+36 1 224 6755   

mtakk logo

BTK Történettudományi Intézet

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának áprilisi számában kutatócsoportunk tagja, Draskóczy István: Arany, ezüst, réz. Egy szerződés tanulságai című írását közöljük.

 Arany, ezüst, réz
Egy szerződés tanulságai

01 Dras1475-ben Szent György napja előtt három krakkói polgár — az egyikük Thurzó János (1437–1508) volt — érkezett Körmöcbányára. Nem kevesebbet ajánlottak fel, mint azt, hogy vízkiemelő gépeket és érczúzó malmokat építenek. A tárgyalások eredménnyel végződtek, s megszületett az egyezség, amiről a hét királyi szabad bányaváros (Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Libetbánya, Újbánya, Bakabánya, Bélabánya) oklevelet állított ki. 02 DrasAz ügy jelentőségét mutatja, hogy a tárgyaláson megjelent Mühlstein Vid. Mühlstein bányatulajdonos volt Besztercebányán, 1470 óta pedig a körmöci kamarát irányította, 1475-ben éppen Zólyom megye alispánja is volt. Főnöke, a királyi pénzügyek irányítója, a kincstartó, Ernuszt János volt, aki mellesleg Zólyom megye ispáni tisztségét is betöltötte.

A krakkóiak számára oly fontos volt az ügylet, hogy királyi beleegyezést kértek hozzá. Mátyás király (1458–1490) megerősítette a német nyelvű szerződés latin fordítását. Ám ezzel még nem voltak megelégedve a vállalkozók, mert királyi privilégiumba foglaltatták az átírást. Az utóbbi oklevélforma rendelkezett ugyanis a legnagyobb jogbiztosító erővel, és kiadásához a királyi tanács is hozzájárult.

A szerződésből tehát országos ügy lett. Nem is lehetett másképp, hisz Körmöcbányán működött a királyság főpénzverdéje, amelynek eredményessége attól függött, hogy mennyi aranyat, ezüstöt adtak a bányák. Megjegyezhető, hogy 1473-ban Mátyás bányát, házat adott Besztercebányán a kedvesének (Edelpeck Borbála), akitől a fia, Corvin János született. Vagyis személy szerint sem volt közömbös számára a szerződés.
03 Dras

A király és kincstartója azonban nem csupán a körmöci bányavidékben gondolkozott, hanem országos szerepet szánt a vállalkozásnak. Azt kívánta ugyanis Mátyás, hogy a Magyar Királyság más bányahelyein is vállalkozzanak vízkiemelő szerkezetek, érczúzók építésére. Természetesen ezeken a helyeken szintén számíthattak a Körmöcbányán kialkudott jövedelemre. A királyi oklevélben hat kelet-magyarországi, erdélyi bányásztelepülés nevét olvashatjuk, amelyek aranytermelésükről voltak ismeretesek. A felsoroltak közül Nagybányát emelnénk ki, mivel az ország aranytermelésének nagyobbik hányadát ez a város adta. Az uralkodói akarat jelzi, hogy máshol is ugyanolyan gondokkal kellett szembenézni, mint a Garam mentén. 04 Dras

A felvidéki bányavidéken ugyanis már régóta gondot okozott a víz. Ha nem tudták a tárnába csordogáló vagy betörő vizet eltávolítani, a bánya elfulladt, s abba kellett hagyni a kitermelést. Két módon lehetett megoldani a problémát: vízkiemelő eszközöket létesítettek, vagy a tárnákhoz, ahol a kitermelés folyt, altárnát ástak, amely a hegyből kifelé lejtett, s így a bányavizet kivezette. A bányaművelés több helyütt igen mélyen folyt, és előfordult, hogy már altárna alatt dolgoztak a vájárok, ezért a második lehetőség már nem jelentett megoldást. A víztelenítés azonban nagy költségekkel járt, amit csak tőkeerős vállalkozók tudtak biztosítani.

