A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának októberi számában kutatócsoportunk tagja, Gál Judit: Erőszak a városban. Egy szövevényes dalmáciai családi viszály és vérbosszú elrendezése című írását közöljük.

Erőszak a városban. Egy szövevényes dalmáciai családi viszály és vérbosszú elrendezése

01 galj1267-ben Dobro Bulpicellát meggyilkolták Spalatóban. Ez a látszólag „hétköznapi” gyilkosság végül két város társadalmát is lázba hozta. A gyilkosság körülményeiről nem sokat tudunk, így csak annyi bizonyos, hogy a gyanú egy Grgur Vitalis nevű spalatói polgárra terelődött. Bulpicella rokonai a városi igazságszolgáltatás helyett úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik az ügy intézését. Az eset után elmenekülő Grgurt nem tudták kézre keríteni, így annak rokonságán álltak bosszút. A vérbosszú áldozata nem volt más, mint a menekülő, feltételezett gyilkos testvére, Desa. A Dobro meggyilkolásában semmilyen módon részt nem vevő Desa halála több szempontból is sokkolóan hatott. 02 galjEgyrészt ő maga a spalatói egyház  jeles tagja volt, mégpedig kanonok, másrészt pedig a vérbosszút nem Bulpicella spalatói rokonai követték el, hanem trauiak. A bosszú elkövetői, Marin Andreis és testvére nem csupán egyszerű polgárok voltak, hanem a Spalatóval szomszédos város, Trau legmagasabb elitjének tagjai, akik szerteágazó rokonsággal rendelkeztek mindkét területen.
A középkori városi közösségek, így a dalmáciai települések stabilitásának és mindennapi működésének is az egyik zálogát a belső béke jelentette, amelynek a megteremtése olykor nem volt a legegyszerűbb feladat. A gyűlöletből elkövetett erőszakos cselekmények sajátos fajtáját jelentette a vérbosszú, amelyet horvátul vrazsdának neveztek, és amely különös veszélyt rejtett magában egy-egy városi közösségre. A dalmáciai városok társadalmát átszőtték a rokoni szálak, és mivel a települések mérete többnyire nem volt túl nagy, az egyes konfliktusok, különösen egy-egy vrazsda a teljes lakosság békéjére fenyegetően hathatott.
03 galjA vérbosszú intézménye a dalmát és horvát területeken eredetileg a helyi társadalom, illetve annak egy része által kirótt, elfogadott büntetésnek számított. A városi társadalom és a városi jog fejlődésével a szokásjog részét képező vrazsda helyett szofisztikáltabb, intézményesített és szabályozott büntetési formák jelentek meg, amelyek magukban foglaltak fizikai és anyagi büntetéseket is. Ezek legsúlyosabb formája a halálbüntetés volt, azonban az ítéletet a városi kúria hozta, amely független intézményként, a helyi közösség által hozott szabályok szerint működött, nem pedig egy rokonság állt bosszút valaki miatt. A város igyekezett elégtételt biztosítani a sértett családjának, a bosszút a gyilkos büntetése mellett az áldozat családtagjainak juttatott kompenzáció váltotta ki. A 14. századi spalatói statútum arról tanúskodik például, hogy a helyi joggyakorlat alapján a gyilkosságért járó büntetés, ha elfogták az elkövetőt, halálbüntetés volt, ha nem tudták elfogni, akkor teljes vagyonelkobzásra és száműzetésre ítélték, és csak akkor térhetett vissza a városba, ha az áldozat rokonai hajlandóak voltak a megbékélésre. 04 galjA spalatóival szinte egykorú traui statútum rendelkezései szerint a gyilkosság elkövetőjét halálbüntetés és teljes vagyonelkobzás sújtotta, utóbbi a sértett rokonainak jóvátételét szolgálta. Ha nem sikerült elfogni a bűnöst, akkor örökre kitiltották Trau területéről, és vagyona a városi közösségre szállt, amely ezt követően rendezte a sértettek kompenzálását. A bosszúból elkövetett gyilkosság mindkét településen bűncselekménynek számított, de enyhítő körülménynek tekintették, ha az áldozat megölte a bűnös egy rokonát korábban. Mindez persze akkor volt érvényes, ha az elkövető és a sértett is ugyanannak a városnak a polgárai voltak, de sokkal bonyolultabb helyzetet jelentett, ha két város polgára között történt az eset. Még nehezebben lehetett megoldást találni, ha a rokonok mégis a szokásjog eszközében, a vrazsdában látták a megoldást, és annak elkövetői voltak más város polgárai, ahogy az Dobro Bulpicella meggyilkolása után történt.
