
Intézetünk Kora újkori témacsoportjának vezetője, Oborni Teréz tudományos főmunkatárs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense 2019. november 15-én, az ELTE Bölcsészettudományi Kar tanácsának döntése alapján megkapta a kari Oktatói Tudományos Diákköri Díjat, az egyetemen az utóbbi közel másfél évtizedben folytatott kiemelkedő oktatói tevékenységéért. A Díjat Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja adta át. Kolléganőnknek ezúton is gratulálunk.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és intézetünk munkatársainak nevében, kicsit megkésve, de annál nagyobb tisztelettel és szeretettel köszöntöttük az idén 90. éves Egyed Ákos kolozsvári történészt születésnapja alkalmából. Egyed Ákos 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, kiemelkedő szakmai munkássága jól ismert a külhoni és hazai történészek körében. Legutóbb elnöke volt a 2016-ban megjelent Székelyföld története című háromkötetes munka szerkesztőbizottságának. A jeles születésnap alkalmából sok szeretettel kívánunk Professzor Úrnak jó egészséget és erőt a további munkához! Isten éltesse! A köszöntő levél itt olvasható.
2019. december 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor a Jób lázadása című, teljeskörűen restaurált film bemutatójára. A vetítés utáni beszéletés moderátora intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója, Molnár Antal volt. A meghívó itt látható, részletes beszámoló a Magyar Kurír hasábjain itt olvasható az eseményről.
2019. november 4-én megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepének 2019. évi rendezvénysorozata. Ebből az alkalomból Eötvös József-koszorút vehetett át Somogyi Éva, intézetünk professor emeritusa, a Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia történetének nemzetközileg is elismert kutatásáért, a birodalom államrendszere sajátosságainak feltárásáért, a birodalmi bürokrácia társadalom- és mentalitástörténetének tisztázásáért; Kollégánknak ezúton is gratulálunk! További részletek itt olvashatóak.
Az Ankarai Egyetem 2019. október 23-án ünnepélyes keretek között díszdoktorrá avatta Fodor Pált, intézetünk tudományos tanácsadóját, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatóját. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk.
2019. október 23-án Balatonfüreden az 1956. évi forradalom és szabadságharc alkalmából intézetünk igazgtója, tudományos főmunkatársa, Molnár Antal mondott beszédet. További részletek itt és itt érhetőek el.
A Zágrábi Magyar Intézet, a rijekai Tengerészeti és Történelmi Múzeum és a Peek&Poke Múzeum szervezésében került sor a Rigojanči – ljubav kao slatko nadahnuće című kiállítás megnyitására 2019. szeptember 26-án a Zágrábi Magyar Intézetben. A tárlat tavaly Rijeka/Fiume leglátogatottabb kiállítása volt, és fontos eszköze annak, hogy Magyarország megalapozza kulturális jelenlétét 2020-ban, amikor Rijeka/Fiume Európa Kulturális Fővárosa lesz. A megnyitó előadást intézetünk tudományos munkatársa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense, Katona Csaba tartotta. Beszámoló horvát nyelven itt, itt és itt olvasható, a galéria pedig itt tekinthető meg.
A Zágrábi Magyar Intézet, a rijekai Tengerészeti és Történelmi Múzeum és a Peek&Poke Múzeum szervezésében kerül sor a Rigojanči – ljubav kao slatko nadahnuće című kiállítás megnyitójára 2019. szeptember 26-án 19:30 órai kezdettel a Zágrábi Magyar Intézetben. A megnyitó előadást intézetünk tudományos munkatársa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense, Katona Csaba tartja, majd a kiállítást rendezői, Svetozar Nilović Tozo, a Peek&Poke Múzeum muzeológusa és Tea Perinčić, a Horvát Tengerészeti és Történelmi Múzeuma igazgatója mutatják be., A meghívó itt látható.
11. oldal / 15
| 2025. 12. 09. 14:00 Szabályozás, ígéret, valóság | Konferencia |
| 2025. 12. 09. 19:00 A történelmi filmek színe és visszája – Kincsem |
| 2025. 12. 11. 13:30 Rózsa Sándor kötetének bemutatója |
| 2025. 12. 12. 10:00 „Bizonyos ideig és bizonyos területeken” Boldogulási utak a 20. századi vidéken – Rendhagyó könyvbemutató |
| 2025. 12. 15. 15:00 Pest a kezdetektől 1848-ig – A Magyar Várostörténeti Atlasz 10. kötetének bemutatója |