Niederhauser Emil történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, intézetünk egykori munkatársa száz éve, 1923. november 16-án született Pozsonyban. A centenárium kapcsán a 2010-ben elhunyt Széchenyi-díjas történészre emlékezett Szarka László, intézetünk nyugalmazott tudományos főmunkatársa az Új Szóban nemrég megjelent interjúban.
Niederhauser Emil 1949-től tudományos munkatársként dolgozott az MTA Történettudományi Intézetben, később helyettes igazgatóvá nevezték ki, valamint vezette a történetírás története és az információs osztályt is.
A Befejezett múlt – bizonytalan jövő (Niederhauser Emil születésének 100. évfordulóján Szarka Lászlóval beszélgettünk) című cikkben Szarka László elmondta, hogy:
„Az 1970-es évek második felében a Történettudományi Intézetben ismertem meg őt [Niederhauser Emilt]. Egyszemélyes irodájában folyamatosan jegyzetelte az asztalát, polcait elborító külföldi szakirodalmat. Hagyományos Remington írógépén szélsebesen írt: naponta 6–8 oldalas penzumokat teljesítve írta könyveit, tanulmányait és – százszámra – könyvismertetéseit, recenzióit, baráti és hivatalos leveleit. Mindenféle tudóskodó manír nélküli, barátságos ember volt, aki kollégáinak szívesen segített. Ajtaja mindig nyitva állt, az intézet akkori vezetői, Pach Zsigmond Pál, Ránki György és Glatz Ferenc előtt éppen úgy, mint a már befutott munkatársak és a pályakezdők előtt.”
A cikk szerzőjének, Vataščin Péternek arra a kérdésére, hogy összességében miben rejlett Niederhauser Emil jelentősége a szűkebb értelemben vett történészi szakma, s általánosságban a szellemi élet számára, Szarka László így válaszolt:
„Harminckét éven át, hetente járt Debrecenbe, ahol az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelem Tanszékén, majd 1984-től Budapesten tanította az egyetemes történeti tárgyakat. Így azután nemigen akadt szakmabeli, aki ne ismerte és ne tisztelte volna. Tanítványai köre folyamatosan bővült; voltak, akik élete végéig szellemi atyjuknak tekintették. Niederhauser Emil soknyelvűségére – tizenhat nyelven, köztük kilenc szláv nyelven írt és beszélt –, főleg kiváló latintudására sokszor és sokan hagyatkoztunk. Itthoni hűséges hívei, például Szász Zoltán, Soós István, Bíró László mellett a – főleg bolgár, szerb, lengyel, amerikai és japán kollégákból álló – nemzetközi munkatársi és baráti kör jelezte tekintélyét és elismertségét. Utóbbiak közül a magyarul kiválóan beszélő Ieda Osamu professzort kell kiemelni: a szapporói Hokkaido Egyetem Szláv Történeti Kutatóintézetének professzora, 2006-tól a Japán Tudományos Tanács tagja, aki Niederhauser Emil tanulmányait angol–magyar kétnyelvű kötetben adta közre. A kelet-európai történetírásokról készült alapművének japánra fordított példányát a kolléga egy héttel a halála előtt adta át a nagybeteg professzornak.”
