A Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának februári számában kutatócsoportunk tagja, Skorka Renáta Luxemburgi Zsigmond testamentuma című írását közöljük. 

Luxemburgi Zsigmond testamentuma

„S amikor ő császári felsége és kegyelmessége szabályos és végső testamentumát megtette … magához szólított engem és Hartung urat, majd így beszélt hozzánk: Híveim, érzem, hogy a halál közelsége erőt vesz rajtam, és hogy a mindenható a nagy művemnek, mellyel eddig az anyaszentegyház és a keresztény hívek javát szolgáltam, immár a végét kívánja, ezért azt parancsolom, sőt szigorúan követelem tőletek, hogy ha meghalok, a rendelkezéseimet minden tekintetben teljesítsétek.” – skor 1kezdi Zsigmond magyar és cseh királynál (1387/1419–1437), valamint német-római császárnál (1433–1437) tett utolsó látogatásáról szóló beszámolóját Kaspar Schlick birodalmi kancellár, majd így folytatja az uralkodó szavait –„Az egész királyságot lányomra és fiamra kívánom hagyni, az országom uralmát és kormányzását ők vegyék át, figyelembe véve az aranybulla szerinti törvényes öröklési rendet, amely világosan kimondja, hogy a leányok ugyanúgy örökölnek, mint a fiúk, és miként a nagyapám, János király is leányutód révén jutott ehhez a királysághoz sok más elődjéhez hasonlóan, akként én is leányutód révén jutottam Magyarországhoz, nem hagyva továbbá figyelmen kívül a cseh és osztrák tartományok és fejedelmek egymással kötött, dicsőséges szerződéseit sem.” Az egeri (chebi) származású főkancellár, valamint szász kísérője, Hartung von Klux lovag, Zsigmond király sokat látott diplomatája, az uralkodó halála előtt hozzávetőleg két nappal, 1437. december 7-én, a morvaországi Znaimban lezajlott eseményen azt is hallhatták,amint a haldokló király méltatva egyszülött lánya, Luxemburgi Erzsébet kegyességét, becsületességét, feddhetetlen életvitelét, felemlegetve a hosszú ideje fiának tekintett veje, Habsburg Albert törvénytiszteletét, igazságosságát, erényeit, illetőleg jó szomszédságát végakaratát így zárta: „A Magyar Királyságot is nekik adtam, amit majd az Úr segedelmével át is fognak venni.” skor 6A nem mindennapi jelenet német nyelvű elbeszélését az a Münchenben őrzött, 15. század végi kódex tartotta fenn, mely más tekintetben már korábban felkeltette a magyar kutatók érdeklődését, lapjain olvasható ugyanis Hans Seybold tudósítása Hunyadi Mátyás és Beatrix 1476. évi esküvőjéről, de megtalálható benne többek között egy rövid jelentés az oszmánok 1478–1479. közötti erdélyi betöréséről, valamint Mügelni Henrik Anjou-kori krónikákból összeszerkesztett úgynevezett Ungarnchronikja, vagyis magyar krónikája is.

