A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júliusi számában kutatócsoportunk tagja, Kovács Enikő: Képmás, avagy más kép Mátyás király pénzein című írását közöljük.

 Képmás, avagy más kép Mátyás király pénzein

„Korják zavarba jött, fejet csóvált, gyanúsan méregette a daliás »királyt«. Azután kihúzott a zsebéből egy új veretű fényes tallért, és mutatta Vucának a király pénzét.
– Ehol van ni, lelkem, Mathias rex. Ez a fej, ez a váll. Hát ugyanaz az ember volna ez?
A Vuca elkacagta magát és kedélyesen oldalba ütötte jövendőbelijét a könyökével.
– Bolondság, bolondság, hiszen ez a nagyorrúhoz hasonlít.”
Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok című elbeszélésében a „nagyorrú” Mátyás királyt (1458–1490) próbálják azonosítani tallérjának arcképe alapján. Az eset azonban aligha a király igazmondó juhászának köszönhetően maradhatott fenn.

Már csak azért sem, mivel a korszakban nem csupán a ruhazseb fogalma nem létezett, de Mátyás király sem veretett tallérokat. Volt helyette aranyból forintja, ezüstből dénárja és féldénárja (obolusa). Uralkodása első éveiben a forintokon, a dénárokon és az obolusokon címertani jelképek szerepeltek. Láthattak az alattvalók rajtuk kettős keresztet, hétszer vágott címerpajzsot, a Hunyadi család besztercei oroszlánját, és a gyűrűt tartó hollót is, de magát a királyt nem. Emberábrázolásként egyedül I. (Szent) László király (1077–1095) fordult elő. A bárdot tartó lovagkirály ott állt minden aranyforint hátlapján már I. (Nagy) Lajos uralkodása (1342–1382) óta, és ezen Mátyás sem változtatott.

Nem véletlen maradtak ki a garasok a fentebbi felsorolásból, azokat ugyanis Mátyás csupán az 1460-as évek közepén elindított reformjai keretében kezdte el veretni. Ekkor törvényileg szabályozta az új pénzek kinézetét, és egy új, ettől kezdve az összes címleten megjelenő motívumot vezetett be: a kisdedet tartó Madonnát. Magyarország Védasszonya (Patrona Hungariae) az új forintokon az előlapi címer helyét vette át, az ezüstpénzeken a hátlapra került, átellenben a királyság összetett címerével. Arcképes pénzt tehát Mátyás éppen annyit veretett, mint tallért: semennyit.
Mátyás királyból nem csupán a szándék hiányzott egy felismerhető portré pénzre vetéséhez, hanem a megfelelő méretű felület is. A korabeli pénzek átmérője ugyanis nem érte el azt a nagyságot, hogy a „megfelelő” jelzőt alkalmazni lehessen rájuk. A középkor folyamán számos királyfejes pénz hagyta el a magyar verdéket, ám ezek mind apró, sematikus ábrázolások voltak. Csupán a jelképek (korona, jogar) alapján lehet megmondani róluk, hogy királyt ábrázolnak, a személyes jegyeket teljes mértékben nélkülözték. Tehát ha lett volna Mátyásnak portrés pénze, ember lett volna a talpán, aki az alapján felismeri. 

Egyvalamiben azonban Mikszáthnak igaza van. Mégpedig abban, hogy a hiteles uralkodói arcképpel ellátott pénzérme valóban a tallér volt. A négy centiméter átmérőjű tallérok bevezetésével jelent meg ugyanis az olyan méretű forgalmi pénz, amelynek vésnökén már számon lehetett kérni a művészi technikát és az élethűséget. Magyarországon a tallérok előfutárait, a guldinereket Mátyás utódja, II. Ulászló (1490–1516) vezette be, ám ezeken még Szent László lovas alakja szerepelt. Az első – valóban személyes jegyeket is tükröző pénzérme I. Ferdinánd (1526–1564) tallérja volt.

A múzeumok rejtett kincsei között akadnak érmék az igazságos király arcképével. Ezek azonban emlékérmek. Elsősorban ajándékozási és reprezentációs céllal készültek, ráadásul a tudomány mai állása szerint többnyire már a király halála után. Ugyanígy tévútra vihet Mátyás híres könyvtárának kötete, a Philostratus-kódex is, amely díszes előlapján Mátyás-portrés aranypénzt ábrázol. Ez azonban nem valós forgalmi pénz képe, hanem a körülötte megfestett római császárok pénzeit utánozza, mintegy közéjük emelve Mátyást is. A Mátyás-arcképes pénzérme fogalma, úgy tűnik, szilárdan a népi hagyomány része, méghozzá kétféle kontextusban is előfordul. Egyrészt az álruhás király „leleplezőjeként”, másrészt a király tréfás módon azáltal csikar ki pénzt a nemesekből.

Az előbbire példával a kolozsvári bíró széles körben ismert történetének animációs feldolgozásában találkozhatunk. Az ingyen dolgoztató bíró az egyik legkorábban lejegyzett, és a Kárpát-medence számos népének mesevilágában jelen lévő figura. Elsőként Heltai Gáspár jegyezte le krónikájában, a néprajzkutatók szerint az akkor már a népköltészeti hagyományokban jelen lévő történetet. Sajnos sem ebben a változatban, sem pedig az újkori népmesegyűjtésekben nem lelhető nyoma a király pénzérme segítségével történő felismerésének. Szerepel viszont a népmesekincs más, álruhás történetében, melyben a királyt egy szegény ember látja vendégül, akit később ezért megjutalmaz.

