A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának áprilisi számában kutatócsoportunk tagja, Kádas István: Karddal vagy forinttal? A hadkötelezettség pénzbeli megváltása a 15. században című írását közöljük.

Karddal vagy forinttal? A hadkötelezettség pénzbeli megváltása a 15. században

1477. július elején a III. Frigyes császár (1452–1493) elleni hadjáratra készülő Mátyás király (1458–1490) adófizetésre szólította fel Sáros megye nemességét és egyéb birtokosait, miképp az ország más megyéi is kaptak efféle parancsot. A király meg is okolta, miért kell rendkívüli adót fizetni. Indoklásából kiderül, hogy korábban már hadba hívó parancsot küldött a nemeseknek, akik kötelesek személyesen hadba vonulni az ország ellenségeivel szemben. Egynémely megye azonban, megismerve a királyi utasítást, követeket küldött Mátyáshoz, kérvényezve, hogy mentesítse őket az efféle katonáskodás „munkája” alól, s ezért cserébe egyforintos adót ajánlottak meg. Az oklevél a nemesi felkelés megváltására megajánlott adó felhasználási céljával kapcsolatban is világosan fogalmaz: az ország védelmére Mátyás zsoldoskatonákat fogadott fel, akiknek a fizetése miatt nagy szükség van az adóforintokra.

A nemesi felkelés katonai erejéről már Zsigmond király (1387–1437) 1432–1433. évi hadügyi tervezete is lesújtó véleménnyel volt: a nemesek egy része „részben a szegénység, részben az öregség és tehetetlenség súlya alatt, inkább mankóra mint fegyverre támaszkodva, inkább koldulva, mint hadakozva” (ford. Kőszeghy Sándor) vonulnak az ország védelmére. A nemesi felkelésre azonban szükség volt, a hadakozás helyett otthon maradókra Zsigmond 1397. évi törvénye szerint jobbágyonként egy aranyforintos bírságot kellett kivetni. Később pedig az ilyen esetekben birtoklefoglalást és jószágvesztést helyeztek kilátásba. Úgy tűnik, a „büntetőadó” sem szűnt meg, legalábbis Vas és Zala megyék hatósága 1471-ben, amikor lefoglalták a nemesi felkelés kötelezettségének eleget nem tevő Gersei Petők birtokait (köztük Vasvárt), jobbágyaikat csúnyán meg is adóztatták. A hadkötelezettség alól természetesen különféle felmentéseket is lehetett kapni (öregségre, betegségre, szolgálatra való tekintettel), s Zsigmond idején is volt arra lehetőség, hogy a nemesek „kivásárolják” magukat a hadba szállás alól. 1455-ben pedig – bár az első döntések szerint még a nemesi jövedelmeket is megadóztatták volna a török elleni harcokhoz – egy olyan félforintos rendkívüli adót vetettek ki, mely esetében a megyei nemesek dönthettek, hogy hadba szállnak, vagy adót fizettetnek jobbágyaikkal.

A hadkötelezettség pénzen történő megváltása Mátyás király idején teljesedett ki. Ez legszemléletesebben az 1460. évi, a Magyar Királyság északi területeire befészkelődő „cseh testvérek” ellen vezetett királyi hadjárat során érhető tetten. A hadjárat közvetlen előzményét Szirmai Miklósnak, az egri Szűz Mária-kápolna prépostjának májusi leveléből ismerjük, aki aggasztó hírekről számolt be kanonoktársának, Sirokai László mislyei prépostnak arról, hogy mi folyik épp Hevesben. A levél szerint az 1440-es évek polgárháborúja során Magyarországra érkezett, majd a Felső Részeken jelentős hatalmat kiépítő Jan Jiskra főkapitány ezúttal a Borsod megyei Sajónémetinél épített erődöt, és arra készül, hogy Eger környékén is egy újabb erődítményt húzzon fel. E célból Zagyvafői Andrisko és Uhrik huszita kapitányok hatszáz lovassal és gyalogossal megszállták a (Gyöngyös)Pata fölötti hegyet, hogy ott építsék fel ezt az erősséget. A csehek elleni harcokban járatos egri püspök, Hédervári László a királyhoz küldetett segítségért, aki Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajda vezetésével sereget is küldött a hevesi csehek ellen. Rozgonyi és a püspök ostrom alá is vették a patai erődöt, ám a katonák zsoldjának késlekedése miatt a művelet megszakadt.

Mátyás király előbb, a Csóka névre hallgató nagy ágyúját, és más kisebb hadigépeket küldött segítségül Miklós kassai és Miklós bártfai ágyúmesterekkel, majd júniusban már maga is hadba szállt. Egy rövid egri tanácskozást követően a királyi had megindult Pata felé, s június közepén az ostromlott erőd alól küldött Mátyás hadba hívó parancsot Szabolcs megyének (és minden bizonnyal más megyéknek is), miszerint minden egyes szabolcsi nemes keljen hadba, lovasaikkal és gyalogosaikkal együtt, késlekedés nélkül.

