„Szent azon hely nekem, honnan merítették őseim tudományukat” Egyéni és családi identitásteremtés Karacs Teréz hagyatékában című cikkében a Családtörténetek blogon Győri Anna történész, szerkesztő Karacs Teréz nagyrészt feledésbe merült debreceni hagyatékának nyomába ered, amelyben egy elkötelezett 19. századi női szerző alakja és családi háttere bontakozik ki előttünk.


Torsch Leó: Karacs Teréz 1830 körül (OSZK, Színháztörténeti és Zeneműtár. Grafikai Gyűjtemény KD 294)

Karacs Teréz a 19. századi magyar nőnevelés egyik meghatározó alakja volt, aki pezsgő szellemi közegben nőtt fel. Édesapja, Karacs Ferenc híres rézmetsző hírében állt, és már debreceni diákként is kiemelkedett tehetségével. Édesanyja, Takáts Éva többgenerációs református családból származott, a Tudományos Gyűjtemény hasábjain megjelenő, Sebestyén Gábor vígjátékairól írt kritikájával pedig nagy port kavart a korban. A Karacs házaspár a józsefvárosi Ősz utcában irodalmi szalont tartott fenn, Teréz tehát egész életében ezer szállal kötődött a hazai tudományos és irodalmi élethez. Éppen ezért nem meglepő, hogy idősebb korában többször is felelevenítette az ehhez kapcsolódó emlékeit. A Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában található hagyatékában is fedeztem fel ilyen jellegű írásokat. Ebben a cikkben azonban elsősorban a hagyaték összeszerkesztésének bemutatására szorítkozom, melynek során az idősödő Karacs Teréz nagyon tudatosan letétbe helyezte visszaemlékezéseit és családjával kapcsolatos emlékeit. A kéziratanyag nagy része már publikálásra került Sáfrán Györgyi Teleki Blanka és köre, illetve Orosz Lajos A magyar nőnevelés úttörői című művében, az irodalom- és művelődéstörténet viszont sajnálatos módon nem kezeli egységként ezt az örökséget. A hagyaték megbontásával ugyanis az anyag elveszti (családi és egyéni) identitásformáló, erősen vallásos (kálvinista) és a debreceni kollégium hatalmas tiszteletét hirdető jellegét.

A teljes cikk itt olvasható.