2020. május 27-én (szerdán) 16:00–17:00 óra között kerül sor arra az online kerek-asztalbeszélgetsére, amelynek egyik résztvevője Ablonczy Balázs, intézetünk témacsoport-vezetője, tudományos főmunkatársa, a "Lendület" Trianon 100 Kutatócsoport vezetője. A Trianon közelről és távolról című rendezvény aktualitását az adja, hogy a trianoni békeszerződés száz évvel az aláírása után is rengeteg kérdést vet fel. A beszélgetés a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára facebook oldalán követhető. További részletek itt olvashatóak.
2020. március 3-án került sor a intézetben a Kereszténység és iszlám. Keresztesháború és együttélés válaszútján a 16–17. században című NKFI projekt bemutatkozó ülésére. A projektvezető, intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója, Molnár Antal, aki bevezetőjében elmondta, hogy a kutatócsoport felépítéséből és témaválasztásából adódóan egyaránt épít az irodalom- és a történettudomány eredményeire, illetve nagyon hangsúlyos helyet képvisel benne az eszmetörténeti vonal. A koraújkor hódoltsági és erdélyi művelődésének főként vallási vetületét kutatja, próbálja feltérképezni kereszténység, iszlám, valamint kisebb mértékben zsidóság kapcsolatát, konfrontációját és együttélését.
Intézetünk Újkori Témacsoportja szervezésében kerül sor arra a szakmai beszélgetésére, amelynek témája Závada Pál Hajó a ködben című regénye lesz a Kossuth-díjas író részvételével 2020. március 10-én (kedden) 11:00 órai kezdettel a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Trapéz Termében (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., B. ép, VII. em., 16.). A meghívó itt látható.
2020. február 12-én került sor a Politikatörténeti Intézetben arról, a fehérterrorról szóló beszélgetésre a Somogyi Béla és Bacsó Béla újságírók ellen elkövetett merénylet 100. évfordulója okán, amelynek egyik résztvevője Paksa Rudolf, intézetünk tudományos munkatársa volt. A rendezvényről készült felvétel itt tekinthető meg.
2020. február 12-én (szerdán) 17:00 órától a Politikatörténeti Intézetben (Bp. 1054 Alkotmány u. 2.) beszélget a fehérterrorról Paksa Rudolf, intézetünk tudományos munkatársa, Bödők Gergely (Clio Intézet) és Csunderlik Péter (Politikatörténeti Intézet/Eötvös Loránd Tudományegyetem) történészekkel a Somogyi Béla és Bacsó Béla újságírók ellen elkövetett merénylet centenáriuma alkalmából. A rendezvényről további részletek itt olvashatóak.
A magyarok eredetének legfrissebb kutatási irányvonalairól szólt a 2020. január 20-án megtartott harmadik Qubit Live. Az est előadói, Mende Balázs, Sudár Balázs, Szécsényi-Nagy Anna és Türk Attila az egykori és a mai magyarság eredetéről és összetételéről beszéltek a legmodernebb genetikai, bioarcheológiai, klasszikus régészeti és történeti kutatások tükrében. Részletes beszámoló itt olvasható az eseményről.
A Magyar Nemzeti Múzeumban (Bp. 1088 Múzeum körút 14–16.) 2020. január 14-én 16:00 órai kezdettel kerül sor arra, a II. Rákóczi Ferencről szóló beszélgetésre, amelynek egyik résztvevője intézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc. A részletes program itt tekinthető meg.
2019. november 5-én a Gólya Presszóban került sor arra a műhelybeszélgetésre 1918 új emlékezete? Gondolatok a 100. évforduló után címmel, amelynek egyik résztvevője Intézetünk tudományos munkatársa, Paksa Rudolf volt. A rendezvényről készült vidofelvétel itt tekinthető meg.
6. oldal / 9
2025. 06. 03. 11:00 Kovács Janka: Utazás és pszichiátriai tudástranszfer |
2025. 06. 05. – 2025. 06. 06. Az ERC Sovereignty kutatócsoport konferenciája |
2025. 06. 05. 18:00 Bagi Dániel és Andrzej Nowak a Felczak Műhely rendezvényén |