2026. október 5-én Fejérdy András székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémia ülésén, amelyben a Szentszék második világháború utáni keleti politikáját vizsgálta az újonnan hozzáférhetővé vált vatikáni levéltári források alapján.
Az Irracionális és fanatikus antikommunizmus? – A vatikáni keleti politika XII. Piusztól XXIII. Jánosig a 2020-ban megnyitott vatikáni források tükrében című előadás arra kereste a választ, mennyiben módosítják a XII. Piusz pápaságának időszakára vonatkozó, 2020 óta kutatható levéltári dokumentumok a vatikáni keleti politikáról kialakult történeti képet.
Fejérdy András, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese bemutatta, hogy XII. Piusz határozott ideológiai antikommunizmusa nem jelentette a kommunista államokkal folytatandó tárgyalások elvi elutasítását. A pápa ugyanakkor a kapcsolatfelvételt előzetes garanciákhoz, elsősorban a vallásszabadság biztosításához kötötte. Az előadó a szentszéki–szovjet kapcsolatfelvételi kísérletek, az egyházkormányzati intézkedések és az 1949-es, kommunizmusról szóló dekrétum vizsgálatán keresztül mutatta be XII. Piusz politikájának összetettségét.
Az előadás kitért az 1956-os magyar forradalom leverésének következményeire is. Míg XII. Piusz számára az események a kommunista rendszerekkel szembeni bizalmatlanságot erősítették, XXIII. János a fennálló politikai viszonyokhoz alkalmazkodva a részleges gyakorlati eredmények elérését is fontosnak tartotta. A II. Vatikáni Zsinat pedig új lehetőségeket teremtett a kapcsolattartásra, amelyek nyomán 1963-tól közvetlen tárgyalások kezdődhettek a Szentszék és több kelet-közép-európai kommunista állam között.
Fejérdy András összegzésében hangsúlyozta, hogy XII. Piusz és XXIII. János keleti politikája között nem éles szakítás, hanem egyszerre folytonosság és változás figyelhető meg. Mindkét pápa az egyház működési szabadságának biztosítására törekedett, az ehhez vezető diplomáciai eszközök és lehetőségek megítélése azonban eltért.
A rendezvényen Fejérdy András munkásságát Molnár Antal, kutatóintézetünk igazgatója méltatta.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében megtartott eseményről részletes beszámoló olvasható a Magyar Kurír oldalán. Fotók: Lambert Attila/Magyar Kurír
A székfoglaló előadás teljes egészében visszanézhető a Szent István Tudományos Akadémia YouTube-csatornáján.


