Roman Holec és Zahorán Csaba tanulmányai a Trianon-jelenségről és a nemzeti nézőpontokról

A neves szlovák történész, Roman Holec Trianoni rituálék, avagy gondolatok a magyar historiográfia egyes jelenségeiről (Historicky Casopis, 58. évf. [2010] 2. sz.) című írását – amelyben több témát, köztük Trianont érint – és Zahorán Csaba erre válaszként készített A Trianon-jelenség pozsonyi tükörben (a cikk hosszabb változata először a Történelmi Szemle 2011/4., majd rövidítve a Fórum Társadalomtudományi Szemle, XIII. évfolyam 2011/4. számának hasábjain jelent meg) című munkáját áttekintve a szövegekből izgalmas, fordulatos, és európai színvonalú diskurzus bontakozik ki.

Roman Holec a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, a pozsonyi Komenskỳ Egyetem tanára. Fő kutatási területe a 19–20. századi szlovák és közép-európai történelem. Zahorán Csaba a Terra Recognita alapítvány tagjaként kollégáival a magyar–szomszéd párbeszéd elmélyítésén dolgozik, 2010 őszétől az ELTE Kelet-Európa Története Tanszék egyik doktori szemináriumsorozatán Trianon helyét és szerepét vizsgálja a legújabb magyar historiográfiában és közbeszédben.

A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évében Roman Holec vitaindító tanulmányt készített a „magyar optika”, a „kettős mérce” és a „torz történelemszemlélet” szerepéről, amelyben kritikával illeti a magyar történészek, politikusok és társadalom hozzáállását Trianon kérdéséhez. Véleménye szerint „a múltba való menekülés hagyományos – és az egyetlen olyan – eszköz, amely lehetővé teszi, hogy még ma is közvetlenül szólítsák meg az embereket, és főleg hogy kifelé, a saját, magyar államukon kívülre fordítsák a figyelmüket”. Ennek kiváló módja a Trianon-szindróma felélesztése és életben tartása, ami az utóbbi években történelmi irányzatból és szubkultúrából jelentős erővé vált, amelyet egyre kifinomultabb kiadványok és médiatermékek támogatnak, a lelkes amatőrök és egyes politikai irányzatok mellett most már gyakorta elismert történészek támogatásával. Holec „a történelembe belebetegedett” magyar társadalomról, az önreflexió hiányáról, szándékosan ápolt negatív sztereotípiákról, szelektív hozzáállásról beszél. Górcső alá veszi többek között a Rubicon 2009. májusi és a História 2010/1–2. számát, a 2009 elejétől negyedévente megjelentetett Trianoni Szemlét, valamint a Nagy Magyarország c. folyóirat számait, Popély Gyula munkáit, valamint néhány elismert történész, Ablonczy Balázs, Zeidler Miklós és Romsics Ignác néhány művét. Ezekben a szlovák történész szerint konzekvensen egyfajta „magyar optikát” és kettős mércét” alkalmaznak – bár Ablonczy, Romsics és Zeidler munkáit Holec is szakmailag színvonalas, higgadt, komoly vitára érdemes műveknek nevezi –, amelyekre jellemző, hogy belső okok helyett külső tényezőkre koncentrálnak, azaz a magyarság vétlenségét hangsúlyozzák, ugyanazokat a jelenségeket a külföldre vonatkozóan pejoratív, míg magyar összefüggésben szépítő elnevezéssel illetik, kritikusan viszonyulnak a környező országok statisztikáihoz, ugyanakkor az 1910. évi magyar adatokat vita nélkül, teljes mértékben elfogadják, és inkább Trianon utánra koncentrálnak vizsgálataikban, mint az odavezető okokra. Meg kell jegyezni, hogy Holec írása minden támadó jellegével együtt párbeszédet javasol, kritizálja a szlovák és román történelemszemléletet, valamint azok politikai felhasználását is, tehát bizonyos szinten a pártatlanságra törekszik.

Zahorán Csaba legalább ilyen kulturáltan válaszol a szlovák kolléga felvetéseire. Véleménye szerint Holec észrevételei minden esetben megfontolásra érdemesek, és sok konkrét példát hoz fel, alaposan elemezve ezeket. A szlovák történész sem kerüli el azonban mindig a „nemzeti” nézőpont alkalmazását, és Zahorán szerint abban is téved, hogy a magyar „sérelmeket” szinte sosem tartja valósnak, pedig egy részük a magyar szerző szerint valóban az. Trianon Zahorán szerint „az igazság pillanata” a szlovák szerzőnél, aki a szerződést láthatóan egy pillanatig sem tartja túl szigorúnak vagy igazságtalannak. Egyetért Holeccel abban, hogy az országhatárok kialakítása sosem lesz igazságos, de szerinte törekedni kell arra, hogy minél pártatlanabb legyen ez a folyamat. További hibaként rója fel, hogy Holec csak igen enyhe különbséget tesz a Zahorán szerint markánsan osztályozható magyar történészi Trianon-szemléletek („kritikai” és „sérelmi” iskola) között. Ugyanakkor a magyar történelemhez való hazai általános hozzáállást illetően találó diagnózisnak tartja szlovák kollégája számos meglátását. „Igaz, úgy tűnik, hogy néhány részlet elkerülte a figyelmét, néhányat rosszul értelmezett, és az összefüggéseket sem mindig sikerült úgy kibogoznia, hogy a belőlük kirajzolódó valóságot pontosan megragadhassa. (…) Ám az, hogy a magyar historiográfiának állított tükrében néha nem teljesen ismerünk magunkra, és helyenként mintha kissé homályos lenne a látvány, még nem jelenti azt, hogy a tükör teljesen torz lenne. A lényeg jól kivehető belőle: a felvetett kérdésekről nemcsak érdemes, hanem muszáj is beszélni, magyar–szlovák és magyar–magyar vonatkozásban egyaránt.”

Péterfi András