2024. szeptember 10-én a zalaegerszegi Mindszentyneumban rendezte meg a Rubicon Intézet a Mindszenty utolsó évei és kultusza című Rubicon-estet, amelynek meghívott szakértője volt Balogh Margit, intézetünk tudományos tanácsadója.
Mindszenty József bíboros izgalmakkal teli életet élt. Utolsó éveiben Bécsben tartózkodott. Innen utazott el minden kontinensre, így vált a magyar diaszpóra püspökévé. Közben zajlott a letételével kapcsolatos tárgyalássorozat is a Vatikán és a magyar állam között. Temetése is politikai esemény volt. Megfigyelése, halála után elhallgatása volt állandó, kultusza mégis hamar kialakult.
![]()
Hol és milyen körülmények között élt Mindszenty az amerikai nagykövetségről való távozása után? Mely üzeneteket közvetítette a bíboros lelkipásztori útjain, amikor felkereste az öt kontinens magyarságát? Hol tart a bíboros boldoggá avatási eljárása? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett Balogh Margit, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont általános főigazgató-helyettese, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója, osztályvezetője, a legteljesebb Mindszenty-monográfia szerzője és Török Csaba atya, egyetemi tanár, teológus, az Esztergomi Bazilika plébánosa. Az est moderátora Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa volt.
A rendezvény felvétele megtekinthető a Rubicon YouTube-csatornáján:


