A Szociális Testvérek Társaságát 1923. május 12-én alapította Slachta Margit. A századik évforduló napján a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán rendeztek jubileumi történeti konferenciát, amelyen intézetünket Fejérdy András tudományos főmunkatárs, igazgatóhelyettes képviselte.
Fotó: Merényi Zita
A Magyar Kurír beszámolója szerint Fejérdy András a rendezvényen arról beszélt, milyen volt a magyarországi szerzetesi élet az üldöztetés idején. Mint elmondta, az ateista kommunizmus egyház- és vallásellenes politikájának mindig is jellemzője volt a szerzetesrendek elleni fellépés. Ahogyan Révai József kommunista főideológus megjegyezte: „fel kell számolni az imperialisták ötödik hadoszlopát”. Az 1950-es intézkedések szinte teljesen ellehetetlenítették a magyarországi szerzetesi életet. A Szociális Testvérek Társaságában 160 fogadalmas testvért érintettek a rendelkezések. Az utcára tett szerzetesek egy része megpróbált kisebb közösségekben együtt lakni, hiszen a közösségi lét a szerzetesség fontos jellemzője. Mivel egyházjogi értelemben nem került sor a szerzetesrendek felszámolására, ezért valamennyi rend kereste annak lehetőségét, hogyan lehet a megszentelt életet valamiképp tovább folytatni. Bár sokan kerültek egyházi, plébániai szolgálatba, a legtöbben csak illegális keretek között tudták folytatni elkötelezett életüket.
A fenyegetettség ellenére folyamatosan voltak olyan érdeklődők, akik szerzetesi életet szerettek volna élni. A Szociális Testvérek Társasága is vett fel illegálisan tagokat, a diktatúra idején közel 70 új jelentkezőjük volt. Ugyanakkor az üldöztetés idején mintegy 300 szerzetes szenvedett börtönbüntetést, a társaság tagjai közül 6 testvér majd’ 11 évet töltött börtönben. Az 1956-os forradalom után a Szentszék és a püspöki kar is megpróbálta elérni az 1950-es rendelkezés módosítását, ám az állam erről hallani sem akart. A közel negyvenéves pusztai vándorlás csak 1989 után ért véget – zárta előadását Fejérdy András.