A konzorciumot Thurzó János szervezte meg. Édesapja, aki Lőcse polgára volt, rézzel kereskedett, krakkói polgárral üzletelt. Halála (1458) után a magyarországi családi vállalkozást legidősebb fia, Márton vitte tovább. A kisebbik fiú, János szintén a réz bányászatából, kereskedelméből akarta növelni vagyonát. 1463-ban ezért átköltözött Krakkóba. A lengyel főváros abban az időben Európa fontos kereskedővárosai közé tartozott, és a magyar réz jelentős részét ezen a városon keresztül szállították. 05 Dras1306-ban lerakati jogot (régebbi elnevezéssel árumegállító jog) kapott Krakkó, aminek következtében a városba hozott rezet csak a helybeli kereskedők vásárolhatták fel, majd ők vitték Boroszlóba vagy Gdańskig ezt az árucikket. A réz innen jutott el már tengeri hajókon Flandriába, s onnan tovább, akár Velencébe is.

Thurzó letelepedését megkönnyítette, hogy sógora, ifjabb Johannes Teschner a város egyik gazdag, tekintélyes polgára volt. Thurzó 1465-ben nyerte el a krakkói polgárjogot. Hamarosan nagy tekintélyre tett szert, amit jelez, hogy 1477-től kezdve 23 éven át vett részt tanácstagként Krakkó vezetésében.
06 Dras

Vele együtt összesen öt krakkói alkotta a konzorciumot. Mindannyian gazdag, tekintélyes emberek, akik hosszabb ideig ültek városuk tanácsában. A társaság tagja lett még egy toruńi polgár is, aki szintén városi tanácsos volt, sőt a bírói tisztet is ellátta Toruńban (1481). A társaság hetedik tagja, Felsani Péter Gdańskból származott. Ő volt az a személy, aki a vízkiemelőgépek készítéséhez értett, míg a többi tag a pénzt biztosította. Alighanem a vállalkozás toruńi tagja ismertette őt össze Thurzóval. A csoport létszáma jelzi, hogy többeknek kellett összefogni ahhoz, hogy a berendezéseket el tudják készíttetni. Nem kis vállalkozásról volt szó!

A vállalkozók a befektetett tőkéjükért, a vízkiemelő gépek működtetéséért megfelelő hasznot vártak el. A szerződés szerint eszközönként heti egy forint járt nekik, továbbá azon bányákból, tárnákból kitermelt érc egyhatoda, amelyeket gépeik segítségével víztelenítenek. Azt is vállalták, hogy érczúzókat létesítenek, amiért cserébe minden érczúzóból hat malomkő után hetente egy-egy aranyforint illette meg őket. Mátyás király a vállalkozókat s örököseiket mentesítette mindenfajta adó alól, és biztosította őket, hogy amíg gépeik működnek, szabadon járhatnak-kelhetnek a határon át a két ország között, mégpedig úgy, hogy vámokat, így a külkereskedelmi vámot sem kell megkifizetniük. 08 Dras07 DrasAranyat és ezüstöt azonban nem lehetett kivinni az országból, hanem be kellett váltani a királyi kamaráknál. Az uralkodó azt a kedvezményt adta nekik, hogy az általuk beváltott minden márka (kb. 245 g) finom ezüstért négy és fél forintot fognak kapni. Az ezüst beváltási ára Mátyás idején egyébként 4 és 4,5 forint között váltakozott.

Munkájukat könnyítette meg Mátyás további döntése: a létesítmények építéséhez szükséges nem kevés fát a királyi erdőkben szabadon kivághatták, élelmet, bort bárhol megvehettek a maguk és munkásaik számára. Az utóbbi kedvezményhez azt a magyarázatot fűzhetjük, hogy a bányavállalkozók bérköltségeit csökkentette, ha maguk szerezhették be az élelmet, a bort munkásaiknak, mivel így a helyi áraknál kedvezőbben tudták nekik továbbadni.

10 DrasThurzó és társai nem elégedtek meg a nekik biztosított haszonnal, hanem nagyobb üzletben, mégpedig rézkereskedelemben gondolkoztak. Elég csak azon városok nevére pillantanunk, ahonnan a társaság tagjai származtak: Krakkó, Toruń és Gdańsk. Mind a három település a magyarországi réz szállítási útvonalába esett.

