2013. december 17-én mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Világtörténet című folyóiratának 2013. évi 2–3. számát az intézet II. emeleti Tanácstermében. A folyóirat most első ízben tematikus számban foglalkozik a kelet-ázsiai régió egyik legizgalmasabb és a mára leginkább hatással lévő kérdésével, a 19–20. századi modernizáció témájával, annak egyedi jellegzetességeivel.
A számot Stefano Bottoni bevezetője után – melyben elmondta, hogy a Világtörténet igyekszik a tematikus számokra áttérni, melyek Magyarország számára fontos térségeket mutatnak be – dr. Szabó Balázs, az ELTE Távol-keleti Intézet Japán Tanszékének megbízott vezetője mutatta be, aki rámutatott, hogy a tárgyalt térség nemzetközi jelentősége egyre nő. Japán gazdaságilag nagyon erős volt, és viszonylagos visszaesése ellenére máig a világ élvonalában van, de politikai szerepet csak Kína felemelkedése nyomán vállalt fel. Farkas Ildikó külön méltatta a fiatal Vargha Attila amerikai kutatásait az ott élő japán közösség történetével kapcsolatban.
Alább a folyóiratszám nyolc tanulmányához kapcsolódóan idézzük fel a bemutatót:
Farkas Ildikó: Japán modernizációjának előzményeihez
Az írás a modernizációt és a japán siker magyarázatára születő értelmezési kísérleteket ismerteti, kiemelve, milyen nagy szerepe volt a japán modernizáció eredményességében a történeti-társadalmi előzményeknek. Az európai újkor számos vonását magában hordozó Edo-korszak sok szempontból megalapozta a későbbi fejlődés folyamatát. A dolgozat ugyanakkor kitér a nemzeti kérdés vizsgálatára is.
Vargha Attila: Az amerikai japán közösség története. A 19. század második felétől 1945-ig
A tanulmány az amerikai japán közösség történetének bemutatását tűzte ki célul, különös tekintettel a 19. század második felétől az 1945-ig terjedő időszakra, azon belül is a II. világháború alatti internálásra koncentrálva. Az írás nem titkolt szándéka, hogy megismertesse az amerikai japánok számára létesített koncentrációs táborok elfeledett történetét. Az amerikai közvélemény és a világ előtt is homály fedi a történelem ezen szeletét, vagy csak nagyon kevés információ jutott el a szélesebb olvasóközönséghez.
Vámos Péter: „Következetes, kompromisszumok nélküli harcot folytatunk a maoizmus ellen.” Egyeztetett Kína-kutatás és a magyar sinológia
A tanulmány áttekinti a szovjet–kínai kapcsolatokat az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig. A szovjet tömbhöz tartozó kelet-európai szocialista országok és Kína kétoldalú kapcsolatait befolyásoló kínai differenciáló politika és a szovjet egyeztetési törekvések bemutatásával kontextusba helyezi a szovjetek által kezdeményezett és irányított modern magyar Kína-kutatás fejlődését, majd felvázolja a szovjet tömbön belül megszervezett Kína-kutatás intézményi kereteit az 1970-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig.
Salát Gergely: Az „Igazság” a „Két bármi” ellen. A kínai reformok kezdetének politikai körülményei
Az írás a Mao halálát követő két év hatalmi konfliktusairól, történéseiről szól, melyet a bizonytalanság, az útkeresés, a kísérletezés és a hatalmi harcok jellemeztek. Ebben az időszakban tért vissza a hatalomba az a vezetői gárda, amely a következő másfél évtized folyamatait meghatározta, győzte le riválisait Teng Hsziao-ping, és sok területen a későbbi reformok csírái is megjelentek.
Csoma Mózes: A modernizáció kérdése a Koreai-félszigeten
A 17. század közepén a koreaiak által mindenhatónak vélt Ming Birodalom összeomlott, és Kína a koreaiak által barbárnak tartott mandzsuk uralma alá került. A koreai Csoszon Királyság kénytelen volt ugyan elismerni a mandzsu Csing Birodalom létrejöttét és a hűbéri alárendeltséget, de vezetői egyre inkább arra törekedtek, hogy elszigeteljék saját országukat a további külső hatásoktól. Az elzárkózás aztán csaknem kétszázötven éven keresztül meghatározta a Koreai-félsziget és a külföld viszonyait, a korabeli nyugati lexikonokban a Koreai-félszigetet emiatt kezdték „Remetekirályságnak” nevezni.
