2026. május 18-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében nyitották meg a 33. Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legnagyobb hazai seregszemléjét. A rendezvényen Molnár Antal, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet igazgatója, a Szent István Társulat elnöke mondott ünnepi beszédet.


    Molnár Antal a könyvhét újdonságait bemutatva a keresztény könyvkiadás sokoldalúságát hangsúlyozta. Beszédében kiemelte, hogy a teológiai, történeti, szépirodalmi és lelkiségi kötetek egyszerre tanúskodnak a nyomtatott könyv maradandó szerepéről és arról, hogy a keresztény szellemiségű kiadványok ma is széles olvasóközönséget szólítanak meg. 

    Fotók: Lambert Attila/Magyar Kurír

    Az újdonságok közül többek között Martos Levente Balázs Márk evangéliumához írt kommentárját, Erdő Péter bíboros Kánonok könyve című munkáját, Edith Stein Véges és örök lét című művének magyar fordítását, valamint Iancu Laura Hét szavad ide hallom című kötetét mutatta be. Zárásként hangsúlyozta, hogy a könyvkiadás nehézségei ellenére a magyar keresztény könyvkultúra továbbra is gazdag és magas színvonalú kínálattal van jelen.

    Az eseményen Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke és Molnár Antal átadta az idei Stephanus-díjakat is. Irodalmi kategóriában Iancu Laura moldvai magyar író, költő, néprajzkutató, az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet munkatársa; míg teológiai kategóriában Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, biblikus teológus, a Központi Papnevelő Intézet rektora vehette át az elismerést. 

    További részletek a Magyar Kurír oldalán olvashatók.