Népmozgások és kényszermigráció a Kárpát-medencében 1944–1990 címmel tudományos konferenciát tartottak 2023. november 14-én a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában, amelyen előadást tartott intézetünkből Kecskés D. Gusztáv, Stark Tamás és Szarka László.
A szervezők a második világháború utáni magyarországi migráció levéltári kutatásának kívántak új lendületet adni – az eddig elért eredmények bemutatásával.
Kecskés D. Gusztáv tudományos tanácsadó Az 1956-os magyar menekültválság hatása a mai globális menekültbefogadási rendszer kialakulására című előadásában elmondta, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint világszerte mintegy 110 millió ember kényszerült lakhelye elhagyására (2023 közepén), közülük 36,4 millió fő számít nemzetközi jogi értelemben menekültnek. Ugyancsak az UNHCR statisztikái számolnak be arról, hogy 2022. február 24-től több mint 6,2 millió ember menekült el Oroszország támadása következtében Ukrajnából, amelyből Magyarországra csaknem 1,5 millió menekülő érkezett. Nemzetközi segélyezésük fontos intézményes szereplői – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és a Nemzetközi Vöröskereszt – döntő szerepet játszottak az 1956-os magyar menekültválság megoldásában is, ami jelentős hatással volt későbbi történetükre, megerősödésükre és globális humanitárius szervezetté válásukra egyaránt. Az 1956-os forradalom világtörténelmi jelentőségének fontos összetevője, hogy menekültjeinek nyugati befogadása meghatározó befolyással volt a napjainkban is működő nemzetközi menekültsegélyezési rendszer kialakulására.
Kecskés D. Gusztáv előadása. Fotó: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)
Az előadás az ENSZ-család illetékes intézményei (a Titkárság, az ENSZ Európai Hivatala, az UNHCR), a Nemzetközi Migrációs Szervezet, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége levéltárai, valamint angol, francia, amerikai és magyar külügyi dokumentumok alapján világította meg a menekültbefogadás globális történetének ezt a fontos átalakulást hozó eseménysorát.
Stark Tamás tudományos főmunkatárs Az Egyesült Államok és az ENSZ lépései a Szovjetunióba szállított hadifoglyok és civil internáltak hazaszállításáért címmel tartott előadást, amelyben elhangzott, hogy az Egyesült Államok és az ENSZ közvetlenül nem lépett fel a Szovjetunióba kivitt magyar hadifoglyok és kényszermunkások érdekében. A nyugati hatalmakat, különösen 1947 tavaszától kezdve, elsősorban a német és a japán foglyok repatriálása érdekelte. A szovjet kormányra nehezedő nyomás növekedett, amikor 1950. május 4-én a TASZSZ hírügynökség bejelentette a német foglyok hazaszállításának befejezését. Ez a hír ugyanis azt jelentette, hogy a szovjet kormány legalább egymillió német hadifogollyal nem tudott elszámolni.
Stark Tamás előadása. Fotó: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)
A nyugati hatalmaknak az „eltűnt” foglyok érdekében való fellépésében nemcsak a hidegháborús rivalizálás játszott szerepet. Az ENSZ Közgyűlése által 1948-ban elfogadott Genocídium-egyezmény, valamint az Emberi és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozata határozottan befolyásolta a nyugati politikát. A humanitárius szempontoknak jelentős szerepe volt abban, hogy a Szovjetunióba kivitt és eltűnt hadifoglyok sorsa 1950 és 1953 között fontos kérdéssé vált az ENSZ, illetve az ENSZ-hez kapcsolódó szervezetek ülésszakain. Mivel a Szovjetunió nem volt hajlandó releváns információkat szolgáltatni a táborokban tartott foglyokról, 1951 tavaszán a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében ad hoc bizottság alakult annak kivizsgálására, hogy mi történt az eltűnt foglyokkal. A bizottság tevékenységéhez magyar emigráns csoportok is csatlakoztak, szerepükre utal a bizottság 1953-ban megjelentetett összefoglaló jelentése. A nyugati hatalmak és az ENSZ nyomása sikeres volt, mert Sztálin halála után folytatódott a még kint lévő foglyok hazaszállítása. Ez nem korlátozódott a német foglyokra, mivel 1953 novemberétől a még életben lévő magyar foglyok repatriálása is megkezdődött.
Szarka László nyugalmazott tudományos főmunkatárs Nemzetiségi kényszermigráció, etnikai tisztogatás a kollektív bűnösség jegyében című előadásában kiemelte, hogy a második világháborút követően a kelet-közép-erópai magyar és német kisebbségekkel szembeni politikai, vagyoni és nemzetiségi jogfosztásokkal párhuzamosan igen jelentős – a németek esetében 12-14 millió, a magyarok esetében 300-350 ezerre tehető – kényszermigrációs folyamatok zajlottak le. Így pl. a csehszlovák–magyar lakosságcserében, csehországi deportálásokban érintett felvidéki magyarok erőszakos kitelepítése és a csehszlovákiai, illetve a magyarországi német kisebbség háború végi üldöztetése, elüldözése, sok ezer család sorsában közvetlenül is találkozott.
Szarka László előadása. Fotó: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)
Az előadás a második világháború végi magyar és német kisebbségekkel szemben foganatosított kényszertelepítések okait vizsgálva elemezte az először a németekkel szemben megfogalmazott kollektív bűnösség vádját, s annak a Karl Jaspers által négyféle – büntetőjogi, politikai, morális és metafizikai – bűnösségkategóriáknak az alkalmazását.
A kényszertelepítések következményeit áttekintve az előadás kitért a győztes nagyhatalmak magatartására és az eleve konfliktusokkal terhelt bilaterális nemzetállami kapcsolatok kiéleződésére. S végül röviden összehasonlította a csehszlovákiai, jugoszláviai magyar- és németkérdés ideológiai, bel- és pártpolitikai szempontjait, amelyek főként az érintett kormányok korabeli döntéseiben, jogfosztó jogszabályaiban ragadhatóak meg.
A konferencia programja itt elérhető.
A tanácskozásról beszámoló az MNL oldalán itt olvasható.
A rendezvényről felvétel is készült, amely megtekinthető az MNL YouTube-csatonáján:
