A katolikus oktatás-nevelés múltja, jelene és jövője volt a témája a budapesti D50 Rendezvényközpontban megtartott konferenciának, amelyen előadást tartott Fejérdy András, intézetünk igazgatóhelyettese, tudományos főmunkatársa is.
Az eseményt a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében rendezték meg 2024. szeptember 27-én.
A konferencián köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros, prímás. A tanácskozáson megjelent Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese; Marton Zsolt váci, Székely János szombathelyi és Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök; Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök; valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila/Magyar Kurír
A rendezvényen Fejérdy András A korszerű műveltség szolgálatában. A katolikus egyház szerepe a magyar nevelés történetében címmel tartott előadást, amelyben a katolikus oktatás-nevelés első kilenc évszázadának történetét tekintette át a magyarországi katolikus neveléstörténetben megfigyelhető néhány fontosabb trend és jellemző bemutatásával.
Mint elmondta, a hazai oktatás „korszerűségének” (az adott történelmi korszak sajátosságainak megfelelő műveltségnek) egyik alapvonása, hogy Magyarország – köszönhetően Szent István történelmi döntésének – a nyugati keresztény világ részeként, azzal szerves egységben és intenzív kapcsolatban fejlődött. A magyar oktatási rendszer a későbbiekben is az európai fejlődés trendjeit követte, aminek lényege a differenciálódásban és a komplexebbé válásban, továbbá a folyamatos szekularizálódásban és professzionalizálódásban ragadható meg. A differenciálódás mindenekelőtt a középkori kétszintű oktatás alapvetően háromszintűvé válásában, illetve az egyes szintek iskolatípusainak további tagozódásában jelentkezett. Ezzel párhuzamosan a különböző intézménytípusokban oktatott ismeretek is mind komplexebbé váltak. Ez a folyamat annak ellenére megfigyelhető, hogy a vizsgált korszak döntő részében a latinos-humán műveltség átadása volt az oktatási rendszer elsődleges célja, nem utolsósorban azért, mert a társadalom és a tanulók szempontjából egyaránt sokáig ez számított a legjobban hasznosítható tudásnak. Az oktatásban megfigyelhető szekularizálódás kapcsán többek között kiemelte, hogy míg kezdetben az oktatás valamennyi szereplője klerikus volt – klerikus tanárok oktattak papnak készülő diákokat –, a 14. századra részben a megnövekvő hivatali adminisztrációhoz kapcsolódóan mind nagyobb igény mutatkozott világi hivatalnokokra. A nyugati mintákat követő magyar oktatási rendszer fokozatos professzionalizációja pedig mindenekelőtt abban mutatkozott meg, hogy – főként a középső oktatási szinten – egyre képzettebb tanárok jelentek meg.
Fejérdy András. Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila/Magyar Kurír
Hozzátette, a vizsgált az időszakban a magyar egyházi oktatásügy alakulását alapvető kontinuitás és organikus fejlődés jellemezte, mind a középkori előzményekből kibontakozó, egyre inkább összetett iskolai szervezetet, mind a döntően humán-latin műveltségre épülő oktatás tartalmát illetően. Az organikus fejlődésben a 18. század vége hozott markánsabb fordulópontot. A felvilágosodás nyomán uralomra jutó ama nézet tudniillik, miszerint az állam a nevelésügy irányítására egyedül és kizárólag illetékes intézmény, fokozott állami szerepvállalást és beavatkozást eredményezett. Ennek következtében – jóllehet a katolikus oktatáson belül is rendre találunk előremutató döntéseket – az állam érdekeit előtérbe helyező felülről, a világi hatalom részéről levezényelt modernizáció kezdődött, komolyabb strukturális és tartalmi változásokat is eredményezve az oktatásban. Ezzel együtt a magyar közoktatás sajátossága, hogy a fokozott állami szerepvállalás ellenére a közoktatás alapja a korszakban végig az egyházi oktatás maradt.