Hogy jobban értsük Thurzó Jánosnak a további szándékát, érdemes az üzletember egy másik vállalkozására felfigyelnünk. Ugyanebben az évben, 1475. július 4-én IV. Kázmér lengyel király (1447–1492) oklevelet állíttatott ki, amelyben megengedte, hogy Thurzó és társai vízemelőgépeket létesítsenek, a huták fújtatóinak a működtetéséhez vízzel hajtott kerekeket építsenek a lengyelországi Olsztynban. Tevékenységükért tekintélyes jövedelemre számíthattak. Thurzó társai között találjuk a magyar szerződésben felbukkanó toruńi vállalkozót és a gdanski mestert is.

Olsztyn az európai ólombányászat egyik központja volt. Miként Magyarországon, a bányászoknak itt is sok fejtörést okozott a bányavíz. Nem csoda, hogy a lengyel uralkodó rendszeresen adott engedélyt vízemelő szerkezetek létesítésére. Maga Thurzó sem először próbálkozott ezzel a tevékenységgel Olsztynban. Az 1470-es évek elején (1471?) egy bányagépek építéséhez értő neves nürnbergi vállalkozóval kötött szerződést. 11 DrasAz ólomra nagy volt az igény Európában. Az Olsztynban bányászott ércből vásároltak Gdańskban. Sokat szállítottak Magyarországra, ugyanis a nemesfémek olvasztásához elengedhetetlenül szükség volt rá, és a hazai termelés nem fedezte az igényeket.

Thurzó egyik vállalkozásához különösen sok ólomra volt szükség. 1469-ben a Krakkó melletti Mogilán réz feldolgozására alkalmas hatalmas kohót épített ugyanis. Ebben a vállalkozásban társa volt sógora, valamint egy 1440 óta Krakkóban élő nürnbergi, Hans Koler, aki értett a réz kohósításához. A kohóban magyarországi rezet dolgoztak fel. Miután rájöttek annak a nyitjára, hogy miképpen lehet a rézből kivonni a benne rejlő ezüstöt, ezt a csurgatásnak nevezett kohósítási eljárást végezték itt. Ehhez sok ólom kellett. A besztercebányai rézre kidolgozott technikai eljárás Thurzó féltve őrzött titka volt.

12 DrasSajnos nem tudjuk pontosan megmondani, hogy milyen vízkiemelőgépek építésére vállalkozott Felsani Péter. Az oklevél az egyik típust lójárgánynak, míg a másikat németül Kerradnak (Kehrrad) nevezte. A víz, a kibányászott kőzetek, érc kiemelésére általában vitlát és lójárgányt használtak Európa-szerte. Ennek a két eszköznek a nevét olvassuk a fennmaradt középkori hazai bányarendtartásokban, felfedezhetjük őket az ebben a korban készült műalkotásokon. Ez utóbbiak közül említhető a közel egy időben (16. század eleje) született rozsnyói oltárkép (Szent Anna harmadmagával) és a németországi Annaberg templom oltára. Bizonyosan nem a szokásos, hanem nagyobb lójárgány építését vállalta a konzorcium, mivel a feladat sem volt mindennapi. Felidézhető, hogy Olsztynban olyan lójárgányokat is használtak, ahol a kereket 30-30 ló forgatta hat-hat órányi váltásban. A szerkezet 24 órán át működött, tehát 120 lóra volt szükség.

A németül Kehrradnak nevezett vízkiemelő gépet magyarul váltóvízikeréknek nevezik. Olyan alkotmányról van szó, amelyet vízi erővel mozgatnak. Víz által hajtott kerekeket korábban már üzembe helyeztek ezen a bányavidéken, miként másutt Európában. 13 DrasA váltóvízikerék a bányászathoz használt legnagyobb szerkezet volt, amelyet nagy mélységben lévő bányaterek víztelenítésére lehetett felhasználni. A kereket kettős fogazattal látták el, így két irányban lehetett hajtani. A dobra feltekert szállítókötél két végére egy-egy nagy bőrtömlőt rögzítettek, s amikor az egyik tömlőt leeresztették, egyúttal felhúzta a vízzel vagy a kibányászott kőzettel, érccel teli másikat.

