödési háború tapasztalatként szolgált Károly számára: megmutatta, milyen nehéz megőrizni egy ilyen kiterjedt monarchia integritását olyan helyzetben, ahol a trón öröklését bizonytalanság veszi körül. Annak érdekében, hogy VI. Károly biztosítsa, illetve megőrizze fennhatóságát a területein, rendezett öröklésről kellett gondoskodnia, egyetértésben országai politikai elitjével és az európai hatalmakkal. A Pragmatica Sanctio elképzeléséhez való ragaszkodáshoz a Spanyol Monarchia feldarabolásának veszélye kapcsolódott. Az 1713. évi utrechti béke következtében VI. Károly megkapta a Spanyol Monarchia európai területeinek egy részét: Németalföld (spanyolhű) részét, Nápolyt és Szardíniát és a Milánói Hercegséget. Az itáliai területeket a Bécsben működő, ún. Legfelsőbb Spanyol Tanács kormányozta. Ezeknek a területeknek az igazgatása feszülséget keltett VI. Károly monarchiájában a keleti és nyugati érdekek között. VI. Károlynak mérlegelnie kellett kiterjedt monarchiája keleti és a nyugati érdekeit. A spanyol örökség feszültté tette a császár külpolitikai és katonai irányvonalát.
Összegzésként az előadó hangsúlyozta: a madridi és a bécsi udvarokban a spanyol, az itáliai és a németalföldi kormányzást illetően II. Károly hagyatéka élt tovább, akár fenntartották, akár árnyalták, akár elutasították azt.


Farkas Ildikó