Jewishness and Beyond. Jewish Conversions in Hungary 1825–1914 címmel megjelent Konrád Miklós, intézetünk tudományos főmunkatársa angol nyelvű monográfiája az Indiana University Press kiadásában. 


A reformkor és az első világháború között több tízezer magyarországi zsidó döntött úgy, hogy elhagyja felekezetét és áttér valamelyik keresztény vallásra. A nyelvében és kultúrájában magyarosodó zsidóság körében mutatkozó vallásváltásoknak a korábbi időkhöz képest jelentős megnövekedése paradoxnak tűnhet, hiszen ugyanekkor a zsidó valláshoz tartozással járó hátrányok nagymértékben csökkentek. A dualizmus végéig uralkodó liberális nacionalizmus értelmében az ország 1867-ben egyenjogúsított zsidó honpolgárai a magyar nemzet teljes értékű tagjaivá váltak. Magyarként való elismerésük és társadalmi befogadásuk feltételekkel járt – nevezetesen a nyelvi és kulturális magyarosodással, valamint a magyar nemzettel való azonosulással, de e feltételek között őseik hitének feladása nem szerepelt, és elvileg nem is szerepelhetett: zsidóság és magyarság elméletben harmonikusan rendeződött egymás mellé. 

 konrad miklos kotet

Mindezek dacára 1914-ben a közéletben – elsősorban a tudományos, kulturális és politikai életben – tekintélyes szerepet kivívott zsidók jelentékeny részére hitsorsosaik csupán volt hitsorsosokként tekinthettek. Milyen okok vitték a magyarországi zsidókat a keresztvíz alá? Mely időszakokban tették ezt többen, mikor kevesebben? A vallásváltás a zsidó társadalom mely rétegeit érintette leginkább? Milyen egyéni utak vezettek egyes zsidókat a kikeresztelkedéshez? Áttérésükkel elérték-e céljukat? Megkeresztelkedésük után hogyan viszonyultak zsidó múltjukhoz, illetve volt hitsorsosaikhoz? És ez utóbbiak hogyan viszonyultak hozzájuk?  

Konrád Miklós angol nyelvű monográfiája révén, amely a szerző 2014-ben megjelent eredeti magyar könyvének javított, jelentős mértékben átírt változata, árnyaltabb képet szerezhetünk a keresztény magyar társadalom befogadókészségéről, valamint az ebbe a társadalomba integrálódni vágyó zsidó férfiak és nők dilemmáiról – és nem csupán azokéról, akik kitértek, de azokéról is, akik megmaradtak felekezetük kötelékében.

A kötetről bővebb információ angol nyelven a kiadó honlapján olvasható.