A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júliusi számában kutatócsoportunk tagja, Kuffart Hajnalka: Pay Hard — Még drágább az ételed. Áremelkedések a középkori Észak-Itáliában és a testet öltő líra című írását közöljük.

 Pay Hard — Még drágább az ételed
Áremelkedések a középkori Észak-Itáliában és a testet öltő líra

01 kuff1476 nyarán Mátyás király félezer lovast, köztük magasrangú követeket küldött Nápolyba menyasszonyáért, a 19 éves Aragóniai Beatrix hercegnőért. A csapat egyik állomása oda- s visszafelé is Ferrara hercegsége volt, ahová először, mintegy ötnapos pihenőidőre, augusztus 7-én érkezett meg a menet eleje, míg másik része 8-án vonult be a városba s legelőkelőbb tagjait – Rudolf von Rüdesheim boroszlói és Filipec János váradi püspököt, valamint Dengelegi Pongrác erdélyi vajdát és Szentgyörgyi János grófot – a ferrarai herceg fivérei a városfalak előtt fogadták és kísérték be ünnepélyesen. 02 kuffA szemtanúk szerint még egyetlen küldöttséget sem láttak ilyen szép rendben, ékszerekkel és díszes öltözékekben felvonulni, mint a magya-rokat, akik a nápolyi királynak szánt ajándékok közt egy hatalmas paripát is magukkal hoztak, amiről a városlakók azt mondták, hogy akkora, mint egy hegy, és élő ember még sohasem látott hasonlót. Tizenhárom trombitásuk a legkiválóbb zenészek közül való volt, ráadásul még udvari bolondok is érkeztek velük. I. Herkules herceg, Mátyás király leendő sógora örömmel fogadta s megvendégelte a magyar küldöttséget, amelynek tagjai azonban azt a parancsot kapták, hogy egyetlen úrtól se fogadják el, hogy ellátásukat kifizesse, mindig csak a saját pénzükből rendezzék költségeiket. Mátyás talán nem is kedveskedhetett volna jobban az itáliai vendéglátók felé, mint ezzel az utasítással, ugyanis a gabona ára 1476 nyarára – az év elejéhez képest – már 40 százalékos emelkedésnél tartott...

03 kuffAz esetet papírra vető Ugo Caleffini (1439–1502) ferrarai krónikás először 1472 áprilisában rögzített efféle adatokat, amikor is egy véka búzát, minőségétől függően, még 4–6 ferrarai marchesana körül adtak-vettek a piacon. Egy esztendő múlva, 1473 februárjában 7 marchesanát, nyolc nap múlva már 12-őt, s márciusra 14-et kértek ugyanazért: egy hónap alatt bizony a duplájára emelkedett a gabona vékája! Így talán nem is olyan meglepő, ha a városi hivatalnokként dolgozó, tehetősnek aligha mondható Caleffini ezek után – az időjárás mellett – immár rendszeresen lejegyezte a gabonaárak alakulását is, ami a magyar küldöttség érkezésekor már az eredeti ár ötszörösénél, 20 marchesanánál járt. A riasztó drágulás okai összetettek, nem csupán az adott év kedvező vagy kedvezőtlen időjárási viszonyainak tudhatók be.

04 kuffA mai Olaszország nemzeti fizetőeszköze, az euró bevezetése előtt, a líra volt, melynek gyökerei a középkorba nyúlnak vissza. Születése azonban korántsem hasonlít a magyar forintéra, mivel évszázadokig nem létezett fizikai valójában, csupán egy elvi, elméleti egység, úgynevezett számítási pénz volt, melyet az észak-itáliai területeken 240 dénárnak megfelelő összeggel tartottak egyenértékűnek. Nagy Károly Észak-Itáliában is érvényesülő pénzügyi reformja szerint egy karoling font (libbra) tömegű, nagy tisztaságú (950/1000) ezüstötvözetből 240 dénárt vertek. Amíg a ritka készpénzforgalom döntően alatta maradt a cserekereskedelemnek, ez az alapvetés évszázadokig fennmaradt anélkül, hogy az ezüstdénár mellett fizikai valójában is létezett volna a nagyobb értékű váltópénz. Itália északi részén 1000 előtt mindössze négy pénzverde működött: Paviában, Milánóban, Luccában és Velencében, de ezek is csak alkalomszerűen. 05 kuffA 10. század végétől kezdve a népességnövekedés és a gazdasági fellendülés már megkívánta, hogy a forgalomban lévő pénzmennyiség is gyarapodjék, ezért egyre-másra új pénzverőhelyek jöttek létre Európa-szerte: Itáliában a 11–12. század során több, mint húsz. Míg azonban a jobban központosított területeken, (pl. Angliában) valamennyi pénzverdében előírás szerint egyféle ötvözetet és tömeget vertek, addig az olyan, politikailag széttagolt régiókban, mint Itália, annak, aki nemesfémet vitt a verdébe (általában egy pénzváltó, bankár vagy kereskedő), ezt az adott verde feltételei szerint verték pénzzé. Ebből a munkadíjat (az ötvözet elkészítését és magát a pénzverést) és a helyi fejedelem részesedését levonták, a fennmaradó pénzt pedig a fémet beszolgáltató tarthatta meg. Az egységnyi fémötvözetből, a minél nagyobb profit érdekében, törekedtek minél több pénzt verni, ami az érmék zsugorodásához és értékvesztéséhez vezetett. A sokféle pénzverde különféle ezüstdénárjához pedig immár annyi, képzeletbeli, 240 dénárt érő líra kapcsolódott, ahány pénzverőhely létezett. 06 kuff07 kuffA líra – mely kifejezés egyébként a mérleget és fontot egyaránt jelentő latin libra szó fenti súlyegységre vonatkoztatott jelentéséből származik – először 1252-ben öltött testet, nagy tisztaságú, 3,5 g aranypénz formájában, Firenzében fiorino és Genovában genovino néven. 08 kuffAz aranypénz tényleges értéke néhány éven belül azonban mindenütt elkezdett távolodni a 240 dénáros alapegységtől, azaz a lírától, ugyanis a kisebb ezüstdénárok (moneta piccola) ötvözete továbbra is folyamatosan veszített nemesfémtartalmából és állandó értékvesztési pályán mozgott, míg a nagy aranypénzek (moneta grossa) megőrizték értéküket, s ha veszítettek is belőle, az más ütemben zajlott. Így például, amikor 1284-ben Velence bevezette a saját aranypénzét (a ducatót), akkor az 576 velencei dénárt ért, 1500-ban 1488-at, 1750-ben pedig már 5280-at. A köztársaság aranypénzének viszonylag kései bevezetése hátterében az állhatott, hogy már 1192-ben kibocsátottak egy nagyobb alakú, 2,2 g tömegű ezüstdukátot (a grosso matapant).09 kuff

