Az "Ezt köztünk! Isten áldja!” Széchenyi István válogatott levelei című kötetről beszélgettek a kötet összeállítói: Oplatka András, Körmendy Kinga, Kovács Henriett és Mázi Béla 2015. február 24-én intézetünk tanácstermében Fónagy Zoltán vezetésével. A reformkor nagy alakjának több ezer, jelentős részben kiadatlan leveléből 260-at tartalmaz a mintegy 600 oldalas reprezentatív, "Ezt köztünk! Isten áldja!" címmel megjelent kiadvány, melyet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete jelentetett meg az MTA támogatásával. (A kötet bemutatójáról itt olvashat.)
A rendezvényt Gyáni Gábor, az Újkori témacsoport vezetője nyitotta meg a résztvevők bemutatásával és köszöntésével. Fónagy Zoltán, a TTI tudományos tanácsadója, a kötet szakmai lektora hangsúlyozta, hogy a kiadvány kollektív munka eredménye, amelynek során a szerkesztők, a lektor, a fordítást, illetve az átírást ellenőrző történészek egyenrangú munkát végeztek. A Széchenyi-levelezés teljes kritikai kiadása régi – és máig nem teljesített – adóssága a történettudománynak. 
Mintegy 2500-3000 közötti az ismert Széchenyi-levelek száma, ezek jelentős része közéleti tevékenységével kapcsolatos, az 1830-as évektől egyre sűrűsödő számban. Rendkívül értékes forrásanyagot képvisel, nemcsak politikatörténeti, de társadalomtörténeti, gazdasági és művelődéstörténeti szempontból is. A levelek nagy részét az MTAK Kézirattára őrzi, ezekből 2001-ben a „Gróf Széchenyi István művei” című CD-ROM több mint kétezret közölt. A teljes levelezés kritikai kiadásához már többször nekikezdtek, de a nagyszabású vállalkozást eddig még nem sikerült megvalósítani. A jelen kötet sem a teljességre törekszik, de mindenképpen jelentős hiánypótló műnek számít.
Oplatka András, a kötet szerkesztője a kötet létrejöttéről is beszélt. Miközben Széchenyi életrajzán dolgozott, nagyrészt annak levelezéséből, azzal a szomorú ténnyel szembesült, hogy a legnagyobb magyar levelezése mindmáig nem vehető kézbe magyarul. A régebben kiadott levelezés kötetek szinte hozzáférhetetlenek, az eredeti nyelven tartalmazzák a leveleket (magyar mellett főként németül, illetve angolul és franciául, ritkán olaszul is, sok latin kifejezéssel), sajnálatosan sok hibával. A jelen kötet létrehozásának szándéka az volt, hogy legyen egy magyar nyelvű válogatás – az itt kiadott 260 levél még a tizedét sem jelenti a teljes levelezésnek –, amely Széchenyi életének minden részébe nyújt némi betekintést. Gyermekkorától haláláig, mintegy önéletrajz jellegűen adjon átfogó képet a magánemberről, családjáról és mindennapjairól, ugyanakkor a politikusról, a számos gazdasági, társadalmi és politikai vállalkozás szervezőjéről, gazdájáról.
Körmendy Kinga, a Széchenyi-levelezés rendezője (1971–75) és katalógusának elkészítője (1975) a levelezés felderítésének problémáiról beszélt. Mázi Béla a kutatás nehézségeiről és sikereiről is szólt, és megemlítette a jegyzetelés gondjait is: el kellett dönteni, milyen szinten jegyzeteljék meg a leveleket, milyen ismeretanyagot adjanak a levelek mellé. Ebben szakmai lektorként nagy segítségükre volt Fónagy Zoltán.
A szerkesztők a kötet összeállításának nyelvi nehézségeiről is szót ejtettek. Széchenyi négy nyelven írt, különböző szinten, magyarul az 1830-as évektől kezdve már szinte tökéletesen, angolul is jól, franciául irodalmi szinten, németül viszont az otthon és társadalmi közegében tanult bécsi használattal, amelynek helyes értelmezéséhez kellő nyelvismeret szükséges. A régebbi kiadásokban sajnos többször is tévesen fordítottak szövegeket, ezekre Oplatka András több példát is mutatott a közönségnek. Éppen ezért a kötetben megjelent összes levél új fordításban olvasható. Kovács Henriett a magyar nyelvű fordítások lektorálásában vett részt, és az ennek kapcsán felmerült kérdésekről beszélt: szöveghű vagy irodalmi fordításokat készítsenek a levelekről? 
Az eredetileg idegen nyelven írott levelek mai magyar nyelvű fordításban olvashatóak, a magyarul írottak azonban nagyrészt eredeti formában, bár némileg a mai nyelvhasználathoz igazítva.
A beszélgetésben több kérdés is felvetődött, többek között, hogy vajon milyen személyiség képe bontakozhat ki a levelekből az olvasók számára. Mázi Béla hangsúlyozta, hogy bár Széchenyi levelei funkciójuk szerint elkülönülnek, hiszen természetesen a magánember nyilvánvalóan máshogy ír, mint a politikus, a szervező, mégis egyöntetűen megfigyelhető Széchenyi mindenkivel szemben tanúsított tisztelete, legyen a címzett akár az alárendeltje. Oplatka András kifejtette, hogy mivel a tömegkommunikáció, a sajtó a korban Magyarországon éppen csak ébredezett, Széchenyi könyveivel elsősorban reformelképzeléseit kívánta ismertetni, céljaihoz híveket akart toborozni. A levelek egyrészt ugyanezzel a céllal íródtak, másrészt pedig Széchenyi vállalkozásai megvalósításánál a szervezést szolgálták. Széchenyi nyelvezete – s ez főleg német nyelvű irataira érvényes – még erősen gyökerezik a barokkban, annak bonyolult mondatszerkezeteit használja. A császári és királyi udvar magas rangú képviselőivel folytatott levelezésében körülményes udvariassági formulákat ír, de megtalálhatók
Széchenyi elsősorban persze magánleveleiben a kor túlfűtött romantikájának jegyei is. A szerkesztők egyetértettek abban, hogy Széchenyi a diplomácia mestere volt, és ha céljai érdekében támogatást keresett, mindig kitűnően találta meg azt a hangot, ami a legjobban megfelelt levele címzettjének, legyen az a szerb fejedelem, egy szegedi tisztviselő vagy császári főhivatalnok. Fónagy Zoltán hangsúlyozta, Széchenyi alakja levelei szerepeinek összességéből áll össze, az adott szerepnek és a társadalmi állásnak megfelelő stílusban, nyelven, nyelvezettel, retorikával megfogalmazva. Kiviláglik belőlük Széchenyi hatalmas szervezőmunkája, kiterjedt levelezése, az, hogy egy napon belül is mennyi különböző üggyel foglalkozott és levelek tucatjait írta napi feladatai mellett.
Farkas Ildikó
