A Mohács500 programsorozat keretében 2026. július 23-án Ráckevén, az Árpád Múzeum rendezésében, a Skarica Máté Városi Könyvtárban Mohács (és Csepel-sziget, Ráckeve) címmel hat előadó részvételével tartottak ismeretterjesztő konferenciát.
Sudár Balázs, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa Muszlim megtelepedés a hódoltságban címmel tartott előadásában a magyar területeken való muszlim megtelepedés kérdését elemezte. Következtetésként azt fogalmazta meg, hogy bár egyes településeken valódi, esetenként jelentős létszámú muszlim közösségek jöttek létre, ezeket a viszonylag nagy, átlagosan 30 km-es távolság és az utazás veszélyessége is elválasztotta egymástól. (Úgy tűnik, a magyar fél tudatosan tartotta fenn az állandó létbizonytalanságot, mintegy „blokád” alatt tartva a török települések jelentős részét.) Ennek következtében valódi muszlim társadalom ezen a területen nem tudott kialakulni, csupán egymástól elszigetelt közösségekről beszélhetünk, amelyek a visszafoglaló háborúk következtében nyom nélkül eltűntek.
Pálosfalvi Tamás, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársa Oszmán–magyar viszonyok a Jagelló-korban címmel tartott előadásában előbb röviden azt vette szemügyre, milyen változások történtek a Magyar Királyság politikai berendezkedésében 1490 után, és hogyan billent át a korábbi relatív erőegyensúly véglegesen az Oszmán Birodalom javára. Ezt követően az 1490 és 1521 közötti időszakot vizsgálta abból a szempontból, hogy az időről időre megújított oszmán–magyar fegyverszüneteket mikor és milyen okból szakították meg rövidebb háborús periódusok, és azok milyen eredményeket hoztak a hadviselő felek számára. Az előadás legfőbb konklúziója szerint a Magyar Királyság vezetői, tudatában lévén az erőviszonyok drámai megváltozásának, ügyeltek arra, hogy egyetlen konfliktus se vezessen totális háborúhoz az oszmánokkal, és az első ilyen, Nándorfehérvár 1521. évi ostroma mindkét fél számára kíméletlen élességgel világított rá az ország védelmi képességeinek elégtelenségére.
C. Tóth Norbert, az MNL főlevéltárosa, a HUN-REN–MNL–SZTE Magyar Medievisztikai Kutatócsoport vezetője, a ráckevei Árpád Múzeum történésze II. Lajos király és Mária királyné, a király utolsó útja címmel tartott előadásában először ismertette Lajos és Mária házasságkötésének előzményeit, vagyis II. Ulászló magyar és cseh király, valamint Miksa német-római császár 1515. évi bécsi tárgyalásait. A következő részben az 1516. március 16-án trónra lépő uralkodó „hivatali”, illetve egyéb célú (szórakozás, pihenés, vadászat) utazásait vette számba. Ezt követően – utalva többek között az Árpád Múzeum sorozatának legújabb kötetére („Úrsziget.” Középkori uralkodóink és feleségeik a Csepel-szigeten) – II. Lajos magyar és cseh király, valamint felesége, Mária királyné Csepel-szigeten töltött napjairól beszélt. Végül a királynak az oszmánok elleni hadjáratra történt elindulása utáni utolsó találkozását ismertette feleségével: Mária királyné 1526. július 23-án találkozott férjével Tökölön, ahol egy utolsó éjszakát töltöttek az ottani udvarházban.
B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum muzeológusa A mohácsi csata címmel tartott előadásának első felében a mohácsi csatában részt vevő felek fegyverzetét és taktikáját hasonlította össze, amiből kiderült, hogy a Magyar Királyság szorosan követte az európai fejlődést, és haditechnikai téren nem volt elmaradva az Oszmán Birodalomtól. Az oszmán fölény az erőforrások különbségéből adódott, aminek köszönhetően az oszmánok képesek voltak az akkori világ egyik legnagyobb hadseregét felvonultatni 1526-ban Magyarország ellen. A csata ennek ellenére kemény küzdelmet hozott, mert a keresztény fél a terep adottságait kihasználva részenként tudott komoly csapásokat mérni a támadókra, az oszmán erőfölény azonban végül eldöntötte a csatát.
Varga Szabolcs, kutatóintézetünk tudományos főmunkatársaKét király, egy ország. A Magyar Királyság 1526–1541 között címmel tartott előadásában a mohácsi csata következményeiről beszélt. Rámutatott arra, hogy a magyar elit már 1526 előtt is megosztott volt az oszmánokkal szembeni fellépés kérdésében, és a háború folytatásának, valamint a vazallusi béke elfogadásának egyaránt voltak támogatói. Ezért logikus lépés volt a csata után a magyar nemesség részéről Szapolyai János, illetve Habsburg Ferdinánd királlyá választása, az ezzel járó polgárháború pedig egy nagy katonai vereség természetes következményeként értékelhető. Ezek a korban rengeteg szenvedést okoztak, 500 év távlatából azonban pozitív következményeik is megállapíthatók.
Dósa Tamás (Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar) Hogyan tegyük élővé Ráckeve épített örökségét? – Egyetemi kutatások a Szále-házon címmel tartott előadásában a házhoz kapcsolódó két, egymásra épülő kutatás eredményeit mutatta be. Az első szakaszban az épület történetének, építészeti átalakulásainak és értékeinek feltárására összpontosítottak, a második szakaszban pedig a munkát Heritage BIM szemléletben folytatták korszerű digitális felmérési és modellezési módszerekkel. Az így létrehozott HBIM-modell nemcsak az épület geometriai megjelenítését szolgálja: az egyes épületelemekhez történeti periódusok, források, rekonstrukciós státuszok és bizonyossági szintek is hozzárendelhetők. A kutatás eredményeként elkészült a ráckevei Szále-ház 19. század végi állapotának elméleti rekonstrukciója. (A munkában közreműködött az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának Népi Építészeti Tudományos Diákköre, valamint a Re:Form Épített Környezet és Örökségvédelmi Kutatóműhely.)