A nemesi felkeléssel kiegészült had hamarosan győzedelmeskedett, s július 8-ra már felgyújtotta a patai favárat. A hadjárat ezzel azonban nem ért véget, augusztus utolsó napjaiban a sereg nekilátott Sajónémeti ostromának is. Az erősség augusztus végén meghódolt, sőt ekkorra további három erődítményt is sikerült bevenni. A hadi események ezt követően Gömörben folytatódtak, Serke ostromával. Bonfini további Gömör és Nógrád megyei várak bevételéről is beszámolt, ezeket egyrészt fegyverrel, másrészt, mint Balogvárt (Gömör m.), pénzzel szerezte vissza Rozgonyi Sebestyén a csehektől. A főkapitány ezt saját vagyonából fizette, költségeinek utófinanszírozására a király Balogvárt kötötte le Rozgonyinak, ugyanis a csehek elleni harcokra, „ezen a területen” megajánlott rendkívüli adó másra folyt el.
Az említett adó megajánlása a hadi táborban történt, ahogy azt a szabolcsi nemesek kapcsán megtudjuk. A nemesi felkelés módján hadakozó szabolcsiak ugyanis augusztus végén, feltehetően Sajónémeti bevételét követően úgy döntöttek, hogy ők inkább otthagyják a csatateret és hazatérnek. Jelezték is Mátyás királynak ebbéli vágyukat, felajánlva, hogy otthonról is segíteni fogják a csehek elleni hadjáratot: annak költségeihez egyforintos rendkívüli adóval járulnak hozzá. Mátyás király természetesen – amennyiben nem ő sugalmazta ezt a derék szabolcsiaknak – kapva kapott az ötleten, s tüstént ki is rendelte adószedőit Szabolcsba, hogy lássanak hozzá a hadi táborban felajánlott adó bevasalásához. A szabolcsi nemesek ráadásul nemcsak a hadjáratban való további részvétel alól mentesültek, hanem a király egy egész évre felmentette őket a személyes hadba vonulás terhétől.

Ráadásul úgy tűnik, nem Szabolcs megye volt az egyetlen, aki a front északra húzódását követően nem kért többet a fegyverforgatásból, s inkább az adózást választotta. 1460. szeptember elején a korábbi csatatéren, Heves megyében is egyforintos adót hajtottak be, melyet a király még frissiben fel is használt katonái fizetésére. Szabolcs és Heves mellett még Ung és Pilis megyék nemessége is a hadba szálló, de idő előtt hazatérő nemesek sorát gyarapíthatta, e megyékben szintén adót szedtek 1460-ban. Akár azt is felvethetjük, hogy a hadjáratban nemesi felkelés módján résztvevők többsége így tett. Persze az ígéret akkor szép, ha be is tartják, Mátyás király 1460 októberének végén már rég Kassán tartózkodott, amikor még mindig arra kellett utasítania Várdai Miklós szabolcsi ispánt, hogy kényszerítse ki az adófizetést az adószedők munkáját akadályozó szabolcsiaktól.

Az 1460-as évekre (különösen 1463 és 1466 között) bevett gyakorlattá vált a nemesek személyes hadba vonulásának, illetve a jobbágytelkeik alapján történő katonák kiállításának (ún. telekkatonaság) adóval történő megváltása. A rendkívüli adó ekkor lényegében a hadkötelezettség kiváltására szolgált, az adót a toborzással megbízott személyek hajtották be. E gyakorlatot még Mátyás király 1467. évi pénzügyi reformjai sem számolták fel véglegesen. Az 1471. évi belpolitikai válságot (az ún. Vitéz-féle összeesküvést) követően a nemesség ugyancsak választhatott aközött, hogy személyesen hadba száll, vagy adót fizettet jobbágyaival. A Tolna megyének küldött királyi parancs szerint a budai országgyűlés rendelkezett arról, hogy a nemesek vagy fejenként vonuljanak hadba, vagy fizettessenek adót jobbágyaikkal. Tolna nemessége, más megyékhez hasonlóan az adófizetést választotta és a katonáskodás alóli felmentést kérte az uralkodótól – igaz, leginkább se katonáskodni, se fizetni nem akartak. Az ország másik feléből, Közép-Szolnok megyéből is fennmaradt hasonló tartalmú oklevél. A közép-szolnokiak követei szintén az adófizetést választották, kérvényezve az uralkodót, hogy cserébe egy esztendőre mentse fel őket a nemesi felkelés alól.

A nemesi felkelés pénzbéli megváltása indokot teremtett az uralkodó számára a rendkívüli adó kivetésére, s érdekeltté tette a nemességet annak megajánlására. E pénzforrás elősegítette az ütőképesebb zsoldosok felfogadását és fizetését, a kevéssé hatásos nemesi felkelés helyett. Ám mégis meghagyta a nemesség számára annak a lehetőségét, s olykor illúzióját, hogy ők maguk döntenek a kard vagy a (jobbágyaik által fizetett) forintok között.

Kádas István

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4779-karddal-vagy-forinttal (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom
Bárány Attila – B. Szabó János – Veszprémy László: A késő középkor hadtörténete (1387–1490). In: Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig. Szerk. Veszprémy László. Budapest 2017. 223–314.
C. Tóth Norbert: Az egri káptalan archontológiája 1389–1526. Turul 88. (2015) 48–71.
Deér József: Zsigmond király honvédelmi politikája. Budapest 1936.
Horváth Richárd: Itineraria regis Matthiae Corvini et reginae Beatricis de Aragonia (1458–[1476]–1490). Budapest 2011.
Kőszeghy Sándor: Zsigmond király két honvédelmi szabályzata. Hadtörténelmi Közlemények 5. (1982) 586–608.
Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula, V. Molnár László. Budapest 1990. 53–147.
Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest 1917.

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.