A Nyugat-Balkán bűvöletében címmel tartott önálló előadást 2025. március 11-én Csaplár-Degovics Krisztián Pécsett, a Személyes történelem című sorozat keretében.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti, valamint Újkortörténeti Tanszékei által szervezett előadássorozat célja, hogy hazai történészek mutassák be életpályájukat kutatásaik tükrében.

Az előadás középpontjában a Délkelet-Európa története osztály 2015 és 2025 között megvalósult projektjei és kutatásai álltak. Az erőszaktörténet, a new imperial history, a birodalmi életrajz, az etnikai térképészet és a Balkán-félszigetet érintő európai kolonializmus témakörein keresztül a hallgatóság betekintést nyerhetett az interdiszciplináris gondolkodás kihívásaiba, valamint a hazai és nemzetközi kutatási trendek összehangolhatóságának nehézségeibe is.

Az előadás az NKFIH-149281 azonosítószámú Mecenatúra pályázat támogatásával valósult meg („Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”).

A rendezvény plakátja letölthető.

Az eseményről felvétel is készült, amely itt tekinthető meg