2013. március 19-én került sor az Új eredmények a középkorkutatásban című könyvbemutatóra a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben. Zsoldos Attila, az MTA BTK TTI Középkori témacsoportjának vezetője hat, nagyrészt a TTI Középkori témacsoport munkatársainak kutatási eredményeit közlő, a magyar középkorkutatás szempontjából jelentős kötetet méltatott. A hat kötetből kettő forráskiadás, három értekezés, egy pedig tanulmánykötet, ami jól mutatja a középkorkutatás irányait is.
Az ismertetést Zsoldos Attila két forráskiadvány bemutatásával kezdte. Szőcs Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia–Hadtörténeti Intézet és Múzeum–Szegedi Tudományegyetem–Magyar Országos Levéltár Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának tudományos segédmunkatársa Az Árpád-kori nádorok és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke (Bp., MOL, 2012, A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 51.) című munkája a magyar történettudományban főként Szentpétery Imre által képviselt forráskiadási hagyományokat folytatja. A kötetben időrendben közölt 345 tétel – köztük több mint 50 eddig kiadatlan szöveg – kritikai megjegyzésekkel, erős intézménytörténeti háttérrel mutatja a nádori intézmény – jelentőségéhez mérten a kutatásban eddig kissé elhanyagolt – működését. A kötet Zsoldos Attila szerint nélkülözhetetlen az Árpád-korral foglalkozók számára.
Neumann Tibor A Szapolyai család oklevéltára I. – Levelek és oklevelek. 1458–1526 (MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp., 2012, Magyar Történelmi Emlékek – Okmánytárak sorozat, 592 oldal) című kötete 636 (többségében eddig kiadatlan) forrást közöl a Szapolyaiak feltűnésétől a királyi cím elnyeréséig tartó hét évtizedből. Zsoldos Attila elárulta: Neumann Tibor mintegy 1500 tételt kihagyott a közlendő források válogatásakor, szempontja szerint a Szapolyai család valamely tagjának személyes akaratnyilvánítását írásba foglaló dokumentumokat adta ki végül. A kötet fontos forrásokat tesz közzé az 1460-as évek északkelet-magyarországi, nagyrészt külhoni zsoldosvezérekkel és hadaikkal folytatott harcokról, az 1490–1492 közötti trónharcokról, Corvin János herceg 1496. évi lázadásáról, az 1506. évi rövid magyar–német háborúról vagy János vajda másfél évtizedes erdélyi kormányzatáról. Olvashatunk a földesúri és királyi adók behajtásáról, a familiárisokhoz intézett levelekből képet kaphatunk a főúri udvar összetételéről, a főúr és familiárisai közötti viszony személyességéről. A gyűjtemény fontos és olykor szórakoztató mentalitás-, életmód- és művelődéstörténeti adatokat is rejt. 
Az értekezések közül elsőként Weisz Boglárka Vásárok és lerakatok a középkori magyar királyságban (MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp., 2012, Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozat, 222 oldal) című munkája került bemutatásra. Az MTA BTK TTI új sorozatában megjelent kötet a középkori magyar kereskedelem színterei közül a vásárokat és a lerakatokat vizsgálja. Ezzel nagy hiányt pótol a korai magyar gazdaság és kereskedelem jellemzőinek történeti feltárása terén. Eddig összefoglaló, áttekintő vásártörténeti munka még nem jelent meg a középkori Magyarországról, ahol eleinte csak a király tarthatott vásárokat, a 13. századtól azonban egyre több település szerzett vásártartási jogot. Vásárt a középkorban csak király engedélyezhetett, az idők folyamán pedig a hetivásárok mellett az évenként és naponta megtartott vásárok is megjelentek a 13. század második felében. A 15. század végétől a külföldi kereskedők számára csak az éves vásárokon lebonyolított árucserét engedélyezték, a hetivásárok pedig a hazai kereskedők adásvételének színterei lettek. Weisz Boglárka az „árumegállító jog” helyett új terminológiát javasol, a lerakatjogot, amivel ki lehetne fejezni, hogy míg a jogot megszerző város a kereskedelem terén előnyt szerzett magának, a kereskedők is jogot szereztek e városban, hiszen lerakatot, raktárt tarthattak fenn, amelynek segítségével kereskedhettek. A könyv tartalmaz egy olyan adattárat is, mely teljességre törekvően veszi számba a középkori Magyar Királyság vásárhelyeit, több mint 800 vásáros helyet felsorolva, illetőleg ezeket egy térképre vetíti. 
