Réfi Attila, intézetünk tudományos munkatársa A császári–királyi huszárság törzstiszti kara a francia forradalmi és a napóleoni háborúk korában (1792–1815) című könyvének bemutatójával 2014. szeptember 12-én megkezdődött a Történettudományi Intézet nagyon gazdag őszi programsorozata. A rendezvényt Oborni Teréz, az intézet tudományos titkára, a kora újkori témacsoport vezetője nyitotta meg, majd a bemutató házigazdája, Tóth Ferenc, a kora újkori témacsoport főmunkatársa köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a kötetet ismertető Nagy-L. Istvánt, a pápai Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum igazgatóját és Csikány Tamás ezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát.
Tóth Ferenc bevezetőjében kiemelte, hogy Réfi Attila könyve több mint tízéves kutatómunka eredményeként létrejött gazdag, informatív kötet, amely fontos kézikönyve lesz a huszárság kutatásának. Hangsúlyozta azt is, hogy a könyv az intézet és a sárvári Nádasy Ferenc Múzeum közös vállalkozásában jelenhetett meg, ami az első együttműködést jelentette a Történettudományi Intézet és a magyar huszárság kutatásának egyik legjelentősebb intézménye, egy állandó huszárkiállítás színhelye között.
Nagy-L. István részletes és alapos szakmai ismertetést adott Réfi Attila kötetéről. A klasszikus felépítésű kötet témaválasztásának jelentőségét nem is kell különösebben indokolni, hiszen a huszárság története a magyar hadtörténet kiemelkedően fontos része – akár még hungarikummá is lehetne nyilváníttatni. A választott időtartam, a napóleoni háborúk kora a nemzetközi szakirodalomban kedvelt téma, de Magyarországon még kevéssé kutatott periódus, noha ez tekinthető a huszárság története csúcspontjának. Ekkorra alakult ki ugyanis a „klasszikus” magyar huszárság, és jelentek meg a reguláris magyar huszárezredek Európa hadszínterein. A kötet túlmutat hadtörténeti jelentőségén, hiszen társadalomtörténeti hozadéka új kutatási eredményeket jelent.
Nagy-L. István kiemelte, hogy Réfi Attila munkája áttekinti a huszárokkal kapcsolatos szinte teljes nemzetközi és hazai szakirodalmat a 18. század végétől egészen máig, a huszárok történetével kapcsolatos vitákkal együtt. Réfi pontosan meghatározta kutatásának tárgyát: a huszárságon belül is alapvetően a Habsburg Birodalom haderejében a korszak során hosszabb-rövidebb ideig működő, reguláris császári-királyi huszárezredek felső vezetését képező törzstiszti karát vizsgálta, mindazokra kiterjedően, akik 1792 és 1815 között valamely császári-királyi huszárezrednél törzstiszti rangfokozatban szolgáltak. Mellőzte tehát a kizárólag a különböző rövid életű huszár szabadcsapatokban, az inszurrekciós lovas egységekben és a szintén a huszár csapatnembe tartozó, de harcba sohasem vetett Magyar Királyi Nemesi Testőrségben szolgáló törzstiszteket. A forrásokat tekintve Réfi elsődlegesen a cs. k. hadsereg 1791-től évente megjelentetett tiszti név- és címtárai adatai alapján dolgozott, majd egyéb források,
főként a 19–20. század fordulóján készült ún. ezredtörténetek révén került sor ennek kiegészítésére és pontosítására. Az életrajzi adatok összegyűjtéséhez levéltári (Osztrák Hadilevéltár) források feldolgozására volt szükség, bár a szakirodalom is értékes információkat szolgáltatott.
Külön fejezetek szólnak a huszárság kialakulásáról, felépítéséről, jelentőségéről és történetéről. Nagy-L. István kiemelte, hogy Réfi Attila összegzi mindazt az ismeretanyagot, amit ma a szakirodalom a huszárokkal kapcsolatban tud, így megkönnyíti az olvasó helyzetét, hiszen így minden információt egy helyen megtalál. Az ötödik fejezet a kötet lényege: a törzstisztek személyes életútjának vizsgálata, amely modern társadalomtörténeti módszerrel az eddigi szakirodalomhoz képest új megközelítéssel új eredményeket hozott a huszárság kutatásában. Közel 300 személyt vizsgált a kérdéses korszakban, különböző szempontok szerint: származási hely, nemzetiség, vallási felekezet, a pályafutás kezdete, a karrier menete, módja, csúcsa, a visszavonulás, társadalmi háttér, mobilitás. Réfi Attila megállapította, hogy a Magyar Korona országaiból származó, magyar honosnak tekinthető személyek tették ki a törzstisztek mintegy kétharmadát (65,48%). A hungarus értelemben vett magyarok körét tovább bontva pedig az i
s látszik, hogy az etnikailag is valószínűsíthetően magyar önmagában is több mint a felét (51,25%) alkotta a huszár törzstisztikarnak. A helyzet tehát kedvezőbb volt a korábban feltételezettnél, az idegeneknek a huszárság soraiba a 18. század első felétől megindult nagyszámú beáramlása ellenére, a császári-királyi huszárezredek törzstiszti karának többségét továbbra is a Magyar Korona országaiból származók alkották, akik között, az országban meglévő számarányukat messze meghaladóan, a túlnyomó többséget (78,26%) az etnikailag is magyarok tették ki. A társadalmi mobilitás vizsgálata pedig azt mutatta, hogy a katonai pálya minden korábban feltételezettnél nagyobb társadalmi mobilitást tett lehetővé, bár erre összességében csak egy szűk kör, alapvetően a nemesi származásúak, a néhány nemtelen közül pedig döntően a városi, mezővárosi polgárságból vagy más szabad jogállású társadalmi rétegekből származók számára nyílt lehetőség.
Csikány Tamás a kötet szakmai bemutatását a huszárság történetéből vett hősies, humoros vagy jellemző epizódokkal egészítette ki, amelyekkel a magyar huszárság kivételes harcmodorát és szellemiségét érzékeltette. Hangsúlyozta, hogy a nehezen mozgó és az ellátási vonalakhoz erősen kötött állandó hadseregek mellett a mozgékony könnyűlovas-katonák eredményesen tudtak portyázni, felderítő feladatokat végrehajtani, az ellenséget gyors rajtaütésekkel megzavarni vagy éppen a meglepetés miatt legyőzni; mindezekre számos érzékletes példát hozott a történelemből.
Réfi Attila az ismertetések után bemutatta meghívott vendégét, Abonyi Gábor hagyományőrző huszárt, a Veszprém megyei Sándor Huszárok Lovas Klub vezetőjét, aki a 
hagyományőrzésről, a huszár hagyományok továbbviteléről beszélt. Végül Réfi Attila a huszár hagyomány jelentőségéről beszélt a magyar történelemben, hangsúlyozva, hogy lovas katona (a huszár) kiváltságos, megkülönböztetett szerepkörben élt és talán még ma is így él a magyar emberek történelmi tudatában. Ezt az is bizonyítja, hogy ábrázolásának számos változatánál a legfontosabb nemzeti jelképekkel: az ország címerével, a nemzeti zászlóval vagy a nemzeti színekkel együtt szerepel. Nem véletlen, hogy napjainkban is nemzeti ünnepeink szerves és elmaradhatatlan részei a különböző huszárfelvonulások, huszárbemutatók.
Farkas Ildikó