A váltóvízikeréknél a lezúduló víz biztosította azt az erőt, amely a kereket hatékonyan működtette. Tehát meg kellett oldani azt, hogy elegendő vizet biztosítsanak a kerék hajtásához, és azt is, hogy megfelelő legyen a víz esése. Nehézséget jelentett azonban, hogy télen a vízfolyások befagytak.
Az 1475. évi szerződés szerint a bányavizet szükség szerint a tárnáig vagy a felszínig húzzák fel. A tárna valószínűleg az altárnával azonosítható, amely a bőrtömlőből kiöntött bányavizet kivezette. Ez esetben feltehetően a gépet az altárnánál kellett elhelyezni.

Azt mondhatjuk, hogy a terv — bármekkora eszközt kívántak felépíteni — a gép első alkalmazásai egyikének tekinthető Európában. Megjegyezhető, hogy Felsani Péter 1482-ben Schneebergben olyan gépezetet készített, amelynek kötelére 150 bőrzsákot függesztettek. Ez a szerkezet azonban nem azonos a váltóvízikerékkel.

A nagyívű tervekből azonban végül nem lett semmi. A munkálatok, amelyeket Felsani irányított, megkezdődtek ugyan mind a Garam vidékén, mind pedig Olsztynban. Legkésőbb 1477-ben azonban abbamaradtak, a gépezetek nem készültek el. Nem lehetett könnyű a két helyszínen egyszerre dolgozni. A társaságok tagjai Felsani Pétert vádolták mindezért, és kártérítést követeltek tőle. Meglehet, valóban a gdański mesteren múlott a kudarc, de lehet, hogy maga a konzorcium sem rendelkezett elegendő tőkével a nagy és időigényes vállalkozásokhoz.

14 DrasAmi nem sikerült Felsaninak 1475-ben, azt megcsinálta Thurzó János a 16. század elején. Több évtizedes tapasztalattal a háta mögött épített váltóvízikereket Nagybányán, amit a föld alatt, az egyik altárnánál helyezett el. A munkálatok évekig tartottak és több ezer aranyforintot emésztettek fel. Ez a példa érzékelteti, hogy egy ilyen eszköz létesítése milyen komoly próbatétel elé állította az építőmestert.

Mátyás azon elképzelése, hogy a hazai magyar aranybányászat problémáit a krakkói konzorcium segítségével orvosolja, tehát nem valósult meg. Nem véletlen, hogy 1478-ban egy ideig külön hivatalnok foglalkozott az aranybányászattal. Miként az sem véletlen, hogy 1479 elején a bányászat magas költségei miatt az aranyáról nevezetes Körmöcbányát hat évre felmentette az adó alól, az itteni bányavállalkozók ugyanennyi időre mentesültek a bányabér, az urbura megfizetése alól. Ugyanekkor erősítette meg általánosságban Selmecbánya régi kiváltságait is a király. Az oklevélben azonban némely előjogot kiemelt. Ezek egyike volt az, amely szerint az aranybányákhoz szükséges fát szabadon vághatják a királyi erdőkben. Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy az arany kitermelése (ekkor) növekedjen a Garam vidékén.

Draskóczy István

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4386-arany-ezust-rez (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom:
Dr. Izsó István: Thurzó–Fugger krónika. A „besztercebányai rézvállalat” története. Rudabánya, 2020.
Paulinyi Oszkár: A középkori magyar réztermelés gazdasági jelentősége. In: Paulinyi Oszkár: Gazdag föld – szegény ország. Tanulmányok a magyarországi bányaművelés múltjából. Szerk. Buza János – Draskóczy István. Budapest, 2005, 27–56. (Első megjelenés: 1933.)
Paulinyi Oszkár: A bányavíz leküzdése érdekében létesített első tározómedencék és váltókerekek. In: Paulinyi Oszkár: Gazdag föld – szegény ország. Tanulmányok a magyarországi bányaművelés múltjából. Szerk. Buza János – Draskóczy István. Budapest, 2005, 315–333. (Először németül jelent meg 1978-ban.)
Skorka Renáta: A gölnici bányajog. Budapest, 2020.
Skladaný, Marian: Najstarší doklad o podnikatel’skej činnosti Ján Thurzu v stredoslovenský banských mestách. Historické Študie 19. (1974) 237–265.
Szemán Attila: A reneszánsz bányászatának technikai fejlődése. In: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Szerk. Schuller Balázs. Sopron, 2009, 47–78.

 

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail