A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport a Mátyás király Emlékév lezárásaként a Havi Színes címmel indított rovatában a Mátyás király karácsonya című írással kíván minden olvasójának békés, boldog ünnepeket.

Mátyás király karácsonya

Az 1476. esztendő decembere különös izgalomban tartotta a Magyar Királyság alattvalóit. December 22-én Buda város Nagyboldogasszony-temploma királyi menyegzőnek adott otthont, s az ifjú pár, Hunyadi Mátyás és a nápolyi király lánya, Aragóniai Beatrix alig tértek vissza fényűzően feldíszített lovaikon, egy fekete paripán és egy fehér poroszkán a várba, menten szárnyra kaptak a találgatások házasságuk elhálását illetően. Voltak, akik illendőnek vélték volna, ha a friss házasok megvárnák a karácsonyi ünnepnapok elteltét. Akadtak azonban olyanok is, akik azt rebesgették, hogy a jeles eseményre már a szertartást követő este sor került. Bizonyosat csak igen kevesen tudhattak még azon vendégek közül is, akik a magyar király hetedhét országra szóló lakodalmára összesereglettek. S noha a király emeleti lakószobájának ajtaja a kíváncsiskodó szempárok előtt zárva maradt,

Mátyás gáláns házigazdaként igyekezett olyan színpompás mulatságokról gondoskodni, mely országa világi és egyházi előkelőinek, az itáliai, a német és a cseh királyságbeli fejedelmeknek, illetve azok követeinek egyaránt megelégedésül szolgált. A király szenvedélyesen szerette a lovagi tornákat, élete során maga is többször vált párbajok hősévé, így tehát a bajvívást ezúttal sem nélkülözhette a szórakoztatásból. A szenteste napján rendezett viadalban a résztvevők kopjatörésben mérhették össze tudásukat, tehetségüket. A tornán hosszú kopjanyélre tűzött háromágú, gúla alakú úgynevezett koronácska kopjacsúccsal harcoltak. A korán sötétedő téli napon a nézők farakások fényénél élvezhették a délután öt óráig elhúzódó versengést, amelyet a király és újdonsült arája hófehér ló húzta aranyozott szánról tekintett meg.

Az önfeledt szórakozás örömébe azonban üröm is vegyült, mely leginkább a királyné környezetét tölthette el fájdalommal. December 24-én ugyanis holtan találták a nápolyi király egyik legkiválóbb harsonását, akit utolsó útjára a város valamennyi kolostorának tagjai elkísértek, a végső nyughelyéül választott budai templom pedig gazdagabb lett a zenész fúvós hangszereivel és egyéb vagyontárgyaival. A veszteségek sora azonban még nem ért véget, hiszen nagyjából ezzel egy időben lehelte ki lelkét az a szamár is, amelyik Beatrix kíséretében Nápolyból arannyal megrakodva érkezett a Magyar Királyság területére.

December 25-én – tartózkodva minden világi látványosságtól – az egyházi ünnepé volt a főszerep. Az uralkodó kíséretével a várból kilovagolva a Boldogasszony-templomnak vette az irányt, ahol körmenetet tartottak, majd elkezdődött az ünnepi mise. Miután a felajánlási ének elhangzásakor az uralkodó maga is lerótta adományát, az oltár mellett helyet foglalva várta, hogy a szertartás véget érjen, hogy hármat, az olaszok közül lovaggá üthessen. A király fúvósai, akik egyébként a lakomákon a talpalávalót is fújták, az ünnepi mise alkalmával egyházi szolgálatot teljesítettek. A templomból Mátyás az udvarában tartózkodó urakkal visszatért a várba.

Karácsony másnapján, vagyis december 26-án a legfőbb látványosságot személyesen a király biztosította, megjelenése és öltözete ugyanis minden képzeletet felülmúló gazdagságról árulkodott. Gyöngyökkel és drágakövekkel hímzett sárga kabátjához értékes ékszert öltött, melybe három, méretesnek nevezhető, halvány rubint foglaltak, alattuk aranyláncon nagyobb mogyoró méretű gyémánt, ez alatt aranyláncon egy fél tojás nagyságú smaragd függött, az egymás alatt ilyetén elhelyezkedő piros-fehér-zöld színek sorát egy mogyoró méretű igazgyöngy zárta. A kabátra két sorban, mintha az uralkodó nyakláncot viselne, mogyorónyi igazgyöngyöket varrtak. A ruha jobb ujját arannyal és gyönggyel ugyancsak gazdagon hímezték, s közepén gyöngyökből egy bőregér díszelgett, melynek szárnyait aranyozott fémlemezekből készítették. A szakértő szemek csupán a smaragdot úgy tízezer aranyforintra becsülték.

