Intézetünk tudományos munkatársai, Tóth Gergely és Varga Szabolcs részt vettek a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztálya, illetve az egri Eszterházy Károly Egyetem által rendezett konferencián, amelynek témája Zrínyi Miklós és a magyarországi barokk költészet volt. A 2020. szeptember 3–5. között Egerben zajló rendezvényen Tóth Gergely Listius László (1628–1662) Mohács-eposzáról tartott előadást, Varga Szabolcs pedig Zrínyi eposzának közkatonáiról, az Orsicsokról és Farkasicsokról. A rendezvényről további részletes információk itt találhatók.
Tóth Gergely elsősorban Listius szerzői szándékait, illetve a mű szélesebb kontextusát, eszmetörténeti hátterét vizsgálta előadásában. „Listius Lászlóval és művével, a Magyar Márssal már viszonylag sokan és sokat foglalkoztak, ám elsősorban a költő bűnökkel terhes élete kötötte le a kutatók figyelmét, művével kapcsolatban pedig a Zrínyi-eposz imitációját, illetve Brodarics szolgai módon való versbe szedését vetették a szemére. Kevés szó esett azonban mindeddig arról, hogy a nyilvánvaló Zrínyi-utánzáson kívül milyen motivációi lehettek Listiusnak, hogy művét megírja; ahogyan azt sem vizsgálták mindeddig, hogy a Magyar Márs önálló – tehát az említett forrásoktól független – részeiből milyen szerzői törekvések, aktuálpolitikai üzenetek, illetve eszmék olvashatók ki. A tapasztalatom az, hogy egy ilyen típusú vizsgálat komoly eredményekkel járhat: Listiusnak egyértelműen volt saját mondanivalója, szólni akart az olvasójához. Így például a szövegben sűrűn ismétlődik a török elleni harc újrakezdésének igen hangsúlyos propagálása, előfordulnak a főrendekhez és a vitézlő rendhez címzett, vagy eme társadalmi csoportok nézeteit visszhangzó strófák, és az egész műben végig kiérezhető a határozott nemesi katolikus múltszemlélet. Mindezen tartalmi elemek természetesen nem esnek távol a Szigeti veszedelem eszmeiségétől, de nem is vezethetők rá vissza teljes mértékben. Úgy gondolom, hogy érdemes Listius saját neveltetését, kapcsolatrendszerét, a mű megalkotása idején zajló eseményeket és az ekkor uralkodó politikai közhangulatot is figyelembe venni eme vonások értelmezésekor” – írta előadása rezüméjében.
Varga Szabolcs Zrínyi vitézeinek sorsán keresztül azt is bemutatta előadásában, hogy mennyire összefonódott Szlavónia és a Dél-Dunántúl sorsa a 16. században, s hogy ez az egykori szoros kapcsolat később feledésbe merült, átértelmeződött. „Zrínyi Miklós eposzának köszönhetően több szigeti vitéz emléke is bekerült az irodalmi kánonba, akik 1566-ban együtt szolgáltak a szigetvári hőssel. Az elmúlt évtizedek kutatásai megállapították, hogy a szereplők zöme valós történelmi személy, akiknek a neve fennmaradt azokban a beszámolókban és történetírói művekben, amelyekből a költő is dolgozott műve megírásakor. Az is ismert, hogy Sziget várában előszeretettel szolgáltak olyan nemesi családok sarjai, akiknek a birtokai a meghódított Dél-Dunántúlon feküdtek, mindezt a kor adóösszeírásai is bizonyítják. Azt azonban nem tudjuk, hogy a körülbelül 2300-2500 magyar és horvát védőből miért pont ennek a körülbelül két tucat embernek a neve maradt fenn, és lehet-e róluk többet mondani az ostromról készült beszámolókon és a birtokigazgatási iratokon túl. A korabeli forrásadottságok alapján úgy tűnik, hogy részleges életutak megrajzolhatók, és ezt jelen előadásban Orsics István és Farkasics Péter példáján keresztül igyekszem igazolni” – fogalmazott előadásának összefoglalójában.
