+36 1 224 6755   

mtakk logo

BTK Történettudományi Intézet

Ifj. Pieter Brueghel: Az adószedő irodájában,1615 körül (részlet) (Art Gallery of South Australia)

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának márciusi számában kutatócsoportunk tagja, Kádas István: Mennyi van a rovásodon? című írását közöljük.

 Mennyi van a rovásodon?

kadas 071464 nyarán László bátai apát a szomszédos földbirtokos, Töttös Lászlót igencsak derekasan bepanaszolta Mátyás királynál, szóvá tette mindenekelőtt, hogy az Észak-Bodrog megyében tekintélyes vagyonnal rendelkező bátmonostori úr meglehetősen erőszakos eszközökkel állta útját az adófizetésnek. Töttös ugyanis foglyul ejtette és láncra verte Boros Domokos szeremlei bírót, aki éppen mezővárosa adójával igyekezett Bodrog megye adószedőihez. A Boros által vitt adó a katonakiállítás pénzbéli megváltására szolgált, amit az erre kijelölt bárók emberei hajtottak be. Az apát panasza sajnos nem nevezi meg, hogy kik voltak azok az adószedők, akikhez Boros igyekezett, ahogy azt sem, hogy hol tartózkodtak ekkor. Valószínű azonban, hogy a bíró úticélja Hájszentlőrinc volt, ez a település szolgált ugyanis ekkoriban a megyei törvényszék színhelyéül, így leginkább itt várhatták be az adószedők, hogy a bodrogi falvak és mezővárosok bírái, illetőleg más képviselői felkeressék őket az adó megfizetésére. A szeremleiek pénzét azonban hiába várták, Töttös László ugyanis nemcsak láncra verte a szerencsétlen falunagyot, de a nála lévő adót és a rovásfejet is elvette tőle.

kadas 06A Boros Domokostól elkobzott rovásfej egy kicsiny, puha fadarab volt, annak a rovásfának a része, amibe az adórovók késükkel belevésték — tehát szó szerint belerótták — az adó összegét. A fába vésett rovátkákkal történő számolást Európa szerte számtalan helyzetben használtak, úgy a középkorban, ahogy még a 20. században is. Rováspálcára vezette fel például a kanász a gondjaira bízott malacok számát, a fuvaros a kifizetendő fuvarokat vagy a kölcsönadó a tartozást. A középkori adószedésben fontos szerepet játszó rováspálcáról leginkább írásos említéseink vannak, sajnos alig maradt fenn az utókorra efféle eszköz. Ilyen a Thallóczy Lajos által megtalált és rekonstruált mindössze 5 cm hosszú fadarab, amely Battyányi Boldizsár szlavóniai adószedő 1507. évi elszámolása mellett őrződött meg és a Gersei Pető család által uralt Béla település adózó háztartásainak számát mutatja. kadas 02A fapálcát hosszában kettéhasították, egyik fele, a rovásszár az adószedőnél maradt, a másikat, a rovásfejet pedig nyugtaként magával vitte az adófizető, hogy később igazolni tudja a fizetést.

A pórul járt Boros Domokostól elorozott rovásfej azonban bizonyosan nem fizetési nyugtaként szolgált, hiszen ekkor még le sem fizette Szeremle adóját, a pénz és a fadarab egyszerre volt nála. A rovásfej tehát ez esetben a fizetendő adó, mondhatni a tartozás mértékét jelölte. A rovásfejet még az adó kirovásakor adta át az adószedő Borosnak, akkor, amikor a megyei hatóság képviselőinek társaságában összeszámlálta, mennyi adóköteles telek vagy háztartás található Szeremle településen. kadas 10Elképzelhető, hogy az adószedő meg is szállt a bíró házában, amennyiben útja úgy hozta. Ilyenkor a vendéglátás fejében a bíró a saját telkére nézve mindenképp mentesült az adófizetés kötelezettsége alól. Természetesen a bíró rosszabbul is járhatott az adószedő ellátásának terhével, így az 1467. évi törvény már szabályozta az adószedő megvendégelésének mértékét: egy pint bort, egy kalácsnak nevezett pékárut, egy tyúkot, valamint egy budai mérő zabot kellett ilyenkor az adószedőnek adni.