Mátyás jól tudta, hogy a szemet gyönyörködtető pompa, lovagi tornák és körmenetek látványa mit sem ér, ha vendégei korgó gyomorral hagyják el országát, éppen ezért komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a menyegzőjére egybegyűlteket még karácsony böjtje előtt jóllakassa. A december 22-i esküvői szertartást követően a násznép átvonult a budai várba, melynek termébe átlósan 22 lépés hosszú asztalt helyeztek el, amely felett három ugyancsak 22 lépés hosszú és 10 lépés széles gyöngyhímzéses vörös bársony függött, melyeken szintén gyöngyökből kivarrva a Magyar Királyság és a királyné címerei voltak láthatók, alattuk és mellettük a teremben méretes aranyszöveteket feszítettek. A király és balján a királyné az asztal középső részén foglaltak helyet, s a királyi pár, de kizárólag csak ők, aranytálakból ettek. Beatrix aranyos kabátot viselt, fején gyöngykoszorút, melyen hátul egy aprócska puszpángkoszorú zöldellt. A királyné mögött udvartartásának egyik tagja ült, kinek az volt a dolga, hogy az asszony olasz módra, kibontva viselt hajának fürtjeit elsimítsa, valahányszor az fejét oldalra fordította. Mátyás balján ült a királyné fivére, majd sorban az olaszok, a királyné mellett Kristóf bajor herceg valamint Lajos bajor herceg és a rajnai választó követei foglaltak helyet, őket követte a pápai legátus, négy püspök és az országnagyok. Az ételeket selyemmel díszített öltözetet viselő étekfogók hozták be, akiket az előkelők sorából négy személy kísért. A teremben helyet kaphattak Mátyás fúvósai és dobosai is, akik nem csupán a lakomák táncos részében kaptak főszerepet, de az egyes fogások felszolgálását is hangszereik megszólaltatásával jelezték. Az első étel a Mátyás cukrászmesterei által előállított édes csemegék, valószínűleg kandírozott gyümölcsök, cukrozott magvak voltak, míg a második fogás alatt élő madarak szép éneke kápráztatta el a vendégeket. Harmadik ételként vaddisznópecsenye került az asztalra, majd barna és fehér szósszal, szeletelt vagdaltat kínáltak fel. Az ötödik ételkompozíción aranyozott levelű puszpángfán ugyancsak aranyozott mókusok és angyalok emelkedtek, ezt ismét húsétel követte: aranyló császármadár és kappan sárga almával. Majd a cukrászművészet újabb bravúrjaként egy kertet hoztak be: a kerítésen madarak ültek fehér és barna színű pirított cukorból és kandírozott gyümölcsből, illetve cukrozott magvakból, a kert közepén emelkedett egy arany mirtuszfa, azon körték és édes csemegék függtek, mintha aprószemű, barna és zöld diók váltogatnák egymást. Az Újvilág felfedezése előtti időkben nemcsak a nádcukor és a cukorliszt, vagyis a porcukor számított az európai konyhákban a fűszerárukkal azonos kategóriájú különlegességnek, de a nyolcadik fogásban feltálalt rizs is ilyennek tekinthető. Kilencedikként megint sült vadpecsenye, majd pácolt csirke sárga lében következett, s végül a lakomát fánk zárta. A tizenegy felszolgált étel, melyek némelyike inkább az uralkodói reprezentációt, mint az étvágy csillapítását szolgálta, szinte eltörpült a néhány nappal korábbi, Beatrix koronázása alkalmából rendezett fehérvári fogadás huszonnégy fogása mellett, melyek mindegyikét idő hiányában fel sem tudták szolgálni. Az étkezéssel azonban az este még korántsem ért véget, hiszen a vendégül látott fejedelmek és a követek egyenként az uralkodópár elé járulva átadták a királynénak szánt ajándékaikat, s miközben egyesek mentegették uraikat azok távolmaradása miatt, valamennyien hosszú szónoklatban mondtak köszönetet a vendéglátásért a bőkezű házigazdának.

Mátyás a meghívottakat még menyegzőjét követően is udvarában tartotta, s csak vízkereszt napján (1477. január 6.) engedte útra kelni őket, ám akkor sem üres kézzel távoztak, hanem értékes ajándékokkal megrakodva, hogy az 1476. esztendő karácsony havát sose felejtsék el.

Skorka Renáta

Javasolt hivatkozási forma:
URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3484-matyas-kiraly-karacsonya.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Felhasznált irodalom:
Borsa Béla: Reneszánszkori ünnepségek Budán. Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943) 13–53.
Eschenloer, Peter: Geschichte der Stadt Breslau. I–II. Hrsg. Gunhild Roth. Münster 2003.
Magyarország királya, Mátyás esküvője és a királyné koronázása és aztán bevonulásuk Budára, a pfalzi gróf követe által tüzetesen leírva. In: Mátyás és a humanizmus. Szerk. Csukovits Enikő. Budapest 2008. 79–87.