A Budapest Főváros Levéltára által 2025. november 4–6. között megrendezett háromnapos szakmai továbbképzésen Fejérdy András, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, tudományos főmunkatársa „19. és 20. századi vatikáni források a Kárpát-medencei országok történetének kutatásához” címmel tartott előadást.


Budapest Főváros Levéltára 2013-ban indította útjára a határon túli és egyházi levéltári szakemberek számára szervezett továbbképzést, amelynek célja, hogy fórumot teremtsen a levéltári szakma különböző területein dolgozók közötti tapasztalatcserére, valamint az új ismeretek megosztására. A hagyományokhoz híven idén is előadások és csoportos foglalkozások váltották egymást, a program fő témái között a levéltárak tudományos és oktatási kapcsolatrendszere, az állományvédelem és a kutatási módszerek szerepeltek.

Fotó: Tálas Róbert/BFL

Fejérdy András előadása áttekintette a vatikáni levéltárak szervezetét és fő irategyütteseit, valamint bemutatta a Vatikánban folytatott kutatások gyakorlati szempontjait. Különös figyelmet szentelt a Kárpát-medencei régióban működő apostoli nunciatúrák, illetve a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja dokumentumainak, amelyekre támaszkodva néhány példán keresztül bemutatta a kutatási lehetőségek sokszínűségét.  

A rendezvényről további információ a BFL oldalán található. A program letölthető.