A kirovást követően az adószedő elhagyta a települést, s általában a bíróra maradt, hogy összegyűjtse a kirótt összeget, s azt elvigye a megyeszékhelyen várakozó adószedőnek. A bíró magával vitte a rovásfejet is, amely világosan megmutatta, hogy mennyi adót kell lefizetnie a település nevében. Már persze, amikor a valós rováspálcát vitte magával, s nem egy hamisítványt, miként azt Upori László emberei tették 1474-ben. kadas 03kadas 04Zemplén megye adószedői azonban lefülelték a turpisságot és a megyei hatóságnál tettek panaszt az ügyeskedő birtokossal szemben. A vád szerint az adó behajtása idején Upori emberei Málca birtokról hamis rovást adtak át az adószedőknek, azt állítva, hogy megfizették a hozzájárulást. Amennyiben a málcai adóval elszámoló küldött egy rovásfejet adott át, akkor az adószedőnek csupán össze kellett illesztenie ezt a nála lévő rovásszárral, megvizsgálva, hogy azok pontosan illeszkednek-e. Az ellenőrzés másik eszköze a regisztrum volt, egyfajta füzetecske, melybe az adószedő felvezette, hogy melyik település vagy birtokrész mennyi adózó portát számlál, illetve mekkora összeggel tartozik. A bélai rovásfa fennmaradt adószedői példányának oldalán írással is szerepel a birtok és birtokosa neve, valamint a háztartások száma. Felvethető, hogy még a helyszínen írta ezeket rá az adószedő, majd később az adatokat bevezette a regisztrumba. kadas 09Amikor a bíró lefizette az előírt összeget, az adószedő egyszerűen csak áthúzta a regisztrum megfelelő tételét, vagy úgynevezett solvit-jelet írt a sor végére. A zempléni adószedők kérésére eljáró megyei hatóság tehát össze tudta vetni a gyanús rováspálcát a regisztrummal, csalhatatlanul megállapítva a hamisítás tényét: Upori nemcsak Málca, hanem a Márk faluban bírt részei után sem fizetett meg semmit az összesen tíz forintot kitevő adóból, ezt próbálta a hamis rováspálcával elkendőzni.kadas 08

Ha minden rendben volt az adófizetéssel, akkor az adószedő nyugtaként visszaadta a bírónak a rovásfejet, valószínűleg jelölve rajta a tartozás kiegyenlítését. Az adószedő azonban ilyenkor vissza is élhetett a helyzetével, méghozzá úgy, hogy pénzt vagy egyéb javakat kért a rovásfejért cserébe. Ez a probléma a tizedszedés esetében is előfordult, úgyhogy az 1481. évi törvény már előírta, hogy a tizedszedők semmiféle illetéket nem szedhetnek a rovásfejekért, hanem azt vagy visszaadják nyugtaként, vagy annak megfeleltethető papír alapú elismervényt állítanak ki. Az adószedők esetében már I. Lajos híres 1351. évi törvénye megtiltotta, hogy pénzt kérjenek el a nyugtáért, Zsigmond király idején viszont a bevett gyakorlattá vált kétdénáros illetéket írták elő. Zsigmond is tiltotta ugyanakkor, hogy az adószedő emellett bort is kérjen az adófizetőtől, ami szintén általános jelenségnek számított, az adószedők ugyanis egy-egy pint bort is kicsikartak a falusi bíróktól, mely szokás Zsigmond tiltása ellenére még 1450-ben is érvényben volt, legalábbis Zala megyében biztosan. A kétdénáros illetéket uralkodása elején Mátyás király is törvénybe iktatta, éppen azért kellett felszólítania például Zemplén és Ung megyék adószedőit, hogy ennél többet ne kérjenek a rovásfejek megváltásáért. 1470-ben viszont már ezt az illetéket sem vághatták zsebre az adószedők, ugyanis — érvelt a király — fizetést kapnak a munkájukért. A törvény azonban úgy látszik a gyakorlatba nem ment át, 1478-ban újra visszatértek a kétdénáros illetékhez. Ugyanekkor Mátyás király azt is előírta, hogy a falubírók vigyék be a megyeszékhelyre három év rovásfejeit, tegyenek esküt arra, hogy azok valósak, s a megye ezt regisztrumba foglalva küldje meg a királynak. Ezzel is gördülékenyebbé tévé az ellenőrzést.

Kádas István

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4353-mennyi-van-a-rovasodon (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Válogatott irodalom:
Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások. In: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk. Kredics László. Veszprém 1984. 121–239.
Kádas István: Az adószedés megyei kezelése (1436–1474). In: Márvány, tárház, adomány. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Kádas István, Skorka Renáta, Weisz Boglárka. Budapest 2019. 131–163.
Kádas István: Nógrád megye adójegyzéke 1457-ből. In: Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Weisz Boglárka. Budapest 2016. 31–82.
Bárdosi János: A Savariai Múzeum rovásfái. Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 2. Szombathely 1964. 223–253.
Thallóczy Lajos: Adatok a magyar pénzügyi kezelés történetéhez. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 2. (1895) 110–120.
Ludolf Kuchenbuch: Kerbhöltzer in Alteuropa – zwischen Dorfschmiede und Schatzamt. In: The Man of Many Devices, Who Wandred Full Many Ways. Festschrift in Honor of János M. Bak. Eds. Balázs Nagy, Marcell Sebők. Budapest 1999. 303–325.

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail