Kovács Janka, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet posztdoktor kutatója Bárány Róbert-díjban részesült. Az elismerést a HUN-REN kiváló fiatal kutatóinak ítélik oda.


Idén három tudományterületen – bölcsészet- és társadalomtudományok, élettudományok, valamint matematika és természettudományok – összesen kilenc, negyven év alatti kutató kapta meg az elismerést.

A Bárány Róbert-díj megalapításának és adományozásának célja a HUN-REN fiatal kutatóinak kiemelkedő tudományos teljesítményének elismerése. A díjak odaítélésekor az elért eredmények mellett figyelembe veszik a tudományos munka innovatív megközelítését, valamint a benne rejlő potenciált és a továbblépési lehetőségeket – így például a kutató részvételét különböző projektekben és nemzetközi együttműködésekben. Ahogy az a korábbi években is hagyománnyá vált, az elismerő okleveleket idén is a HUN-REN év végi ünnepi gáláján vehetik át a díjazott kutatók.

kovacsjankaKovács Janka tudományos fokozatát 2022-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kutatási területe a 18–19. századi orvostörténet, ezen belül is elsősorban a pszi-tudományok magyarországi története.

2022-ben indult OTKA posztdoktori kutatása A pszichiátria intézményesülésének kezdetei Magyarországon 1830 és 1868 között: színterek, gyakorlatok és aktorok címmel, amely az európai viszonylatban meglehetősen későinek tekinthető magyarországi pszichiátriai intézményesülési folyamat körülményeit és kontextusait vizsgálja, elsősorban a pszichiátriai tudástermelés aktoraira, valamint az intézményalapítás politikai-társadalmi-tudományos diskurzusaira és lehetőségeire fókuszálva.

Számos nemzetközi konferencia résztvevője, a témával kapcsolatos tanulmányai referált nemzetközi folyóiratokban jelentek meg.