2021. december 3-án adták át az idei Prima Primissima Díjakat. A magyar irodalom kategóriában intézetünk ny. főmunkatársa, Kovács István történész, polonista, költő, műfordító kapta a rangos elismerést, amihez ezúton is szívből gratuláunk! További részletek itt olvashatók.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága a kutatók anyagi és erkölcsi megbecsülésének kifejezésére alapította meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Díjat és a fiatal kutatók elismerésére szolgáló Bárány Róbert Díjat, ezenfelül elindította a kutató professor emeritus címek adományozását. A 2021. évi Díjátadó Ünnepséget a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomány Ünnepe című eseménysorozata keretében 2021. november 9-én tartották az MTA székházában.
2021. október 12-én, illetve 13-án került sor Holnap reménye címmel a Gyöngyössy Imre költő, filmrendező emléke előtt tisztelgő filmvetítésekre. Mindkét napon intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatóhelyettese, Molnár Antal mondott köszöntőt és bevezetőt, valamint ő moderálta a filmvetítést követő beszéletést. Részletes beszámoló itt érhető el.
2021. október 12-én, illetve 13-án (mindkét napon 19:00 órai kezdettel) a Budapest Music Center (Bp. 1093 Mátyás u. 8.) koncerttermében kerül sor Holnap reménye címmel a Gyöngyössy Imre költő, filmrendező emléke előtt tisztelgő filmvetítésekre. A program elején mindkét napon intézetünk igazgatója, tudományos tanácsadója, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatóhelyettese, Molnár Antal mond köszöntőt, illetve mond bevezetőt, a második napon pedig ő a moderátora a filmvetítést követő beszéletésnek. A részletes program itt érhető el.
2021. augusztus 2-án a Roma Holokauszt Áldozatinak Emléknapja alkalmából a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, Békés Város Önkormányzata és a Cigány Módszertani és Kutató Központ szervezésében került sor Békésen megemlékezésre. A rezdezvényen intézetünk tudományos munkatársa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense, Katona Csaba A roma holokauszt az oktatásban címmel tartott előadást. A rendezvényről itt, itt, itt és itt olvasható beszámoló, filmes összefoglaló (8:00-tól) itt, míg a teljes rendezvény felvétele itt tekinthető meg.
Az Osztrák Tudományos Akadémia külső levelező tagjává választotta Fodor Pált, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont c. főigazgatóját, intézetünk tudományos tanácsadóját, a Középkori osztály vezetőjét. Az újonnan megválasztott tagok bemutatására az Osztrák Tudományos Akadémia online ünnepi ülésén került sor 2021. május 28-án. Kollégánknak szívből gratulálunk! További részletek itt olvashatók.
A 2012. január 1. és 2021. február 28. közötti kimagaslóan eredményes főigazgatói tevékenysége elismeréseként a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Igazgatótanácsa egyhangú döntése alapján 2021. március 1-jei hatállyal Fodor Pál tudományos tanácsadó, a Magyar Tudományos Akadémia doktora számára címzetes főigazgatói címet adományozott Balogh Balázs, a BTK főigazgatója. Az oklevél átadására a járványhelyzet miatt szűk körben került sor.
7. oldal / 14
2025. 06. 03. 11:00 Kovács Janka: Utazás és pszichiátriai tudástranszfer |
2025. 06. 05. – 2025. 06. 06. Az ERC Sovereignty kutatócsoport konferenciája |
2025. 06. 05. 18:00 Bagi Dániel és Andrzej Nowak a Felczak Műhely rendezvényén |