Nem csoda hát, hogy ennyi unikális, magyar vonatkozású bejegyzés között a Schlick-féle elbeszélés elsikkadt. Miért is lenne izgalmas egy olyan végakarat-nyilvánítás, amelyből még az sem derül ki, hogy miként képzelte el Luxemburgi Zsigmond magyar földre történő hazaszállítását s halotti menetét a végső nyughelyként választott váradi székesegyházba, amely nem sorolja fel a király utolsó kegyes adományait, lelki üdvéért tett egyházi alapítványait, és amely nem részletezi személyes tárgyait, sem azok további sorsát? Kétségkívül érdekes lenne tudni, hogy ki örökölte a királyi felség „török nyelven írott, Mohamed törvényeit tartalmazó” Koránját, melyet sokáig a kristallóci várban Török Józsa őrzött, de 1437 januárjában már Tallóci Matkó horvát-dalmát-szlavón bánnál volt, skor 7avagy mi történt azokkal az ezüstedényekkel, amelyeket a király halála előtt két budai polgár, Nadler Mihály és Farkas László közvetítésével zálogba adott Bécsben 7300 aranyforint fejében, és vajon ki volt a következő, aki magára ölthette azt a miseruhát, amelyet a császár aranyos szövésű köntöséből alakítottak át. E két utóbbit történetesen hagyatéki leltár nélkül is tudjuk, hiszen a fenti két budai polgár 1440-ben Luxemburgi Erzsébet megbízásából újfent felkereste a bécsieket, és gondosan, a két fél által választott becsüsök segítségével lemérették és felbecsültették Zsigmond ezüsttárgyait, s azokat, amelyeknek az értéke 7300 aranyforintot tett ki, Bécsben hagyták örökre, míg a fennmaradó 28 ezüsttál, 2 kannácska, 2 flaska (az egyik aranyozott), 1 kupa, 1 mosdókancsó és 8 csengettyű Erzsébet tulajdonába került. Zsigmond király ruhájával pedig ugyancsak 1440-ben találkozunk újra, méghozzá a komáromi várban, ahol sürgető szükség mutatkozott egy csecsemőnek a közelgő székesfehérvári koronázására ruhát készíteni, s anyja a nagyapa köntöséből varrt miseruhát alakíttatta át e célból komornájával, Kottanner Jánosnéval. Ezek szerint tehát a soron következő, aki viselte Zsigmond ruháját nem más, mint unokája, V. László volt.

skor 4skor 5Természetszerű, hogy a személyes tárgyak nagyrészét az apa után lánya örökölte, szemlátomást azonban Luxemburgi Zsigmond országait is elsősorban lányára s csak másodsorban annak férjére hagyta, ahogy azt a Kaspar Schlickre és Hartung von Kluxra bízott szavai is tanúsítják. A főkancellár az uralkodó politikai végrendeletét 1437. december 26-án a prágai országgyűlésen elő is adta, valószínűleg ennek köszönhető a szöveg fennmaradása is, ami önmagában sem elhanyagolható tény, hiszen ennek tudható be, hogy ezúttal nem a későbbi események alakulásából kell visszakövetkeztetni arra, mi lehetett a haldokló uralmát és kormányzatát illető végsőszándéka – mint Zsigmond sok a magyar trónra került elődje vagy éppen utódja esetében –, hanem erről elsőkézből értesülhetünk.

