Klement Judit, intézetünk tudományos munkatársa is részt vett az Egy világhírű magyar húzóágazatA dunai malomipar és vállalkozóia 19-20. században című, 2024. novemberi Rubicon-esten, amelynek felvétele már elérhető a YouTube-on.


A 19. század második felének gazdasági fellendülésében a malomipar jelentette azt a húzóágazatot, amely hatott a többi iparág gépesítésére, a kereskedelmi tevékenység korszerűsítésére, valamint az első magyar befektetői-vállalkozói réteg kialakulására. Az eseményen bemutatták a főváros arculatát is átrajzoló és világviszonylatban is élvonalbeli dunai malomipar kialakulásának körülményeit, főbb szereplőit, majd egymást követő válságait. A meghívott szakértők képet adtak a 20. század végéig tartó átalakulásról, és a magyar malomipar modern helyzetéről is. 

klement judit rubicon est 2024

Miért a malomipar vált az ország húzóágazatává a 19. században, és hogyan vált nemzetközi jelentőségűvé? Kik voltak a malomipar nagyvállalkozói és fejlesztői, és miként változtatták meg a hazai üzleti kultúrát? Hogyan változott meg a malomipar a kommunizmus időszakában és a rendszerváltást követően? Többek között ezekről a kérdésekről beszéltek az est meghívott szakértői Antalffy Péter moderálásával. Klement Judit a történeti múltat, illetve azt az időszakot mutatta be, amikor a malomipar húzóágazat volt. Tóth Béla a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója a szocializmus végéről, a Gyermelyi indulásáról és jelenéről beszélt. Kerezsi Mikós pedig napjaink agrárvállalkozóit képviselte a beszélgetésen.   

A rendezvény felvétele megtekinthető a Rubicon YouTube-csatornáján: