„Lelke mélyén szabad röptű szellem” – Lonovics József, egy magyar főpap a reformok világában címmel megjelent Bárány Zsófia kötete a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések sorozatban.


A reformkori magyar közéletet átitatták a vallási sokszínű­ség teremtette társadalmi feszültségek, amelyek erőteljesen foglalkoztatták a bécsi udvart, valamint a pápaságot is. A magyar politikai életben az egyik legjelentősebb egyházi személy Lonovics József csanádi püspök volt. A főpap – a bé­csi kormányzat felhatalmazásával – 1840–1841-ben Rómá­ban tárgyalásokat folytatott XVI. Gergely pápával és tanács­adóival a vegyes házasságok intézményéről, a katolikusok és nem katolikusok, ám keresztények frigyéről. Lonovics római kiküldetésével a lelkiismereti és vallásszabadság joga került napirendre az Apostoli Szentszék és a Habsburg Monarchia kapcsolatában.

A Magyarországnak adott engedmények lehetőséget nyújtottak a protestáns lelkész előtti érvényes házasságkötésre, de számos egyéb eredmény is köthető a római tárgyalásokhoz. A kötet betekintést nyújt többek között a pozsonyi országgyűlések vallásügyi vitáiba, Bécs egyházpolitikai és diplomáciai törek­véseibe, valamint a vatikáni tanácskozások eddig feltáratlan részleteibe. Mindeközben egy 19. századi magyar főpap élet­pályája is kirajzolódik előttünk. 

A könyv címnegyede itt, a tartalomjegyzéke itt, bevezetője pedig itt elérhető. 

A kiadvány ára: 3200 Ft. Megvásárolható és megrendelhető itt.