2026. április 29-én rendezte meg az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézete a Szemináriumsorozat a magyar történelem vitatott narratíváiról című program idei harmadik alkalmát. Az eseményen Schvéd Brigitta, a szervező intézet tudományos segédmunkatársa moderálása mellett Oborni Teréz, a Kora újkori Osztály tudományos főmunkatársa és ugyanazon osztály tudományos munkatársa, Rácz Balázs Viktor értékelték az érdeklődő közönség számára az 1568. évi tordai országgyűlés nevezetes végzését, annak előzményeit, valamint a fejedelemség későbbi életében az állam egységének megőrzésére gyakorolt hatását. 

A beszélgetés során kiemelt figyelmet kaptak a kérdéshez kapcsolódó különböző történészi narratívák, továbbá a tordai országgyűlés történeti emlékezetben elfoglalt helye és annak változásai. A hallgatóság érdeklődésére való tekintettel szó esett a „vallásszabadság” erdélyi államszervezet kiépítésében betöltött szerepéről, valamint a vallási türelem jogtörténeti dimenzióiról és nemzetközi párhuzamairól is. Emellett bemutatták az Oborni Teréz által vezetett, A nemesség küszöbén: az alsóbb rétegek társadalmi és jogi sokfélesége a kora újkori Erdélyben című, NKFIH által finanszírozott kutatási projekt keretében zajló új kutatásokat is. Ezek során számos, a népi vallásossággal összefüggő jogesetet tártak fel, a kutatócsoport további munkája pedig tovább árnyalhatja a társadalmi együttélés vallásügyi vonatkozásairól alkotott képünket.