Klestenitz Tibor, intézetünk tudományos segédmunkatársa és Stark Tamás, intézetünk tudományos főmunkatársa a „…hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” Sztojka Sándor munkácsi görögkatolikus püspök élete és kora című egyháztörténeti konferencián vettek részt 2018. október 18-án Beregszászon. A konferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkolégiuma rendezte. Klestenitz Tibor előadásának címe Sztojka Sándor alakja a sajtóban volt, míg Stark Tamásé Nemzeti forradalmak kora, 1919–1944. Részletes beszámoló a konferenciáról itt olvasható.
2018. október 24-én Nyitrán a Konštantín Filozófus Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet szervezésében nemzetközi konferenciát szerveztek Mérföldkövek a 20. századi Nyitra megyei történelemben címmel. Intézetünket Janek István tudományos munkatárs képviselte, előadásának címe Magyar–csehszlovák kapcsolatok, valamint magyar diplomáciai tárgyalások Szlovákia megszerzésére 1938–1939-ben volt. A konferencia részletes programja itt tekinthető meg.
2018. október 15. és október 18. között Koszovóban járt intézetünk kutatócsoportja. A történészek, Molnár Antal, Sokcsevits Dénes, Pálosfalvi Tamás, Csaplár-Degovics Krisztián és B. Szabó János a prishtinai Albanológiai Intézet meghívására és a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére vettek részt a Szkanderbég halálának 550. évfordulójára szervezett nemzetközi konferencián (Gjergj Kastrioti Scanderbeg on the 550th anniversary of this death). A koszovói és albániai tudományos intézmények, ill. a prishtinai magyar nagykövetség által szervezett konferencián (2018. október 16.) a magyar küldöttség a második rigómezei csatáról (1448) és Hunyadi János életéről tartott angol nyelvű előadásokat. A konferencia programja itt olvasható.
A velencei X. Szent Piusz Egyházjogi Kar 2018. október 19-én az első világháború végének centenáriuma alkalmából a közép-európai térség egyházi helyzetéről szóló konferenciát rendezett a Pápai Magyar Intézet és Magyarország Szentszéki Nagykövetségének közreműködésével. A La fine della Grande Guerra e la Chiesa nella Mitteleuropa – Aspetti politici, istituzionali, pastorali című tanulmányi nap politikai, intézményi és lelkipásztori szempontok alapján vizsgálta az egyház helyzetét Közép- és Kelet-Európa országaiban a világháború végén.
2018. szeptember 27–28-án kerütl sor az 1716–1718. évi török háború eseményeiről és a pozsareváci békekötés közép-európai hatásairól szóló nemzetközi tudományos konferenciára. A kétnapos rendezvényről itt olvasható részletekbe menő beszámoló az Újkor.hu-n.
2018. október 11-én előadást tartott Zágrábban a Frontiers of peace: a shared cultural haritage című konferencián intézetünk tudományos főmunkatársa, Andreas Schmidt-Schweizer The significance of the Pan-European Picnic of Sopron (19th of August 1989) címmel. A rendezvény részletes programja itt tekinthető meg.
2018. október 4–5-én Wrocławban a Nemzeti Emlékezet Intézete szervezésében nemzetközi konferenciát szerveztek Közös történelmünk. Ötven év tapasztalata a lengyeleknek, a cseheknek és a szlovákoknak a függetlenség, a megszállás és a totalitárius rezsimek közötti időszakáról, 1918–1968 címmel. Intézetünkből Janek István tudományos munkatárs vett részt mint előadó Magyar–csehszlovák diplomáciai kapcsolatok 1918–1939 között és a lengyel külpolitika című előadásával. A konferencia részletes programja itt tekinthető meg.
Intézetünk posztdoktor kutató munkatársa, Bartha Ákos Between Nationalism and Liberalism: the Public Career of Endre Bajcsy-Zsilinszky (1886–1944) címmel tartott előadást Vilniusban 2018. október 8-án, a Nationalizing and democratizing states: Challenges and approaches című konferencián. Ugyanő a következő két napon a Litvániai Genocídium és Ellenállás Kutatóközpont vezetőségével egyeztetett egy közös kutatási projekt lehetőségeiről, amely a tágabb értelemben vett Közép-Európa 1944-es ellenállásainak összehasonlító elemzését célozná.
59. oldal / 63
2025. 06. 20. 09:00 Law and Institutions in the Transylvanian Principality | Konferencia Erdélyben |
2025. 06. 24. 18:00 Bemutatják Molnár Antal legújabb kötetét Bécsben |
2025. 06. 24. 18:30 A második világháború öröksége – beszélgetés Borhi Lászlóval, Máthé Áronnal és Gali Mátéval |