2025. február 11-én került sor Sánta Sára, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet posztdoktori ösztöndíjas kutatója előadására Ókorkutatás a 16–18. századi Magyarországon címmel.

Az előadásban elsőként az antik emlékek középkori felhasználásáról esett szó. Amellett, hogy ezeket építőanyagként is hasznosították, krónikásaink már a 13. században elkezdték bizonyos történelmi események bizonyítékaként értelmezni az ókori romokat. A 15. században a humanista gyűjtőszenvedély mellett pedig már az uralkodói reprezentációban is fontos szerephez jutottak.  

A 16. század művelt humanistái felismerték, hogy az antik emlékek fizikai vagy virtuális összegyűjtése és feldolgozása fontos feladat: a megélénkült érdeklődés gyökereit az oktatás nagymértékű átalakulásában, a városi humanista iskolák megjelenésében kell keresnünk. Ebben az időszakban már tudományos művek is foglalkoztak Pannonia és Dacia provincia tárgyi leleteivel. Szamosközy István, Wolfgang Lazius és Verancsics Antal ilyen tárgyú munkásságának ismertetése után az előadásban az epigráfia és a numizmatika tudományának hazai fejlődéséről esett szó, érintve a hamis feliratok kérdését is.  


A forrásgyűjtés és -rendszerezés, valamint az erősödő forráskritika a 17. század második felétől nagy hatást gyakorolt hazánk ókori múltjának feltárására is. A jezsuita rend tagjai mellett protestáns tudósok, valamint a török elleni háborúkban részt vevő katonák is hozzájárultak megállapításaikkal a történettudomány és segédtudományai – a történeti földrajz vagy éppen a filológia – fejlődéséhez is, valamint megágyaztak a régészet professzionális művelésének. Ezen tudósok sikerrel adaptálták az ókorkutatás nyugat-európai eredményeit, munkásságuknak köszönhetően pedig a szélesebb társadalom múltszemléletébe is beépült az ország antik öröksége.