2026. november 13–14-én az Athéni Egyetem Történeti Levéltárában rendezték a Békekötés(ek) Délkelet-Európában (1400–1800): Tárgyalások, reprezentáció, fogalmi újragondolás című műhelykonferenciát, amelyen kutatóintézetünket Kármán Gábor képviselte.


A házigazda Konsztantinosz Puliosz fórumot kívánt biztosítani ahhoz, hogy a régió diplomáciájával, elsősorban a Habsburg–oszmán és a lengyel–oszmán kapcsolatokkal foglalkozó történészek eszmét cserélhessenek az aktuális kutatás legfontosabb kérdéseiről, a korábban a diplomáciatörténetben dominánsnak tartott régiókkal szemben a Délkelet-Európára vonatkozó kutatás által nyújtani képes új nézőpontokról és a várható új eredményekről. 

Kármán Gábor előadásában az 1606. évi zsitvatoroki béke tárgyalásaira, azon belül is a Bocskai Istvánt és híveit képviselő delegáció működésére koncentrált. A tizenöt éves háborút lezáró békekötéssel kapcsolatban közismert, hogy utólag rengeteg problémát okozott a tény, hogy a Habsburg és az oszmán delegációk más-más szövegváltozatokat fogadtak el érvényesnek. Úgy tűnik azonban, sem a klasszikus értelmezés, amely a tolmácsokra hárította a felelősséget, sem az 1980-as években felmerült alternatív interpretáció, amely Bocskai küldötteinek aktív hozzájárulását hangsúlyozta a helyzet kialakulásához, nem állja meg a helyét. Minden jel arra mutat, hogy miközben minden fél a béke mielőbbi megkötésében volt érdekelt, ezt ténylegesen az tette lehetővé, hogy a két oldal által két különálló dokumentumban aláírt szerződés szövegét nem vetette egybe senki. Ennek következménye volt a későbbi Habsburg–oszmán békekötések során a sokszorosan túlbiztosított ellenőrzési mechanizmusok alkalmazása. 

A kutatóintézetünkben működő SMALLST kutatócsoport egy másik munkatársa, Tetyjana Grigorjeva szintén tartott előadást, a Lengyel–Litván Unió és az Oszmán Birodalom katonai konfliktusait megszüntető tárgyalások formai kérdéseiről. A harctéren, a katonai műveletek leállítása nélkül folyó tárgyalásoknak számos problémával kellett megküzdeniük a reprezentáció, de akár a tárgyalási technikák területén is, amelyekre kreatív, az első alkalommal helyben improvizált, de a későbbiekben rendszert alkotó megoldások születtek. Ilyen volt például a moldvai és havasalföldi vajdák elsődleges tárgyalópartnerként való alkalmazása, valamint az ismétlődően megfigyelhető tény, hogy a nagyvezírrel folytatott személyes kommunikáció csak akkor indulhatott meg, amikor a kereteket a lengyel delegáció az oszmánok által részletes instrukciókkal ellátott vajdákkal egyeztette.

A konferencia programja itt elérhető.