A gyilkosság, majd vérbosszú hátterében ráadásul egy szövevényes, több generáción áthúzódó családi konfliktus állt, mely az 1230-as években tört ki Spalatóban: a Vitalis- és Bulpicella-rokonság véres, bosszúkkal tűzdelt konfliktusba keveredett, ami egész Spalato életét mélyen befolyásolta. Az eredeti konfliktusban, amelynél nem zárhatjuk ki, hogy voltak korábbi előzmények is, az egyik oldalról Dujam és rokonsága, a másik oldalról pedig Gallona és Vitalis rokonsága volt érintett. Az utóbbi két család rokoni szálakkal kötődött egymáshoz. Dujam egyik leszármazottja lehetett Dobro Bulpicella, míg gyilkosa, Grgur annak a Vitalisnak lehetett az unokája, aki az első, szinte polgárháborúba torkolló harcok egyik főszereplője volt. 06 galjAz, hogy a két rokonság kapcsolata a béke ellenére nem volt feszültségmentes, a későbbi eseményekből könnyen kiolvasható. Az 1230-as évek harcaiban és az 1267-ben kezdődő vérbosszúban érintett családok a spalatói és traui elit legjelentősebb tagjai közé tartoztak, akik kiterjedt rokoni kapcsolatokkal rendelkeztek a régióban.
09 galjAz 1267-es ügy rendezése tehát nem várhatott, hiszen valójában két város feszült egymásnak. A félelmek nem voltak alaptalanok, ugyanis a 13. század kezdetétől a két város szinte folyamatos területi vitákat folytatott, így az eset, amely további vérbosszúkkal fenyegetett, könnyen háborúba torkolhatott volna. Spalato és Trau közössége gyorsan cselekedett, és közös döntésük értelmében felkérték a vegliai nemességhez tartozó Videt döntőbírónak. A konfliktus rendezésének folyamata nem ismert, azt azonban tudjuk, hogy Vid miként próbálta békére bírni a feleket, és biztosítékot szerezni arra, hogy nem folytatódik a véres konfliktus a rokonságok és a városok között. Az ügy lezárási folyamatának részeként a vegliai nemes bíró 1267. december 7-én mindkét településre ellátogatott, és mind Spalatóban, mind Trauban a főtéren eskette fel a béke megtartására a családokat, és barátaikat, valamint az általuk felkért kezeseket, akik tetemes anyagi felelősséget vállaltak a 15 évre megkötött békéért. A harcok szimbolikus lezárására alig egy héttel később került sor. December 13-án a harcoló családok a mai Kaštel Noviban, Spalato és Trau akkori határán található Klobuki Szent János-templomban békét kötöttek. A helyszínválasztás nem véletlen, sőt kifejezetten szimbolikusnak tekinthető, hiszen a konfliktus nem csupán egyes rokonságok szintjén zajlott, hanem a városok közötti háborúval fenyegetett.