Csukovits Enikő Az Anjouk Magyarországon I. – I. Károly és uralkodása (1301–1342) című könyve (MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp., 2012, Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozat, 144 oldal) a korabeli történetírók által évszázadokon át I. Károlynak nevezett uralkodó életéről szól, akit csak a 19. század történészei kezdtek Károly Róbertnek hívni. I. Károlyról eddig még nem készült önálló életrajz, és nem készült tudományos monográfia magáról a dinasztiáról sem. A kétkötetesre tervezett dinasztiatörténeti összefoglaló munka első, most megjelent kötete áttekintést ad I. Károly hatalomért vívott harcáról, a megszerzett ország kormányzatáról, intézményeiről, külpolitikája főbb céljairól, az uralkodó dinasztikus terveiről és megvalósításukról. Zsoldos Attila jellemzése szerint a kötet belesimul a középkori életrajzírás műfajába a széles korrajz és háttérismeretek felvázolásával. Alapvetően nem magyar olvasók számára készült, ezért hangsúlyosabb benne az Árpád-kori előzmény bemutatása, ami persze a magyar olvasóknak sem felesleges. A kötet egyszerre összefoglalása az eddigi ismereteknek és összegzése a szerző önálló kutatásainak, amelyek elsődleges célja a magyarországi Anjouk történetének európai összefüggésekbe helyezése.
Horváth Richárd–Neumann Tibor Ecsedi Bátori István – Egy katonabáró életpályája 1458–1493 című kötete (MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp., 2012, Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozat, 192 oldal) a politikai életrajz kategóriájába tartozik, amely műfaj a magyar középkorkutatásban az utóbbi évtizedekben méltatlanul elhanyagolttá vált. 
Zsoldos Attila méltatásában éppen ezért emelte ki, hogy a kötet „visszacsempészi” az életrajz műfaját a középkorkutatásba. A két szerző esztendők óta összehangoltan foglalkozik a Bátoriak és a korszak történetével. Jelen könyvükben a család középkorban élt tagjai közül a legismertebb, Bátori István (1430 k.–1493) országbíró, erdélyi vajda működésének bemutatására tesznek kísérletet. A címszereplő leginkább az 1479. évi kenyérmezei győzelméről ismert, sikere ugyanis évekre biztosította az ország biztonságát a déli határoknál, az egyre fenyegetőbb török jelenlét dacára. Bátori kiemelkedő politikai hatalmát az erdélyi vajdai kinevezés hozta meg 1479-ben, az ország első számú hatalmi tényezője pedig 1487-ben lett, amikor Szapolyai Imre halálával ő került a főurak élére. Élete utolsó éveiben jelentős szerepe volt II. Ulászló (1490–1516) királlyá választásában, a trónharcok idején pedig hadvezéri képességei tették pótolhatatlanná és biztosították vezető helyét a politikai döntések meghozatalában. A házasságra sosem lépett katona sikeres életútja családját az ország negyedik leggazdagabbjává tette, és előkészítette hasonnevű unokaöccse ugyancsak dicsőséges, nádorságig és helytartóságig ívelő karrierjét.
Végezetül egy olyan tanulmánygyűjteményt méltatott Zsoldos Attila, amely ugyan nem a TTI kiadványa, de a TTI Középkori témacsoportjának kutatói jelentős szerepet játszottak létrejöttében. Az ecsedi Báthoriak a XV–XVII. században (Szerk. Szabó Sarolta, C. Tóth Norbert, Nyírbátor 2012) kötet az ecsedi Bátoriakról 2011 májusában Nyírbátorban tartott nemzetközi konferencián elhangzott előadások írott változatait tartalmazza. A könyv kiemelten foglalkozik a nyírbátori stallum, a magyarországi reneszánsz művészet egyik fontos alkotása történetével, emellett a Bátori család, valamint a régió 14–17. századi históriájával. Zsoldos Attila kiemelte az „északkeleti végeken” zajló magas szintű tudományos munkát, amelyet számos kiváló történeti forráskiadvány (Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Szatmár megyék hatóságainak oklevelei), illetve több színvonalas konferencia megrendezése jelez.
Farkas Ildikó
