
2018. november 20-án (kedden) 11:00 órai kezdett kerül sor intézetünk Tanácstermében (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 B ép., V. em.) az inézetünk tudományos főmunkatársa, a Vidéktörténeti Témacsoport vezetője, Horváth Gergely Krisztián szerkesztésében megjelent, Vakvágány. A „szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 1. című kötet bemutatójára. A meghívó itt látható.
2018. november 10-én került sor Balatonfüreden a Minden egész eltörött… A Nagy Háború emlékei című, intézetünk tudományos munkatársa, Katona Csaba által szerkesztett tanulmánykötet bemutatójára. A bemutató előtt a balatonfüredi járás első világháborús emlékeiből összeállított tárlatot Szarka László tudományos főmunkatárs, témacsoport-vezető, az első világháborús OTKA-kutatócsoport vezetője nyitotta meg, majd Katona Csaba társaságában vett részt a kötetet bemutató kerekasztal-beszélgetésen. A rendezvényről itt tekinthető meg összefoglaló videó, szöveges tudósítás pedig itt olvasható.
2018. október 30-án a Barabás Villában zajlott a "Lendület" Családtörténeti Kutatócsoport Magyar Családtörténetek. Tanulmányok című sorozatán belül megjelent első kötetének, Szilágyi Adrienn: Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében című munkájának bemutatója. A rendezvényről Bódai Dalma írt részletes beszámolót az Újkor.hu számára, amely teljes egészében itt olvasható el.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és Balatonfüred városa közötti együttműködési szerződés keretében kerül sor 2018. november 10-én 17:00 órai kezdettel a balatonfüredi Kisfaludy Galériában (Balatonfüred 8230 Kisfaludy u. 1.) a Minden egész eltörött… A Nagy Háború emlékei című tanulmánykötet bemutatójára a Tempevölgy folyóirat szervezésében.
2018. október 30-án (kedden) 16:30 órai kezdettel kerül sor intézetünk posztdoktor kutatója, Szilágyi Adrienn Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében című könyvének bemutatójára a Barabás Villában (Bp. 1122 Városmajor u. 22). A rendezvényen a kötet kedvezményesen megvásárolható. A meghívó itt olvasható.
2018. október 29-én (hétfő) 17:00 órai kezdette kerül sor Rab Gusztáv Sabaria, avagy Szent Márton köpenye című kötetének ismertetőjére Szombathelyen, a Püspöki Palota Dísztermében (Szombathely 9700 Berzsenyi tér 3.). A rendezvényen intézetünket Tóth Ferenc tudományos tanácsadó képviseli. A részletes meghívó itt olvasható.
Az A magyar politikai karikatúra története (szerk. Tamás Ágnes és Vajda László, Országház Könyvkiadó, Bp., 2018.) című kötetet Pelyach István mutatta be Baján, a Bajai Honpolgár-estek rendezvénysorozat keretében, 2018. szeptember 26-án. A kiadványhoz kapcsolódó előadásokat tartottak a kötet szerzői: Hermann Róbert, Takács Róbert, Tamás Ágnes és Vörös Boldizsár, intézetünk tudományos főmunkatársa, aki a Magyarországi Tanácsköztársaság időszakának karikatúráiról beszélt. A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.
2018. szeptember 11-én 10.30 órai kezdettel kerül sor Bencsik Péter, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, és Mitrovits Miklós, intézetünk tudományos munkatársa „A Szovjetunióval örök időkre és soha máshogy…” Az 1956-os magyar forradalom csehszlovák dokumentumai című forráskötetének bemutatójára, amelyet követően a szerzők ismertetik A magyar–csehszlovák kapcsolatok dokumentumai (1945–1992) című NKFIH/OTKA-projektet. Helyszín: intézetünk Tanácsterme (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., B. ép., V. em.). A meghívó itt olvasható.27. oldal / 28