A Világtörténet 2025. évi 3. számának tanulmányai Áni, az egykori középkori örmény főváros emlékezetét vizsgálják az „elveszett városok” (lost cities) koncepciója alapján. A szám szerkesztői Elke Hartmann, a Freie Universität Berlin, Institut für Osmanistik und Turkologie egyetemi tanára és Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Armenológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.
Áni a középkori Örmény Királyság uralkodócsaládja, a Bagratida-dinasztia fővárosa volt 961-től 1045-ig. A 11. századtól földrengések, a szeldzsuk hódítás és a mongol inváziók következtében Áni jelentősége csökkent, majd a kora újkorra a település teljesen elnéptelenedett, és romvárossá, azaz „elveszett várossá” vált. Az egykori főváros hosszú időn keresztül az önálló örmény államiság szimbóluma volt. Peter Cowe a város pusztulásáról és a szétszóródásról szóló, nemzedékeken át hagyományozódott történeti elbeszélést vizsgálja, valamint a legenda – amely szerint a kelet- és kelet-közép-európai örmények Ániból származnak – kialakulását és valóságelemeit mutatja be. Nemcsak Áni, de az örmény népirtás óta gyakorlatilag az egykori Oszmán Birodalom szinte valamennyi örmény települése „elveszett városként” értelmezhető. Kars például ma is élő város, azonban – mint Elke Hartmann írása bizonyítja – az örmény múlt szempontjából a veszteség, az üresség és a hiány helye. Hasonlóképpen „elveszett város” Van is. Zhenya Ghazaryan azt vizsgálja, a tudósok miként járultak hozzá ahhoz, hogy Van megmaradt az örmények kollektív emlékezetében. Már a 19. századtól kezdődően maradtak fenn vizuális források Ániról. Karen Jallatyan azt elemzi, miként alakították a fotók a modern Áni-képet. Rommá válása után Áni célpontja lett a különböző indíttatású zarándoklatoknak. A zarándoklatok indítékait és lelki vonatkozásait tárja fel Konrad Siekierski. A népirtást követően Áni templomait a diaszpórában élő örmények identitásának megalkotására és megőrzésére irányuló törekvések részeként a „legtisztább” és „legeredetibb” örmény vallási építészet megtestesítőjeként állították be, és azok a templomépítészet mintáiként szolgáltak. Vahé Tachjian és Joseph Rustom tanulmánya a libanoni örmény templomok építését és az építészeti felfogásokat mutatja be.
Áni az elveszett őshaza szimbólumává vált a Galíciában és Erdélyben élő örmények körében. A magyarsághoz – mint befogadó közeghez – asszimilálódott erdélyi örmények körében irodalmi és történeti munkák születtek, amelyek az örmény identitás megőrzését célozták. Kiss Péter azt elemzi, milyen képet közvetített Ániról művében Dondoni Vártán József. Az Ániból való származás gondolatának létrejöttében az örmény katolikus szerzetes, Minas Bžškeanc’ útleírása (1830) döntő tényező lehetett. Kovács Bálint az útleírás születését és jelentőségét mutatja be. Az Erdélyről szóló fejezet itt olvasható először magyarul. Áni napjainkban is identitásalkotó tényező Magyarországon. Hakob Matevosyan írásának középpontjában az áll, milyen szerepet játszik a származástudat a mai magyarországi örmény közösségekben.
A lapszám tartalomjegyzéke itt, bevezetője pedig itt olvasható.
A folyóirat ára 900 Ft, vásárlással, megrendeléssel és előfizetéssel kapcsolatos információk itt találhatók.
