A Negotiating Sovereignty ERC-kutatócsoport tagjai évente kétszer műhelymunkán vesznek részt, a workshopokon megvitatják legfrissebb kutatási eredményeiket, melyek a katolikus püspökök és érsekek hűségesküinek gyakorlatán keresztül vizsgálják az állam-egyház viszonyt a Habsburg Birodalomban és annak utódállamaiban.

A kutatócsoport 2024. április 24-én tartotta negyedik műhelyalkalmát Varsóban, a Lengyel Tudományos Akadémia Tadeusz Manteuffel Történeti Intézetében. Ezúttal a 20. századi témákkal foglalkozó kollégák mutatták be eredményeiket egy, a nyilvánosság számára is nyitott szemináriumon. Dr. Tomáš Pavliček, Prof. Paweł Skibiński és Fr. dr. Albert Warso felkért hozzászólóként vettek részt a vitán.  

   

 

Fejérdy András előadásában a Magyar Népköztársaság (1918-1919) idején megromló egyház-állam viszonyokat elemezte, bemutatva, hogy miként merült fel a katolikus (fő-)papság állam és nép iránti lojalitásának (és a hűségeskü fontosságának) kérdése.

Željko Oset a katolikus püspökök és érsekek az első, illetve a második világháború után létrejött új jugoszláv államalakulatokhoz való viszonyát elemezte. Az előadás elsősorban az 1918 novemberében és 1945 szeptemberében tartott jugoszláv püspöki konferencia üléseire, valamint két vezető főpap, Anton Bonaventura Jeglič (ljubljanai püspök 1918-ban) és Alojzije Stepinac (zágrábi érsek 1945-ben) szerepére koncentrált.

Anca Şincan a Vatikánból származó, eddig ismeretlen források fényében mutatta be a romániai görög és római katolikus főpapok 1948-as esküjét. Bár az államnak tett hűségesküt a korabeli propaganda a „normalizáció” eszközeként mutatta be, ez valójában a megalázás aktusának tekinthető, amelynek  egyik célja a római és görögkatolikus püspökök közötti szolidaritás aláásása volt mindössze néhány hónappal a görögkatolikus egyház betiltását megelőzően.

Przemysław Pazik az 1925-ös lengyel konkordátumhoz kötődő hűségesküt érintő tárgyalások folyamatát mutatta be, kitérve a Józef Piłsudski 1926-os államcsínye utáni viszonyokra. Az 1945 utáni Lengyel Népköztársaság a papságra potenciálisan megbízhatatlan állampolgárokként tekintett, akiktől ugyanakkor elvárták, hogy a kommunista állam politikai, gazdasági és társadalmi üzeneteit közvetítsék a hívek felé. 

Tömöry Miklós