Intézetünk tudományos titkára, tudományos főmunkatársa, Mihalik Béla 2024. október 11-én előadást tartott Jászberényben és Jászapátiban a Jászság 1687–1746 közötti egyháztörténetéről megrendezett író-olvasó találkozók keretében.


A Jász Helytörténeti Kör meghívására a Jászberényi Városi Könyvtárban  Mihalik Béla bemutatta 2020-ban megjelent A kétszer megváltott nép. Katolikus egyház a Jászkunságban 1687–1746 című kötetét és annak eredményeit. Jászberényi előadásában kiemelt figyelmet fordított arra a folyamatra, amelynek során Jászberény város vezetésével a Jászság már a Német Lovagrendnek, majd a Pesti Invalidusháznak történt földesúri eladatottság időszakában komoly erőfeszítéseket tett a középkorban elnyert kegyúri jogok visszaszerzésére.

Délután Jászapátiban a Városi Könyvtár és Művelődési Központ meghívására ugyancsak író-olvasó találkozó keretében tartott előadást.

jaszapati mb 2024Fotó: Jászapáti Város Facebook oldala

A rendezvény elején a Magyar Nemzeti Levéltár Jász- Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltárának igazgatója, Csönge Attila nyújtotta át Bedekovich Lőrinc 1808-ban készült jászapáti határtérképének nemes másolatát a város polgármesterének, Illés Gergőnek. Ezt követően mutatta be könyvét kollégánk, aki a helyiek érdeklődésére hosszabban beszélt a jászapáti templom 18. századi építéstörténetéről és a jászapáti plébánosok és közösségük kapcsolatáról. 

jaszapati2 mb 2024Fotó: Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Jászapáti Facebook oldala

A rendezvényről további információ és képek a Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Jászapáti Facebook oldalán elérhetők.