
A tavalyi sikeres előadássorozat után idén tavasszal újra magyar történelmi kurzust indít a Bécsi Egyetem Kelet-Európa Történeti Intézete (Institut für Osteuropäische Geschichte der Universität Wien) a Bécsi Magyar Történeti Intézet és a Collegium Hungaricum együttműködésével. Az előadások során a modernkori magyar társadalomtörténet különböző aspektusait tágabb európai összefüggéseiben mutatják be az előadók. További részletek itt olvashatóak, a program pedig itt érhető el.
A Bartha Ákos, intézetünk posztdoktor kutatója az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának munkatársai előtt tartott előadást a két világháború közti magyarországi társadalom történetének kutatási eredményeiről és kérdéseiről, illetve A trianoni Magyarország tradíció és modernitás határán – A Horthy-korszak történeti kézikönyve című OTKA-projektről 2019. március 5-én. A rendezvény az első felvonása volt az OHKKI munkatársai részére indított azon előadássorozatnak, amelynek keretein belül különböző kutatócsoportok ismertetik eredményeiket.
2019. március 1-jén (pénteken) 10:00 órai kezdettel a Humán Tudományok Kutatóházában (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4.), a VI. emeleti Tanácsteremben kerül sor Családfákon innen és túl. Genealógiai kapcsolathálózatok elemzése digitális módszerekkel címmel Ballabás Dániel, az Eszterházy Károly Egyetem tudományos segédmunkatársa előadására a Digitális Műhely következő foglalkozása keretében.
Intézetünk tudományos munkatársa, Paksa Rudolf 2019. február 7-én ismeretterjesztő előadást tartott a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ Rendhagyó történelemórák sorozata keretében A magyarországi tanácsköztársaság címmel.
2019. január.23-án (szerdán) 17:00 órai kezdettel a Budapesti Történeti Múzeum (Bp. 1014 Szent György tér 2., Budavári Palota "E" ép.) ad otthont intézetünk igazgatója, tudományos főmunkatársa, Molnár Antal Szerb világ a Hódoltságban és a török kiűzése után: egyház és társadalom című szabadegyetemi előadásának. További részletek itt olvashatóak.
2019. január 11-én előadást tartott a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban, egykori középiskolájában a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója, Fodor Pál a mohácsi csatáról és következményeiről, illetve a Moháccsal kapcsolatos kutatásokról. A Füred TV tudósítása az eseményről itt tekinthető meg.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport keretében kerül sor Füredi Ágnes, Gallina Zsolt, Petkes Zsolt és Türk Attila előadására Újabb eredmények a Duna-Tisza közének honfoglalás kori kutatásában címmel intézetünk Tanácstermében (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., B ép. V. em.) 2018. december 14-én (pénteken) 11:00 órai kezdettel A rendezvény meghívója itt, az előadás rövid kivonata pedig itt tekinthető meg.
Az idén záruló, A magyarországi hódoltság és hódoltsági peremvidék kataszteri iratainak (tapu defter) feldolgozása című OTKA-projekt eredményeiről tartott előadást török és angol nyelven a projekt vezető kutatója Szepesiné Simon Éva főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára), valamint intézetünk tudományos munkatársa, Demeter Gábor Isztambulban a Magyar Kulturális Központ meghívására 2018. december 5-én, majd egy nappal később Ankarában a Bilkent Egyetemen SINIRSIZ İMPARATORLUK: Osmanlı Yönetim Biçiminin Bazı Bölgesel ve Dönemsel Özellikleri ile GIS (Coğrafi Bilgilendirme Sistemi) Tabanlı Görüntüleme Olanakları és BORDERLESS EMPIRE: Some Spatial and Temporal Aspects of Ottoman Accommodation in the Hungarian Kingdom – the Possibilities of Visualization in GIS címmel. A két kutatót az előadások után a Magyar–Török Baráti Társaság látta vendégül kötetlen beszélgetésre Ankarában.
27. oldal / 29