A kétféle fizetőeszköz egymáshoz való viszonya a gyakorlatban tehát nem volt rögzítve, s mindennapi használata is eltért egymástól: a hétköznapi életben jellemzően ezüstpénzekkel fizettek és továbbra is csak elméleti váltószámként alkalmazták a lírát. A nagy aranypénzeket viszont az előkelő társadalmi rétegek, a nemzetközi kereskedelem és bankok világa tette magáévá, s értéke folyton emelkedett az elméleti líra értékéhez képest. 10 kuffA kétféle pénznek nem volt tehát sokkal több köze egymáshoz, mint manapság két külön-böző ország valutájának, viszont a fizetőeszközöknek ezt a területi és értékbeli változatosságát átlátni és nyomon követni korántsem volt egyszerű feladat. (Lásd korábbi cikkünket.)

A drágulásoknak a pénz értékváltozásai mellett természetesen másféle okai is voltak. Közismert, hogy az 1348. évi nagy pestisjárvány következtében Európa népessége jelentős mértékben, becslések szerint min-tegy harmadával csökkent, így, a munkaerő kiesésével, a termelés is nagymértékben visszaesett. 13 kuffAz északolasz régiókban, a következő évszázad vége felé, mikorra a lélekszám már ismét számottevően megnőtt, a termelés még jelentősen alatta maradt a 14. század közepi hozamnak, ezért nem mindig tudták biztonságosan ellátni a városlakókat, s a kiszolgáltatottságot a vissza-visszatérő járvány is csak növelte. Erről az állapotról tudósított az arezzói származású Donato Marinelli, aki az esztergomi érsekség és egri püspökség Bakóc Tamás és Estei Hippolit közti cseréje ügyében érkezett Rómába 1496 októberében és megdöbbenve számolt be az ott tapasztalt járványról és drágaságról: egyéb riasztó mértékű élelmiszer- és takarmányárak mellett a búza vékája 42 carlino volt, ami az akkori ferrarai ár nem kevesebb, mint hétszeresének felelt meg! Az ügyvivő, a három hónapra tervezett, de végül tíz hónapig elhúzódó küldetése alatt, miután kimerítette minden hitelét és folyamatosan anyagi támogatásért rimánkodott Hippolit bíboros felé, végül lova eladására is rákényszerült, hogy ételt tudjon vásárolni.

12 kuffMíg a kommunák korszakában az inflációt főként a készpénz iránti növekvő kereslet, az adott államalakulat költségei és a fizetési mérleg kilengései okozták, addig a signoriák idején az igazgatási apparátus fejlődése, a szaporodó háborúk és a reneszánsz udvarok luxusigénye miatt jócskán megnőtt központi kiadások voltak azok a fő tényezők, amelyek okán az egyes uralkodók a pénzrontáshoz, mint a legkézenfekvőbb eszközhöz nyúltak. 14 kuffA középkor nagy részét ugyanis a nemesfémhiány jellemezte, amely jelentős mértékben csak a 15. század második felére változott meg. A tiroli és szászországi ezüst- és rézbányák hozama ekkortól fogva ugrásszerű emelkedésnek indult, melynek egy jelentős része Milánóba és Velencébe áramlott, ahol az 1470-es években ebből jó minőségű, 240 dénárt érő ezüstpénzeket (testonikat) vertek, tehát újból megkísérelték életre kelteni a lírát. Nem sokkal később azonban az Újvilágból beáramló nemesfémszállítmányok jelentősen átalakították az addigi folyamatokat, 1500 és 1620 között már 300–400 százalékos árnövekedést okozva Európa országaiban, melyet összefoglalóan – bár hangzatos, de nem annyira tudományos módon – árforradalomnak szokás nevezni.

Kuffart Hajnalka

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4890-pay-hard-meg-dragabb-az-eteled (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Források
Archivio di Stato di Modena, Archivio Segreto Estense, Cancelleria Estero, Ambasciatori Roma, 79–I/20.
Ugo Caleffini: Croniche 1471–1494. Deputazione provinciale ferrarese di storia patria. Ed. Teresa Bacchi – Maria Giovanna Galli. Ferrara, 2006.

Irodalom
Carlo Maria Cipolla: Le avventure della lira. Bologna, 1975.
Carlo Maria Cipolla: Storia economica dell’Europa pre-industriale. Bologna, 2002.
Jacques Le Goff: Lo sterco del diavolo. Il denaro nel Medioevo. Bari, 2012.
Martí Tibor: Aragóniai Beatrix hozománya. Újabb források Mátyás nápolyi kapcsolatainak történetéhez (1474–1476). Történelmi Szemle 2021/4. 605–630.