Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos munkatársa, Fodor Gábor moderálásával mutatták be az Együtt a törökökkel – Osztrák–Magyar egységek az oszmán frontokon, 1914–1918 című kötetet 2026. március 10-én a Bálna Honvédelmi Központban.
A bemutatón elhangzott, hogy a kötet létrejötte Fodor Gábor kezdeményezéséhez kapcsolódik: két évvel ezelőtt kereste meg a Zrínyi Kiadót azzal a javaslattal, hogy török szerzők munkáján keresztül mutassák be az osztrák–magyar haderő oszmán frontokon játszott szerepét az első világháború idején, a bemutatón pedig a szerzőkkel, Emre Sarallal és İsmail Tosun Sarallal beszélgetett a kutatás hátteréről és eredményeiről.
Fotók: Veres Franciska
A kötet az első világháború kevéssé ismert fejezetét tárja fel: az osztrák–magyar és az oszmán hadsereg együttműködését a közel-keleti hadszíntereken. A feldolgozott források – visszaemlékezések és korabeli sajtóanyagok – alapján kirajzolódik, hogy az osztrák–magyar katonák Gallipolinál, a Szuezi-csatorna térségében és a palesztin fronton harcoltak, és nemcsak a hadműveletekben, hanem a front mindennapjaiban is szorosan együttműködtek szövetségeseikkel. A harcoló alakulatok mellett különféle kiszolgáló egységek – orvosok, műszaki szakemberek, távírászok, sőt zenészek – is jelen voltak, ami jól mutatja a részvétel sokszínűségét.
A bemutatón felszólalók – köztük a török nagykövet és a Honvédelmi Minisztérium képviselője – a magyar–török történelmi kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozták, valamint azt, hogy a kötet a közös múlt egy kevéssé ismert, ugyanakkor fontos epizódját teszi hozzáférhetővé.