Richard II miniatureA béke megteremtése tehát mindkét közösség számára létfontosságú volt. Hasonlóan más dalmáciai példákhoz, az erre vonatkozó intézkedéseket és az igazságszolgáltatás működését három területre oszthatjuk. A rendezés egyrészt intézményes eljárások és adminisztratív intézkedések keretén belül zajlott, amely a bűnösök városi intézményrendszeren belüli büntetését és a további családi konfliktusok kizárását célozta meg. Másodsorban pénzügyi vonatkozása is volt a rendezésnek, ezen intézkedések célját a kompenzáció biztosítása és a prevenció jelentete. A béke megteremtésének a fentiek mellett pedig volt egy rituálékból és szimbolikus eseményekből álló része is, amelyben mindkét település lakói tevékenyen részt vettek. 05 galjA kúria a legfőbb bírói hatalmat képviselte a városokban, ennek tagjait, mint a bírókat, esküdteket, ügyvédeket, vizsgálókat, a helyi nagygyűléseken választották. A fentebb bemutatott esetben azonban, mivel két város is érintett volt, ennél is magasabb szintű, a két társadalom szövevényes rokoni kapcsolataitól független hatalomhoz kellett fordulni a hatékony rendezés érdekében. Másutt is találunk példát arra, hogy döntőbírónak egy elismert, tekintélyes nemest kérnek fel, így a vegliai Vid szerepe nem jelent meglepő döntést, Vid ráadásul jól ismerte a helyi társadalmakat, hiszen apja korábban Trau világi vezetője is volt. Az ügy lezárásában a (tömeges) eskütételek különösen jelentős szimbolikus szerepet képviseltek. A Vitalis-rokonság tagjainak és barátaiknak a spalatói kúria előtt kellett esküt tenni, hogy békét kötnek Dabro Bulpicella rokonaival, míg utóbbiak a traui kúria előtt tettek hasonló ígéretet. A békekötés pedig 15 évre szólt, mindkét családnak kezeseket kellett állítania, emellett pedig béke és az eskü megszegőire 4000 velencei kisdénár összegű büntetés várt. A konfliktus elsimításában fontos szerepet játszott a szimbolikus-rituális lezárás, amelyben részt vett az egyház is. 08 galjAz egyik ilyen mozzanat a már említett eskütétel volt, amelynek során a hagyományoknak megfelelően az érintettek az evangéliumokra tettek esküt. A bírósági eljárás lezárásának helyszíne is fontos volt, hiszen a határvitáktól hemzsegő Spalato és Trau határán történt az esemény.
A Dobro Bulpicella meggyilkolásával kezdődő, valójában mély, rokonságok közötti gyűlölködésben gyökerező ellentét kiváló példa arra, hogy miként rendezték a dalmáciai városok az olyan erőszakos eseményeket, amelyek több város lakóinak részvételével zajlottak, és a helyi közösségek békéjét fenyegették. A városok számára a belső béke fenntartása biztonságuk és létük záloga volt. Éppen ezért a városi törvények a társadalmi béke fenntartására, valamint helyreállítására törekedtek, és igyekeztek gátat szabni az erőszak különböző megnyilvánulási formáinak, vagy legalábbis intézményesíteni az erőszakot. A városi jogban a gyűlölethez kapcsolódó bűncselekmények esetén, amelyek a verbális sértésektől kezdve a testi sértéseken át a gyilkosságig, illetve a vérbosszúig terjedtek, a béketeremtés és a társadalmi állapotok helyreállítása jelentette az első számú célt. Az ellentétek elsimítására intézményi, rituális és gazdasági eszközöket is bevethettek. Abban az esetben, ha az érintett feleket nem sikerült megbékéltetni, akkor lehetőség volt a bajkeverők eltávolítására a város területéről.

Gál Judit

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4995-eroszak-a-varosban (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Ajánlott irodalom
Dusa, Joan: The Medieval Dalmatian Episcopal Cities: Development and Transformation. New York 1991.
Nikolić Jakus, Zrinka: Obitelj dalmatinskog plemstva od 12. do 14. stoljeća. Acta Histriae16. (2008) 59–88.
Nikolić Jakus, Zrinka: The Use of Narrative Sources in Establishing the Genealogies of Dalmatian Urban Elites before the 14th Century. In: Towns and Cities of the Croatian Middle Ages: Image of the Town in the Narrative Sources: Reality and/or Fiction. Szerk.: Irena Benyovsky Latin, Zrinka Pešorda Vardić. Zágráb 2017. 123–135.
Karbić, Damir: The Thin Border Between Justice and Revenge, Order and Disorder: Vrazda (Enmity) and Institutional Violence in Medieval Croatia. In: At the Edge of the Law: Socially Unacceptable and Illegal Behaviour in the Middle Ages and the Early Modern Period. Szerk.: Suzana Miljan, Gerhard Jaritz. Krems 2012. 9–20.
Klaić, Nada: Povijest grada Trogira. Trogir u srednjem vijeku: javni život grada i njegovih ljudi. II/1. Trogir 1985.
Novak, Grga: Povijest Splita. Od prethistorijskih vremena do definitivnog gubitka pune autonomije 1420. god. Split 1957.
Babić, Ivo: Prostor između Trogira i Splita: kulturnohistorijska studija. Trogir 1984.