Catherine Horel: A középnek mondott Európa. Közép-Európa története a Habsburgoktól az európai integrációig, 1815–2004 (Akadémiai Kiadó, 2011) című kötetét Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, a térség szakértője, a magyar kiadás lektora mutatta be a BTK TTI-ben 2012. március 21-én.
Pók Attila bevezetőjében köszöntötte a jelen lévő szerzőt, aki a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ kutatási igazgatója, a térség történelmének nemzetközi hírű szakértője, és ismertette munkásságát. Kiss Gy. Csaba elöljáróban hangsúlyozta: Catherine Horel különösen nagy vállalkozásba fogott azzal, hogy a lengyel, cseh, szlovák, osztrák, magyar, szlovén és horvát területek 1815 és 2004 közötti múltját politikai és eszmetörténeti szempontból áttekintette.
A térség történetét így két nagy integrációs mérföldkő, a 18. századi Habsburg birodalmi és a napjainkban is zajló európai uniós integráció között láthatjuk, ami mutatja a szerzőnek a régióval kapcsolatos koncepcióját: a soknemzetiségű térség önazonosságának dilemmája és ehhez kapcsolódóan állami megszervezésének lehetőségei foglalkoztatják, így a föderalizmus kérdésköre, amelyben lehetséges megoldást lát a régió problémáira.
Catherine Horel felszólalásában ehhez hozzáfűzte, hogy szerinte a Habsburg Birodalom volt a térség integrációjának első kísérlete, ami ugyan egységet hozott létre, de nem jelentett egyformaságot. Véleménye szerint így kell a térségre tekinteni: Közép-Európa létező fogalom, nem „imaginárius térség”, amely, bár sok változatot mutat különböző jegyeiben, mégis egységes, közös érdekekkel, közös múlttal, közös sajátságokkal rendelkező, a többi régiótól különböző térség, amellyel Európa egészének ebben a formában kell számolnia. Felvetődik persze a kérdés, amelyre Kiss Gy. Csaba is kitért, és a szerző is próbált választ adni: mi is ez a Közép-Európa, illetve máshonnan hogyan
tekintenek erre e térségre?
A szerző által felvázolt régió a lengyel, cseh, szlovák, osztrák, magyar, szlovén és horvát területeket jelenti, de ez nem mindig jelenik meg így az európai vagy amerikai értelmezésekben, ahogyan erre a hozzászólók, illetve maga szerző is rámutattak. Könyvének egyik célja éppen az, hogy e régió létét bizonyítsa. Külön fejezet szól a különböző, Európára vonatkozó elképzelésekről, a Közép-Európa-fogalom változásairól. A kötetben végigvonul a közép-európai nemzetté válási folyamatok és ezek nehézségeinek sora. Horel nagyon fontosnak tartja a nemzeti identitások kérdését. Munkájában diplomáciatörténeti fejezetek váltják egymást a politikai ideológiák elemzésével, a pártok történetével, és helyenként társadalom-, illetve mentalitástörténeti megfigyelésekkel. Kiss Gy. Csaba kiemelte, hogy a kötet számos sztereotípiát „lebont” a térség politikai ideológiáival, mozgalmaival kapcsolatban, idetartozik a fasizmus kérdésköre (amely fogalmat nem tartja alkalmazhatónak a régióra), a harmadik út mítosza (amit viszont, föderalista formában, alkalmazhatónak vél), az agrártársadalmak és -mozgalmak problémája (ami alapvetően határozta meg a régiót). Az ismertetés-beszélgetés végén felmerült a kérdés: vajon „honnan beszél a szerző”, milyen nézőpontból látja és láttatja ezt a régiót? Horel kitűnően ismeri a térséget, népeit, kultúráit, a nemzeti narratívákat, így képes azokat relativizálni. Ugyanakkor, bár beleéli magát a helyzetekbe, mégis mindentől egyenlő távolságra helyezkedik el, talán – ahogyan maga is fogalmazott – egy kicsit „bécsi”, egy kicsit „párizsi” szemszögből (a könyv eredetileg francia olvasóknak készült); azaz kívülről, de a szokásos európai távolsághoz képest mégis közelebbről.
