A Protestáns Újságírók Szövetsége és a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében 2022. május 14-én, Nagyenyeden ünnepi konferenciát tartottak, amelyen Intézetünket Oborni Teréz tudományos főmunkatárs, osztályvezető képviselte Bethlen Gábor művelődéspolitikája és a Collegium Academicum sorsa a 17. században című előadásával. A rendezvényről itt olvasható beszámoló.
Bethlen Gábor „idején terjedett vala híre-neve az magyar nemzetnek és birodalma is Erdélynek, kezdett vala tárházok lenni az erdélyi fejedelmeknek, épültek várak, városok, kastélyok, udvarházak, templomok, szaporodott sok jó vitézlő rend és bővölködtek tudós tanító és professzorok…”, írta Kemény János önéletírásában, a fejedelemre emlékezve.
2022-ben ünnepeljük a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium megalapításának 400. évfordulóját. Pontosabban annak az erdélyi országgyűlési végzésnek, amellyel a fejedelem javaslatára az erdélyi rendek elhatározták, hogy Kolozsváron Collegium Academicum-ot állítanak fel. Az 1622: VI. tc. ugyanis kimondta: „Nem tagadhatjuk, kegyelmes urunk, hanem magunk szemeivel is eléggé látjuk az tudós embereknek, kik hazánknak sok fő dolgaiban hasznosan szolgálnak, ez elmúlt időkben forgott sok disturbiumokban mely igen elfogytanak közülünk, ki miatt, ha gondviselés reá nem lészen rövid üdőn országunk és maradékink is veszedelmesebb állapatra juthatnak, nem lévén támaszok, kik az gondviselésben mindnyájunknak suceddáljanak. Felségednek arról való kegyelmes dispositióját igen dicsérjük és jovaljuk…”. Mivel azonban Kolozsvárott nem lehetett elhelyezni az újonnan felállítandó akadémiát, az erre a célra kijelölt „a régi pápisták puszta klastroma helyén” ugyanis hosszantartó építkezéseket kellett volna folytatni, így a gyulafehérvári várban lévő egykori kolostor épületéből kialakított ún. iskolaházban kapott helyet az új intézmény. Bethlen nem csupán neves németországi professzorok meghívásán fáradozott, akik közül elsőként a jeles német költő, Martin Opitz érkezett meg Erdélybe, még 1622 végén, de anyagi javakkal is ellátta az új iskolát, ezzel is segítve az itt tanuló diákok életét. Élete végén, 1629. szeptember 2-án tett adományával igyekezett biztosítani az iskola jövőjét: „a mi Enyed városunkat, csonkítatlan egészében, mindenféle adóival, taksáival, dézsmáival és más bármilyen néven nevezett jövedelmeivel, hasonlóképpen a miriszlói, felenyedi, murczinai és hidasi birtokokat teljes egészükben, nemkülönben [...] a décsei részjószágokat mindenféle hasznukkal és tartozékaikkal, mindenféle területeikkel [...] az általunk alapított [...] kollégiumnak adtuk és adományoztuk.” Az enyedi birtokadományon kívül a kollégium további kedvezményként megkapta a tokaji Hétszőlőt, Debrecen város évi 2000 aranyat kitevő taksáját és a fejedelemtől ezen felül még 20 000 arany hagyatékot.
Bethlen korai halálát követően az éppen csak megérkezett professzorok, Alsted, Bisterfeld és Piscator volt az a három professzor, akik a következő két és fél évtizedben kialakították a kollégium tantervét, académiai disputációkat vezettek és megszilárdították az intézmény szervezetét. Munkásságukat azzal kezdték, hogy tervezetet készítettek és nyújtottak be a Bethlent Erdély trónján követő Brandenburgi Katalinnak, 1630 februárjában, ebben így fogalmaztak: „Szükség, hogy a mi főiskolánk lehetőleg megközelítse elrendezésében azt az eszményt, amelyet a Német- és Franciaországban és másutt virágzó iskolák és képzőintézetek valósítanak meg.”
1662. október 6-án I. Apafi Mihály a török–tatár pusztítások folytán feldúlt gyulafehérvári Bethlen-kollégiumot Nagyenyedre telepítette át, hogy „…ne aludnék él a változások között is a Scholai tanítás, nem lévén azért mostan erre alkalmatosak hely Enyednél, mind a Collegium jószágára s mind egyéb dolgokra nézve, szállást és maradást oda rendeltünk.” A rendelkezést megindokoló elvi kinyilatkoztatásban mintha csak Bethlen szavai visszhangoznának: „állam, nemzet, kormányhatalom tartósan nem virágozhatik, s feladatainak tartósan meg nem felelhet a szabad tudományok gyakorlása nélkül…”. Noha a Bethlen Gábor által útjára indított hajdani intézmény soha nem vált egyetemmé, és számos nehézséget kellett elszenvednie az évszázadok során, a mai napig töretlenül hirdeti a magyar kultúrát Erdélyben.
