Intézetünk tudományos tanácsadójának és kutatócsoport-vezetőjének, Pálffy Gézának az egyik legrangosabb német történeti folyóirat, a Historisches Jahrbuch hasábjain összegző tanulmánya jelent meg a 17. századi Magyar Királyság történetének újraértékeléséről. Az írás az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport keretében az elmúlt esztendőkben végzett vizsgálatok legfontosabb általános újdonságait összegezi a 17. századra vonatkozóan. Magyar, francia, olasz és orosz változatait követően a tanulmány eddigi legrészletesebb változatában jutott el a német nyelvű szalmai közönséghez. A dolgozat itt olvasható.
A Jahrhundert von Trennungen und Ausgleichen. Die Geschichte des Königreichs Ungarn im 17. Jahrhundert in einem neuen Licht című tanulmány részletesen bemutatja, hogy a Magyar Királyság történetében az 1606. évi bécsi békétől az 1711. évi szatmári megegyezésig tartó, hosszú 17. század különleges helyet foglal el. Értelmezését sok tekintetben egészen napjainkig elsősorban a 19. század második felében megszülető magyar nemzeti romantikus történetírás függetlenségi szemlélete határozta meg. Ennek jegyében a 17. századot még az 1950–1970-es években is a magyar függetlenségi küzdelmek egyik legmeghatározóbb időszakának, majd az 1980–1990-es évektől az Erdélyi Fejedelemségből kiinduló országegyesítési kísérletek korszakának tartották. A most német nyelven közzétett írás több esztendős új levéltári kutatások alapján mindenekelőtt az angol Robert J. W. Evans, az osztrák Thomas Winkelbauer és a francia Jean Bérenger szemléletéhez kapcsolódva a Magyar Királyság (s nem Királyi Magyarország!) 17. századi történetét a közép-európai Habsburg Monarchia és a Magyar Királyság, a bécsi Habsburg-udvar és a magyar politikai elit viszonyrendszerében vizsgálja. Ennek keretében Magyarország 1606 és 1711 közötti históriája szerző véleménye szerint a szakítások és kiegyezések évszázadának tartható. Az évszázad történetét ugyanis öt meghatározó kompromisszumrendszer (1608: Pozsony, 1622: Sopron, 1647: Pozsony, 1681: Sopron, 1711: Szatmár) határozta meg, amelyek szinte mind magyar országgyűléseken születtek és uralkodókoronázással (1608: II. Mátyás, 1622: Gonzaga Eleonóra királyné, 1647: IV. Ferdinánd, 1681: Pfalz-Neuburgi Eleonóra Magdolna Terézia királyné, 1712: III. Károly) is együtt jártak.
A kiegyezések mindannyiszor garantálták a magyar rendek szabadságjogait és biztosították a magyar politikai elit meghatározó részvételét Magyarország belpolitikájának, közigazgatásának és igazságszolgáltatásának irányításában. Ennek köszönhetően a 17–18. századi Habsburg Monarchiában a Magyar Királyság bírt az egyik legerősebb rendiséggel, az abszolutizmus a Lajtától keletre pedig nem volt bevezethető. Az új kutatások ismeretében jelentősen árnyalandó az a toposz is, miszerint a magyarok az „örök lázadók” avagy az „örök felkelők” közé tartoznak. A 17. század alapján legalább ennyire nevezhetők „örök kiegyezőknek”. Végül a vizsgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy a 17. századi Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség históriája – gyakori érintkezéseik ellenére – sem írható le egy modell vagy egy koncepció keretében, hiszen míg az előbbi a közép-európai Habsburg Monarchiának volt meghatározó része, addig az utóbbi a korabeli világ egyik legerősebb állámának, az Oszmán Birodalomnak az érdekszférájába tartozott.
A tanulmány és egyúttal a kora újkori magyar történelem iránti érdeklődést jelzi, hogy eddigi rövidebb változatai az alábbi folyóiratokban láttak napvilágot:
A szakítások és kiegyezések évszázada: a Magyar Királyság 17. századi története új megvilágításban. In: Történelmi Szemle, 57. (2015) 1. sz., 51–65.
Le siècle des ruptures et compromis : nouvelle approche de l’histoire du Royaume de Hongrie au cours due XVIIe siècle. In: Histoire, Economie et Société, 34. (2015) No. 3., 78–89.
Il secolo delle divisioni a dei compromessi: un nuovo approccio alla storia del Regno d’Ungheria nel corso del XVII secolo. In: Studia Historica Adriatica ac Danubiana, 8. (2015) Nr. 1–2., 13–28.
Век разрывов и компромиссов: новый взгляд нa историю Венгерского королевства XVII вeкa. In: Cлaвянoвeдeниe, (2016) No. 2., 41–50.
