Intézetünk fiatal kutatója, Bara Péter Tamás a Bécsi Egyetem Latin Tanszékén tartott előadást Cerbanus Cerbano: Life and Works címmel. Az előadás a Hagiographie címmel megrendezett workshopon hangzott el, amelyre Danuta Shanzer, a tanszék vezetőjének szervezésében került sor. A műhelyelőadások az egyiptomi szerzetesség 10. századi korai angol forrásokban fellehető recepciójáról, a walesi nyelvi környzetben létrejött latin nyelvű hagiográfia jellegéről, valamint a szentek ereklyéinek nyugat-európai kultuszáról szóltak.
A Bécsi Magyar Történeti Intézet és a Schloss Schönbrunn G.m.b.H 2019. január 28–29-én közös tudományos konferenciát szentelt a 130. éve elhunyt Rudolf trónörökös egyéniségének, magyarországi kultuszának és tudományos ambíciói irodalmi, történeti, néprajzi, művészettörténeti recepciójának. A rendezvényen Intézetünk ny. tudományos főmunkatársa, Ress Imre mutatta be előadásában a trónörökös által kezdeményezett „Kronprinzenwerk” (Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben) ország- és népismereti leírásainak történeti fejezetei alapján Jókai Mór és Thallóczy Lajos szerkesztői szerepét a kettős monarchiai patriotizmust elősegítő szerb, horvát és bosnyák történelemértelmezések kialakításában. A konferencia programja itt tekinthető meg.
Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alkalmából tudományos ülésszakra kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia főépületében (Bp. 1051 Széchenyi István tér 9.) 2019. január 14-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel. A rendezvényen Cieger András tudományos főmunkatárs képviseli intézetünket előadóként. A részletes program itt tekinthető meg.
Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Magyar Történelmi Társulat szervezésében került sor az 1918 – A nagy összeomlás című konferenciára 2018. október 31-én az Országház Főrendiházi üléstermében. A rendezvényről, amelyen több kollégánk is előadást tartott, itt olvasható részletes beszámoló Szőts Zoltán Oszkár tollából az Újkor.hu-n.
A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 2018. december 6–7-én immár negyedik alkalommal rendezte meg a Háborús hétköznapok című, első világháborús tudományos konferenciáját. A rendezvényen intézetünk tudományos munkatársa, az első világháborús OTKA-kutatócsoport tagja, Szőts Zoltán Oszkár is előadást tartott A Századok, a Hadtörténelmi Közlemények és az első világháború 1945 előtt címmel. A konferenciáról részletes beszámoló olvasható az Újkor.hu portálon, ide kattintva.
2018. november 22–23-án rendezték meg a XI. Magyar Politikai Földrajzi Konferenciát Military landscape Baranyában címmel, amelynek a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza adott otthon. A konferencia homlokterébe a 2017 óta zajló Mohács-kutatás, illetve a 2013 óta folyó Szigetvár–turbéki vizsgálatok –turbéki vizsgálatok eredményei kerültek. A rendezvényről, amelyen intézetünk több munkatársa is tartott előadást, itt olvasható részletes beszámoló.
A Neumann János Egyetem, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont szervezésében került sor az MTA BTK és a NEB Vidéktörténeti Témacsoportja „Konszolidáció” a mindennapokban. Magyar vidék az 1960-as években című konferenciájára 2018. november 29-én Kecskeméten.
2018 december 7-én a Duna-Dráva Nemzeti Emlékpark konferenciát szervezett a mohácsi csata 500. évfordulójára való felkészülés jegyében „Hol sírjaink domborulnak” A Mohács Nemzeti Emlékhely szerepe az emlékezet ápolásában címmel (a program itt olvasható). A rendezvényről készült beszámoló itt található meg.
54. oldal / 63
2025. 06. 20. 09:00 Law and Institutions in the Transylvanian Principality | Konferencia Erdélyben |
2025. 06. 24. 18:00 Bemutatják Molnár Antal legújabb kötetét Bécsben |
2025. 06. 24. 18:30 A második világháború öröksége – beszélgetés Borhi Lászlóval, Máthé Áronnal és Gali Mátéval |