A Magyarország Videós Arcképcsarnoka filmgyűjtemény interjút készített Molnár Antal történésszel, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettesével, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet igazgatójával életútjáról és szakmai pályafutásáról.

A videós interjúban Molnár Antal mesél a Fejér megyei Sárosdon töltött gyermekkorának élményeiről, különösen nagymamája történeteiről, a szeretetteljes családi légkörről és a falusi iskolarendszer biztos alapjairól, amelyek a mai napig meghatározzák gondolkodásmódját. Kiemelte a Pannonhalmi Bencés Gimnázium szerepét világlátásának tágításában, és elmondta, hogy miként vezették tanárai és az intézmény európai szemlélete az egyháztörténet és a török hódoltság délszláv világának kutatásához.

Kitért budapesti, párizsi és szegedi egyetemi, illetve doktori tanulmányaira is. Megosztotta, hogy milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkozott, miközben a Vatikáni Levéltárban kutatott, és azt is, hogy miként élte meg azokat az éveket, amelyeket a római Magyar Akadémia igazgatóként töltött.

Mint elmondta, a történelemben a felfedezés érdekli igazán. Szakmai élete három legfontosabb területének a tudományos publikálást, az oktatást (különösen a doktoranduszok mentorálását), valamint az intézetvezetői munkát tartja. Utóbbival kapcsolatban beszélt arról, hogy milyen elvek mentén vezeti a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetet, amely mára nemzetközileg is elismert közép-európai kutatóműhellyé vált. Különleges elismerésként említi a Történettudományok Pápai Bizottságába való meghívását, amely lehetőséget biztosít számára, hogy Magyarország történelmét nemzetközi szinten képviselje.

Az interjúban terítékre kerülnek a szabadidejét kitöltő utazások, valamit családi életébe is bepillantást enged, kiemelve, hogy felesége és három fia jelentik számára a legnagyobb támogatást.

A felvétel elérhető a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont YouTube-csatornáján:

A Magyarország Videós Arcképcsarnoka filmgyűjtemény küldetése 2010 óta a magyar életpályák filmes megörökítése. Mára több mint 15 ezer archivált film elérhető online adatbázisukban, amelyek közül számos felvétel megtekinthető YouTube-csatornájukon is.