Az álruhában a népet járó király toposza nem Mátyás egyedi vonása, már az Ezeregyéjszaka Hárún ar-Rasíd kalifájáról is feljegyezték ezt a szokást, és feltehetően ennek hatására terjedt el a középkori Európában is. Robin Hood egyik legkorábbi fennmaradt balladájában is az álruhában a sherwoodi erdőbe látogató királlyal találkozik (Lytell Geste of Robyn Hode). Még csak a magyar királyok között sem Mátyás volt az első, akiről ez a legenda járta. Mátyás krónikása, Bonfini I. (Nagy) Lajos királyról jegyezte fel ugyanezt.

A toposz közkedveltsége az újkorban sem hagyott alább, II. Józsefről (1780–1790) az járta, hogy Falkenstein gróf néven utazgat, de még a 20. század első évtizedeiben is fogékonyak voltak az álruhás király alakjára: az Alföldön és a Tiszántúlon a már évek óta halott Rudolf trónörökösről terjedtek hasonló mondák. A pénzérméről felismerés toposza is feltehetően már az élethű arcképes pénzekben gazdag újkor folyamán szövődhetett bele a történetekbe. Ekkorra a népköltészet művelői számára is hihetővé vált a király pénzről felismerése. Elég csak XVI. Lajos francia király (1774–1792) sorsára gondolnunk, akit a legenda szerint az asszignátára nyomtatott portréja leplezett le.

A Mátyás arcképes pénzeit említő másik anekdotaváltozatban a király kétértelmű kérdéseire a szegény ember rejtelmesen felel. A király ráparancsol, hogy addig ne mondja meg a vele lévő uraknak szavai értelmét, amíg az arcát viszont nem látja. Végül az urak a király arcképével díszített aranyakkal fizetik le a szegényt, amivel tudtukon kívül feloldják őt a tilalom alól. A történet több változata is ismert, eltérő találós kérdésekkel.

Mátyáshoz kapcsolódó feljegyzéseit ennek is az újkori népmesegyűjtésben találtam meg. Előzményei azonban ennél jócskán régebbre nyúlnak. A megfejt bakkecskék  változat megkopasztott ludak és tyúkok képében jelen van az orosz, litván és csuvas népmesékben is. A sárba hányt garasok esete pedig már a 13. századi Gesta Romanorumban is megtalálható, Titus római császár (79–81) és Focus kovács esetének leírásakor. A találós kérdések már megvannak, de a tiltás és az arcképes pénzek ebből a változatból még hiányoznak. A szintén 13. századi rövid történeteteket összegyűjtő itáliai Il novellino (Le cento novelle antiche) 1804. évi kiadásában viszont már ott szerepel Frigyes császár (1220–1250) és a kovács esetének leírásakor.

Összességében az álruha, illetve a pénzérméről történő felismerés a középkor óta az európai mesekultúra elterjedt elemei, és nem köthetők egyedül Mátyás királyhoz. A felismerhető arckép pedig későbbi adalék az olyan anakronisztikus tényezőkhöz hasonlóan, mint a kávé vagy a király Aranygyapjas-rendje.

Kovács Enikő

Kezdőképünkön: Montázs a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának a cikkben szereplő középkori pénzeiből. Gedai Csaba és Nagy Zoltán felvételei.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/5778-kepmas-avagy-mas-kep (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom
Dobos Ilona: Mátyás király. Magyar Néprajzi Lexikon. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/m-732AC/matyas-kiraly-73368/ (Utolsó letöltés: 2024. 07. 10.)
Huszár Lajos: Mátyás pénzei. In: Mátyás király emlékkönyv születésének ötszáz éves évfordulójára. I. Szerk. Lukinich Imre. Budapest, 1940. 557–582. https://real-eod.mtak.hu/9197/1/matyas_kiraly_emlekkonyv_I_001141267.pdf (Utolsó letöltés: 2024. 07. 11.)
Kiss Gábor: Mátyás király alakja a magyar irodalomban. https://deakkert.dfmvk.hu/hu/helytortenet/matyas-kiraly-alakja-a-magyar-irodalomban (Utolsó letöltés: 2024. 07. 10.)
Kovács Ágnes: Megfejt bakkecskék, megkopasztott ludak. Magyar Néprajzi Lexikon. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/m-732AC/megfejt-bakkecskek-a-megkopasztott-ludak-73390/ (Utolsó letöltés: 2024. 07. 11.)
Kríza Ildikó: A Mátyás-hagyomány évszázadai. Néprajzi Tanulmányok. Budapest, 2007.
Mesék és mondák Mátyás királyról. Szerk. Kríza Ildikó. Budapest, 2004. https://mek.oszk.hu/06500/06599/06599.pdf (Utolsó letöltés: 2024. 07. 10.)
Tóth Csaba: Mátyás király arcképe. Pénzek színes világa. Magyar Nemzeti Múzeum.  https://www.youtube.com/watch?v=FcAOXtocf2U (Utolsó letöltés: 2024. 07. 10.)
Albert Wesselsky: Märchen des Mittelalters. Berlin, 1925.

A tanulmány elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.