Gergely Attila: Identitás-stratégiák és államközi kapcsolatok Kelet-Ázsiában. A Kína–Japán–Korea komplexumról
A tanulmány a térség viszonyainak átfogó elemzésére vállalkozik elsősorban Japán, a Kínai Népköztársaság és a Koreai Köztársaság vizsgálatával. Az állami identitás-stratégiák és külpolitikák azonban egész kultúrákra, civilizációkra jellemző identitásgyakorlatok történelmi közegébe ágyazódnak, folytonosságot és változást egyszerre mutató kulturális talajuktól elszakítva érdemben nem értelmezhetők. Ebben az összefüggésben nem kerülhető meg néhány utalás a kitűzött kérdések szélesebb kulturális hátterére
Szilágyi Zsolt: A modern mongol állam kezdetei. Mongólia önállósodási törekvései a 20. század második évtizedében
A modern államiság előzményeit a mongol közvélemény, de a történettudomány, sőt egyre inkább a hivatalos megnyilvánulások is a 20. század második évtizedének teokratikus államához, az utolsó független mongol uralkodó időszakához kötik. Napjainkban a változó mongol nemzeti identitás egyik alappillére a buddhizmus, így a mongol főláma uralkodásának korszaka kiemelten fontos viszonyítási ponttá vált. Emellett a 9. megtestesülés 2012. március 1-jén bekövetkezett halála után aktuális kérdés lett a következő újraszületés megtalálása is, ami az új politikai környezetben mindenképpen sajátos felhangot kaphat.
Balogh Róbert: Háborús tájkép, jegyrendszer és hatékonyság. A II. világháború hatása egy 
ipari város társadalmára Indiában
Az indiai társadalmi átalakulás a II. világháború idején szinte teljes egészében fehér folt maradt a kutatás számára. A tanulmány a korszak legjelentősebb indiai nehézipari központja, a háborús front közelében fekvő, szinte teljes egészében a Tata ipari konszern által irányított Dzsamsedpur üzemi levéltára anyagain keresztül hívja fel a figyelmet néhány fontos folyamatra és változásra, a háborús helyzetre adott válaszokra és ezek időtállóságára.
A szerzőket bemutató Farkas Ildikó felhívta a figyelmet arra, milyen fontos a térséget behatóan ismerő szakértők kinevelése, majd beszélgetést kezdeményezett a tárgyalt államok identitásáról, önképéről. Salát Gergely szerint Kelet-Ázsiának nincs közös, az európaihoz hasonlítható identitása. Kína önképét leginkább a történelmi sérelmek határozzák meg, melyeket a propaganda életben is tart. A kínai önkép kérdőjelekkel teli, a Japánnal szembeni ellenségesség, az Amerikával való versengés jellegzetes vonásai. Csoma Mózes elmondta, hogy Dél-Korea magát tekinti a kínai kultúra letéteményesének. A „kis Kína-elv” szerint a mandzsu hódítással a Kínai Birodalom megszűnt létezni, helyét egy barbár civilizáció vette át, és az ősi kínai értékek az elzártan fejlődő koreai kultúrában őrződtek meg. Szilágyi Zsolt megfogalmazása szerint Mongólia „fehér foltnak” tűnhet a környező erős államok között. A terület a mandzsu, később pedig a Szovjet Birodalom része volt. A rendszerváltás után a mongoloknál is identitásválság alakult ki, nemzetképük egyik biztos pontja a régi mongol birodalom korszaka, a másik az 1919–1921-es viszonylagos függetlenségben töltött időszak. Szabó Balázs a japán önkép második világháborút követő alakulásáról beszélt: érdekes módon a japánok 1945-öt kifejezetten pozitív kezdetnek élik meg, és már a kezdet kezdetén meglepték a vad gerillaháborúra készülő amerikai megszállókat békés együttműködésükkel. A háború után rendkívül erős lett a társadalom békevágya, ugyanakkor a politika mindig ügyesen elkerülte a vereség és megbánás negatív felhangjait. A japán önvédelmi erő amerikai nyomásra történő kialakítása is heves ellenzésre talált a közvéleményben, habár azóta ez a „nem létező” hadsereg a világ egyik legmodernebb haderejévé nőtte ki magát komoly létszámmal és hatalmas költségvetéssel.
A bemutatót és a beszélgetést Farkas Ildikó és Stefano Bottoni zárták; a rendezvényt informális összejövetel és eszmecsere követte.
Péterfi András