Figyelemre méltó, hogy a császár politikai testamentumában az egymással egyébként 1421 óta házasságban élő Luxemburgi Erzsébet és Habsburg Albert öröklésének és hatalmának legitimitását, illetve jogszerűségét is alátámasztotta. skor 9Zsigmond érvelése három pilléren nyugodott; mindenekelőtt egy bizonyos, a leányok öröklését érintő aranybullával hitelesített uralkodói oklevélre hivatkozott, amely nem lehet más, mint az a Zsigmond apja, IV. Károly cseh király (1346–1378) által 1348. április 7-én arany felségpecsét alatt kiállított okirat, amely látszólag megerősítette, valójában azonban szűkítette a cseh előkelők 13. század óta érvényben lévő szabad királyválasztási jogát. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a csehek akkor dönthettek a királyuk személyét illetően, ha a királyságukat uraló dinasztia fiúágon kihalt, az 1348. évi oklevél azonban úgy rendelkezett, hogy a cseh urakat akkor illeti meg a királyválasztás szabadsága, ha az aktuális uralkodócsalád nemcsak fiú-, de leányágon is kihal, tehát IV. Károly az 1348. évi aranybullájával a cseh trónt leányágon is örökölhetővé tette, annál is inkább szükség volt erre, mert ekkortájt még nem születtek fiai, más kérdés, hogy a fiúk világra jöttét követően a leányági öröklés 1437-ig nem is került napirendre. skor 11A Luxemburgok ennek az 1348. évi rendelkezésnek a szellemében kötötték meg a Habsburgokkal az 1364. évi kölcsönös örökösödési szerződést is, amelyben kilátásba helyezték, hogy ha fiú- és leányutódok nélkül marad a családjuk, birtokaikat, a jövőben megszerzendő területeket is beleértve a Habsburg hercegek fogják megkapni. E megállapodást a két uralkodóház tagjai a későbbiekben többször megerősítették, köztük Zsigmond is, aki végrendelkező uralkodóként 1437-ben ezekre az egyezségekre gondolhatott, midőn a cseh és osztrák fejedelmek közötti „dicsőséges” szerződésekre hivatkozott. Ezeknek a dicsőséges szerződéseknek – amelyek egyébiránt 1387-től a Magyar Királyságot, mint újonnan megszerzett Luxemburg-országot is érintették – a felemlegetése ugyan közelebb hozta Habsburg Albert számára apósa örökségét, de sem az 1348., sem az 1364. évi dokumentumok nem indokolták a Luxemburg-területek Habsburg irányítás alá vételét. Zsigmond első felesége, Anjou Mária királynő (1382–1395) példáján megtapasztalhatta a Magyar Királyság területén a női uralkodóval szembeni ellenérzést, ráadásul a Cseh Királyságban a nőuralomra még precedens sem volt. skor 10skor 8Azt azonban mindkét országban, sőt birodalom-szerte tudták, hogy keresve sem találnának olyan fejedelmet, aki az elmúlt másfél évtizedben több hadjáratot vezetett a husziták ellen Habsburg Albertnél, s így egyszerre jelent meg a csehországi törékeny béke és rend fenntartásának, valamint „a pogányok által” – fogalmazott Schlick szerint Zsigmond – „naponta pusztított Magyarország” megtartásának kulcsfigurájaként. Albert útját a cseh és a magyar trónra apósa nem dokumentumok passzusaival kövezte ki, hanem a házasságkötés évszázados gyakorlata által. A haldokló uralkodó két esetet is felemlegetett, amelyeket méltónak és érdemesnek talált arra, hogy törvényesítsék Albert cseh és magyar királlyá tételét: 1310-ben Luxemburgi János Přemysl II. Vencel lányával, Erzsébettel kötött frigy révén szerezte meg a cseh koronát, míg a végrendelkező uralkodó a korábban már említett Mária férjeként a magyart.

Luxemburgi Zsigmond halála után 1438. január 1-jén került sor Erzsébet és Albert székesfehérvári koronázására, a halott király politikai testamentumának fényében senkit nem lephet meg az a körülmény, hogy Luxemburgi Erzsébet a szertartást követően úgy tekintett önmagára, mint „a korona igazi” örökösére, és hatalmát 1442-ben bekövetkezett haláláig többször is a királyi jelzővel illette.

Skorka Renáta

Kezdőképünkön: A trónján ülő, halott Zsigmond király Eberhard Windecke kéziratában, 1445–1450 körül (Österreichische Nationalbibliothek, Wien)

Felhasznált irodalom
Bácsatyai Dániel – Csákó Judit – Csukovits Enikő – Horváth Richárd – Kádas István – Neumann Tibor – Nógrády Árpád – Pálosfalvi Tamás – Péterfi Bence – Skorka Renáta – Tringli István – Weisz Boglárka – Zsoldos Attila (Főszerk. Weisz Boglárka): A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997–1526. I–II. Budapest 2023.
Die deutschen Handschriften der Bayerischen Staatsbibliothek München. Cgm 201–350. Neu beschrieben von Karin Schneider. Wiesbaden 1970. 344–347.
Heimann, Heinz-Dieter: Die luxemburgisch-habsburgischen Erbverbrüderungen von 1364 und 1366 Ein inner- und interdynastisches Rechtswerk. In: Erbeinungen und Erbverbrüderungen in Spätmittelalter und Früher Neuzeit Generationsübergreifende Verträge und Strategien im europäischen Vergleich. Hg. Mario Müller, Karl-Heinz Spieß, Uwe Tresp. Berlin 2014. 133–149.

A cikk elkészítését az NKFIH TKP-2021-NKTA-15. sz. projekt támogatta.