A neves párizsi kiadó, a Honoré Champion éditions gondozásában nemrég jelent meg Tóth Ferenc, kutatóintézetünk tudományos tanácsadója szerkesztésében Jean-Louis de Rabutin gróf császári szolgálatban álló tábornok magyarországi hadjáratait és politikai tevékenységét is bemutató emlékiratainak új kritikai kiadása.


A francia származású Rabutin gróf a kor irodalomtörténeti szempontból is jelentős személyiségeinek, Roger de Bussy-Rabutin emlékírónak és Madame de Sévigné-nek távoli unokatestvére volt. Fiatal korában kalandos körülmények között hagyta el hazáját, és előbb V. Károly lotaringiai herceg, majd I. Lipót császár szolgálatába lépett. Később részt vett Magyarország török hódoltság alóli visszavívásának jelentősebb ostromaiban és ütközeteiben, és kiemelten fontos szerepet játszott többek között a harsány-hegyi csatában (1687) és a zentai ütközetben (1697). A Rákóczi-szabadságharc idején az erdélyi császári haderő parancsnokaként szembekerült II. Rákóczi Ferenc hadaival, majd később visszavonult Bécsbe, ahol 1717-ben meghalt.

book 08536463

Élete alkonyán készült el emlékiratainak kézirata, amelyet a 18. század második felében Charles-Joseph de Ligne németalföldi herceg két alkalommal is kiadott. Az eredeti kéziratot nemrég fedezte fel Tóth Ferenc a Liechtenstein hercegi gyűjtemény bécsi gyűjteményében, amelynek alapján elkészíthette a szövegkritikai és történeti jegyzetekkel ellátott kiadást.

A kötetben Rabutin gróf részletes életrajza mellett helyet kapott a korábbi két kiadás egyesített szövege is, Ligne herceg jegyzeteivel együtt. Remélhető, hogy a magyar történelem szempontjából kiemelkedően fontos forrás most megjelent, tudományos igényű kiadása lehetőséget nyújt a témához kapcsolódó kutatások folytatására és elmélyítésére.

A munka megjelenését jelentős mértékben támogatta a HUN-REN–ELTE Nemesi Emigráció és Emlékezet (1541–1756) kutatócsoport, valamint a Lendület Szent Korona kutatócsoport.

A kötet megrendelhető a kiadó honlapján.