2025. február 26-án átvették megbízóleveleiket a Magyar Tudományos Akadémia nem akadémikus közgyűlési képviselői, köztük a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársai, Balogh Margit és Fejérdy András.
A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény értelmében az Akadémia Közgyűlését a hazai akadémikusok és a nem akadémikus képviselők alkotják. Utóbbiak az Alapszabály szerint közvetlen és titkos választással nyerik el tagságukat, amely legfeljebb 200 főt számlálhat.
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
A 2024 őszén lezajlott képviselőválasztás eredményét az MTA Elnöksége hagyta jóvá. Ennek értelmében a megválasztott képviselők – köztük Balogh Margit, intézetünk tudományos tanácsadója, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgató-helyettese és Fejérdy András, intézetünk igazgatóhelyettese, tudományos főmunkatársa – 2025. március 1-jétől három évig, a 2028. évi nem akadémikus közgyűlési képviselő-választás eredményének kihirdetéséig vesznek részt az Akadémia testületeinek és közgyűlésének munkájában.
Fejérdy András. Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
A megbízólevelek átadását követően sor került a tudományterületi szekciók gyűlésére, ahol megválasztották az egyes tudományterületek nem akadémikus közgyűlési képviselőit, akik az MTA Elnökségében szavazati joggal rendelkeznek. A társadalomtudományi szekció a szavazatok háromnegyedével Balogh Margitot választotta meg.
Balogh Margit. Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Az ünnepségen Freund Tamás, az MTA elnöke hangsúlyozta a közgyűlési tagok felelősségét és feladatait:
„Önök kétszázan kutatóként eddig is azért dolgoztak, hogy világunk élhetőbb legyen, gyermekeinkre pedig minél gazdagabb tudáskincset hagyhassunk örökül. A következő három évben hivatásuk új feladatokkal egészül ki: képviselni egy kétszáz éves nemzeti intézményt, részt venni a hazai tudománypolitika alakításában, tovább mélyíteni az MTA iránti közbizalmat, hozzájárulni ahhoz, hogy a bicentenáriumi év minél emlékezetesebb és sikeresebb legyen, és határozottan fellépni az áltudományos nézetekkel szemben.”
További információ:
- A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont új képviselőinek névsora elérhető a HUN-REN BTK honlapján.
- Freund Tamás teljes köszöntője ide kattintva olvasható.
- A megbízólevelek átadásáról készült képgaléria elérhető itt. Fotók: mta.hu / Szigeti Tamás.
- A megválasztott nem akadémikus közgyűlési képviselők névsora osztályokra és tudományos bizottságokra lebontva itt található.